Elhunyt M. Richárd

  • narancs.hu
  • 2022. május 6.

Bűn

A Dózsa György úti ámokfutóként is ismert férfi a berettyóújfalui börtönkórházban feküdt kómában.

Csütörtökön késő este a Blikk számolt be róla, hogy M. Richárd, akit elsősorban a Dózsa György úti ámokfutóként ismert a közvélemény, elhunyt a a berettyóújfalui börtönkórházban. A férfi halálának hírét a családja tudatta a közösségi oldalakon – írta a lap. M. Richárdot április elején szállították a börtönkórházba romló egészségügyi állapota miatt. Az ügyvéde szerint 50 kilót fogyott a börtönkörülmények között.

Korábban a férfit négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint egy 2015-ös ügyben garázdaság és könnyű testi sértés miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az egyik vádpont szerint M. Richard 2017-ben Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű nyugati rendszámú személyautójával 100 kilométeres sebességnél is jóval gyorsabban összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Richárdot a baleset előtt évekkel az ugyancsak elhíresült kecskeméti maffiaperben is elítélték. „Van egy előéletem, fiatalon csináltam dolgokat, ezért megkaptam a magamét. Le is ültem az utolsó percig. 2011-ben telt le a büntetésem, azóta 180 fokos fordulatot vett az életem” – fogalmazott M. Richárd egy 2019-es riportban, majd hozzátette, reméli, hogy tanult a hibáiból, de még most is vannak „buta dolgai.”

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk