Több mint félmilliárd forintos károkozással gyanúsítják a Magyar Pünkösdi Egyház szervezetének letartóztatott vezetőit

Bűn

Egy más ellen indult nyomozás során kerültek képbe az egyházhoz tartozó Közösségi Misszió ügyvezetői.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette, különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítja a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó, békéscsabai központú Közösségi Misszió ügyvezetőit, dr. V. Gy.-t és dr. V. K.-t az ügyészség – erősítette meg még a múlt héten portálunk információit a Békés Megyei Főügyészség. Mint akkor tudatták, a két vezetőt előterjesztésére előzetes letartóztatásba helyezték. Azt már a Gyulai Törvényszéktől tudtuk meg, hogy az erről szóló határozatot zárt ülésen a Békéscsabai Járásbíróság hozta meg.

Ugyanakkor új információval is szolgált a Gyulai Törvényszék, amelyből kiderült:

a nyomozás nem dr. V. Gy. és dr. V. K. ellen indult meg elsődlegesen, hanem egy bizonyos, eddig nem azonosított K. L. ellen. Ennek nyomán kerültek előbb képbe, majd letartóztatásba a Közösségi Misszió vezetői.

Nem csak azért kerültek rács mögé, mert esetükben fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítékok veszélyeztetése, hanem azért is, mert a velük összefüggésbe hozott gyanúsítás szabadságvesztéssel büntetendő. Ezt az is alátámasztja, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének és a különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás bűntettének becsült kártértéke meghaladja a 500 millió forintot.

Minderre tekintettel napokkal ezelőtt levéllel fordultunk a Magyar Pünkösdi Egyházhoz. Az iránt érdeklődünk, hogy milyen konkrét információkkal rendelkeznek a Közösségi Misszió vezetői elleni büntetőeljárásról. Tudomásuk szerint milyen visszaélések ügyében vizsgálódnak az adónyomozók? A gyanúsításban felmerült bűncselekmények mióta folyhatnak, hogyan valósultak meg és mekkora kárt okozhattak a költségvetésnek? Megkérdeztük: mit jelent ebben a konkrét esetben a jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás bűntette. arra is kíváncsiak voltunk, miért nem működtek a Magyar Pünkösdi Egyház belső ellenőrzési mechanizmusai ebben a konkrét ügyben. Terheli-e bármilyen felelősség vagy mulasztás az ügyben a Magyar Pünkösdi Egyházat? Ám egyetlen kérdésünkre sem kaptunk választ.

Azt egy, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) végezte ellenőrzésből tudjuk, hogy a Közösségi Misszió 2017-ben nem biztosította a szociális humánszolgáltatási közfeladat ellátására kapott költségvetési támogatások felhasználásának ellenőrizhetőségét. Az ezt követő években azonban az ÁSZ mindent rendben talált, ezért is érdekes a most megfogalmazott súlyos pénzügyi visszaélés gyanúja.

Az elmúlt években a Közösségi Misszió napelemes rendszerek telepítésén át több fajta képzési programban vett részt; részese volt energetikai korszerűsítésnek és 74 millió forintos bértámogatásban is részesült. A Közösségi Misszió más szervezetek és egyházak közreműködése mellett részt vesz népkonyhák üzemeltetésében és fenntartásában, de egyben tulajdonosa volt a 2011-ben alakult és évi több százmilliós forgalmat lebonyolító Csabakonyha Kft.-nek is. (A Csabakonyha Kft. üzemelteti a négycsillagos békéscsabai Munkácsy Hotelt, amely egykor 600 millió forintos EU-s támogatást kapott a vendéglátóhely kialakításának projektjére.)

Nemrégiben a 24.hu írta meg, hogy a Magyar Pünkösdi Egyház 230 millió forintja is odaveszett Simonka György volt fideszes képviselő és jelenleg is a vádlottak padján ülő egykori politikus volt cégében. A felekezethez tartozó Segítő Szolgálat még 2017-ben nyújtotta a jelentős összegű kölcsönt a mára felszámolás alatt álló Paprikakert TÉSZ Kft.-nek, ám jóideje hiába követeli vissza a pénzt.

Ugyancsak a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó hír, hogy éppen egy évvel ezelőtt, 2021 májusában már másfél éve várták a várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola pedagógusai: az egyház jogerős bírósági ítélet nyomán fizesse ki a tanároknak járó 18 millió forintos végkielégítést, a késedelmi kamatot, valamint a perköltség díját. Erre 18 hónap az egyháznak nem volt elegendő idő. A pünkösdi egyház Adventum Központ nevű szervezete - mint fenntartó - ugyanis 2019 októberében felmondott az iskola tanárainak, de a végkielégítést nem kapták meg a pedagógusok.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.