Menesztették a dunavecsei iskola többszörös gyerekbántalmazásban érintett igazgatóját

Bűn

Hétfőtől nem L. M. vezeti az értelmileg akadályozott gyerekekkel foglalkozó dunavecsei EGYMI-t – tudta meg a Magyar Narancs. Információnkat megerősítette a kiskőrösi tankerület, amely eddig a rendőrségi nyomozás ellenére is támogatta az intézményvezető megbízásának meghosszabbítását. 

Információink szerint az elmúlt héten vezetőváltás hajtottak végre a Dunavecsén működő Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban (EGYMI) élén: hétfőtől már nem L. M. az iskola igazgatója, akivel kapcsolatban július óta nyomoz a kecskeméti rendőrség több gyerek sérelmére elkövetett bántalmazás miatt.

Úgy tudjuk, a múlt héten nevelőtestületi ülésen jelentették be L. M. távozását, aki éppen egy hónappal ezelőtt vehette át megbízólevelét a Belügyminisztériumtól, hogy 2029-ig tovább vezethesse az értelmileg akadályozott gyerekeket nevelő iskolát. Az igazgató kinevezését augusztus közepén további öt évre támogatta az intézményt felügyelő kiskőrösi tankerület is, függetlenül a júliusban indult nyomozástól.

Tíz nappal ezelőtt az iskolát felügyelő Kiskőrösi Tankerületi Központnak még szilárd volt a bizalma az iskola újraválasztott vezetője iránt, nem készültek sem felfüggeszteni, sem elbocsátani, sem belső vizsgálatot indítani. „Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban, úgy tudjuk, hogy az ügyben bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható személy nincs. Amennyiben ez megtörténik, a Tankerületi Központ a hatályos jogszabályok alapján fog eljárni és megteszi a szükséges intézkedéseket” – válaszolták akkor kérdéseinkre. A tankerület most ismételt megkeresésünkre viszont megerősítette az igazgató menesztéséről szóló információnkat, ami azt jelzi, nem várták meg, hogy meggyanúsítsák. 

„L. M. intézményvezetői megbízása visszavonásra került.

Bővebb tájékoztatást, vagy nyilatkozatot – tekintettel a személyes adatok kezelésének jogszabályi előírásaira – a tankerületi központnak nem áll módjában nyújtani.”

Mint egy hónappal ezelőtt megírtuk, az iskola igazgatójával szemben a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa, az egyik bántalmazott gyermek gyámja tett feljelentést. A kunszentmiklósi rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást, amit a kecskeméti rendőrkapitányság hatáskörébe utaltak. A bűncselekmény gyanúja kiskorú veszélyeztetéséről átminősült közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettére.

A fizikai és lelki bántalmazásokat értelmileg akadályozott 7–16 éves gyermekek ellen követték el, amiről egymástól független vallomásokból értesültek a rendőrök. A rendőrségi meghallgatások során pedagógusok, a gyerekek szülei, nevelőszülői, gyámjai és az érintett gyerekek számoltak be sorozatosan alkalmazott fizikai erőszakról. A tanúk valamennyien az intézmény vezetőjét nevezték meg elkövetőként. Úgy tudjuk, van olyan bántalmazott gyermek, aki az elszenvedett erőszak miatt nem mert az iskolába indulni tanévkezdéskor. Információink szerint az elmúlt hetekben háromról nyolcra növekedett a bántalmazást szenvedett gyerekek száma, és várhatóan újabb sértettek is vallomást fognak tenni.

L. M. nem csak az iskolában viselt vezető tisztséget, a Nemzeti Pedagógus Kar Bács-Kiskun megyei területi etikai bizottságának tagjaként is tevékenykedett. Megkérdeztük a kar országos etikai bizottságának elnökét, terveznek-e vizsgálatot tartani, felfüggeszteni L. M. tagságát tekintettel a nyomozásra, de nem válaszoltak kérdéseinkre. A Fidesz-kormány által létrehozott, a köznevelésben dolgozók számára kötelező tagságú pedagógus kamara honlapjáról azonban lehet következtetni a válaszra: megkeresésünk után pár nappal L. M.-et törölték a Bács-Kiskun megyei etikai bizottságból. Ezek a testületek minden megyében három főből állnak, kivéve itt, ahol L. M. levételével két főre csökkent.

Telefonon értük el Horváth Pétert, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét, aki a Narancstól értesült a folyamatban lévő nyomozásról és előzményeiről – megdöbbentették a hallottak. Elfogadhatatlannak, embertelenül durva, az ötvenes éveket idéző módszernek minősítette a történteket, amiket súlyosbít, hogy értelmileg sérült, kiszolgáltatott gyerekek ellen követették el. Mivel az elmúlt tíz év során ilyenre nem akadt példa, interjúnk időpontjában nem tudta felidézni, milyen retorziókat alkalmaznak, de abban biztos volt, hogy felfüggesztették az igazgató bizottsági tagságát.

L. M. a dunavecsei katolikusokok megbecsült tagjaként is dolgozott. A helyi plébánosnak, a melegbotrányai miatt a papi szolgálatából elbocsátott, a sajtóban NER-sztárpapnak aposztrofált Bese Gergőnek köszönhetően lett az egyházközösség képviselőtestületének világi elnöke. Az előző dunavecsei plébános összetűzésbe került L. M.-mel és leváltotta korábbi világi elnöki pozíciójából, ám miután néhány éve a katolikus egyház Besét delegálta a településre, az iskolaigazgató ismét visszakerült a világi elnöki pozícióba.

L. M. e tisztsége révén foglalkozik az egyházközösség ügyeivel, egyik feladata a dunavecsei katolikus bál megszervezése. Az idei katolikus bálra az iskolától néhány méterre található művelődési házban került sor. Az ünnepi eseményre a 2016-os bálon készült fotóval invitálta a résztvevőket közösségi oldalán, amikor a gyülekezet férfitagjai női balerinák viseletét imitálva rózsaszín tütüszoknyácskákban adták elő balettprodukciójukat „Vadhattyúk” csoportként definiálva magukat.  Megkérdeztük a Kalocsa-Kecskeméti Katolikus Egyházmegyét, L. M. világi elnöki tisztségének megtartásáról. Azt a választ kaptuk, már kinevezték az új dunavecsei plébánost, az ő hatáskörébe tartozik a döntés. Bábel Balázs érsek türelmet kért, hogy a plébános tájékozódhasson az ügyben.

Megkérdeztük L. M.-et a nyomozásról, illetve arról, megfelelő pedagógiai módszernek tartja-e a fizikai bántalmazást, a gyerekek ütlegelését, falhoz szorítását, térdepeltetését. Az intézményvezető rövid válaszában azt közölte, nyilatkozattételre nem rendelkezik fenntartói engedéllyel, bosszúhadjárat részének tekinti az ügyet: „Az ellenem folyó eljárás egy jelenleg is nálunk dolgozó kollégám bosszúhadjáratának az eredménye.”

A tanúk beszámolói szerint a bántalmazásokra nemcsak az előző tanévben került sor, hanem korábban is. Mint megírtuk, az iskola egyik korábban végzett 17 éves diákja is tett feljelentést, szintén fizikai, lelki bántalmazásról számolt be. Állítása szerint az intézményvezetőtől több alkalommal – egyszer az osztálytársai szeme láttára – szenvedte el ezeket.

Úgy értesültünk, az iskola udvarán a diákok tapssal fogadták az igazgató bejelentését távozásáról. Az egyébként gyógypedagógus végzettségű intézményvezető tanárként sem folytatja pályafutását a dunavecsei EGYMI-ben.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk