Már nyolc gyermek bántalmazása miatt nyomoznak a dunavecsei iskolában - az igazgatót nevezték meg bántalmazóként

Bűn

Az intézmény újra kinevezett vezetőjével szemben nem rendült meg az iskola felügyeletét ellátó Kiskörősi Tankerületi Központ bizalma. Majd akkor fog, ha meggyanúsítja a rendőrség. Ez nem nyugtatja meg a bántalmazásról beszámoló gyerekeket; van köztük, aki a tanévkezdésre nem mert visszatérni az iskolába.

Információink szerint az elmúlt hetekben háromról nyolcra növekedett azon gyerekek száma, akiknek a sérelmére elkövetett bántalmazás miatt nyomoz a kecskeméti rendőrség a Dunavecsén működő Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban (EGYMI).

A fizikai és lelki bántalmazásokat értelmileg akadályozott 7-16 éves gyermekek ellen követték el, amiről egymástól független vallomásokból értesültek a rendőrök. Az eddigi meghallgatások során pedagógusok, a gyerekek szülői, nevelőszülői, gyámjai számoltak be sorozatosan alkalmazott fizikai erőszakról. Több gyereket is meghallgatott már a rendőrség, a tanúk valamennyien az intézmény vezetőjét nevezték meg elkövetőként. Úgy tudjuk, van olyan bántalmazott gyermek, aki az elszenvedett erőszak miatt nem mer az iskolába járni.

A dunavecsei EGYMI-ben öt éve váltottak vezetőt, akkor az ott már hosszú ideje dolgozó L. M.-et nevezték ki az intézmény élére. Kinevezését augusztus közepén további öt évre támogatta a kiskőrösi tankerület függetlenül a júniusban indult nyomozástól. Az iskola igazgatójával szemben a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa, az egyik bántalmazott gyermek gyámja tett feljelentést. A kunszentmiklósi rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást, a tanúkihallgatások és a beszerzett iratok alapján a nyomozást a kecskeméti rendőrkapitányság hatáskörébe utalták. A bűncselekmény gyanúja kiskorú veszélyeztetéséről átminősült közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettére.

Ismét megkérdeztük a tankerületet, nem tartanák-e indokoltnak a vezető felfüggesztését, az intézményben vizsgálat lefolytatását; válaszukból következően nem tervezik egyik lépést sem megtenni. Intézkedni akkor fognak, ha meggyanúsítják az igazgatót. A tankerület azt közölte, az iskola vezetőjének megbízása 2029. augusztus 15-ig tart, munkája folytatásával mind a fenntartó, mind pedig a nevelőtestület egyetértett. „Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban, úgy tudjuk, hogy az ügyben bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható személy nincs. Amennyiben ez megtörténik, a Tankerületi Központ a hatályos jogszabályok alapján fog eljárni és megteszi a szükséges intézkedéseket.”

Megkérdeztük L. M.-et a nyomozásról, illetve arról, megfelelő pedagógiai módszernek tartja-e a fizikai bántalmazást, a gyerekek ütlegelését, falhoz szorítását, térdepeltetését. Az intézményvezető rövid válaszában azt közölte, nyilatkozattételre nem rendelkezik fenntartói engedéllyel, bosszúhadjárat részének tekinti az ügyet„Az ellenem folyó eljárás egy jelenleg is nálunk dolgozó kollégám bosszúhadjáratának az eredménye.” Információink szerint a bántalmazott gyermekek köre szélesebb nyolc főnél,

várható, hogy a nyomozás során újabb sértettek, illetve felnőtt képviselőik fognak jelentkezni.

A tanúk beszámolói szerint a bántalmazásokra nem csak az előző tanévben került sor, hanem korábban is. Mint megírtuk, az iskola egyik korábban végzett 17 éves diákja is tett feljelentést, szintén fizikai, lelki bántalmazásról számolt be. Állítása szerint az intézményvezetőtől több alkalommal – egyszer az osztálytársai szeme láttára – szenvedte el ezeket.

A gyámhivatal, a nevelőszülők mellett egy apuka is feljelentette bántalmazás miatt L. M.-et. Több alkalommal tapasztalta a tanévben, hogy gyermeke kisírt szemekkel jött ki az iskola épületéből. A kisfiú ilyenkor arról beszélt, hogy az igazgató felvitte az irodájába és megverte. A gyerek elmondása szerint ilyen többször is történt. A szülő a feljelentésében azt is előadta, hogy az igazgató tagadja a történteket. A sorozatos bántalmazás nyomairól ugyanakkor több fotót készített, amelyek fizikai erőszak jeleit mutatják, A kisfiú derekán, térdén, lábszárán, combján bevérzések, lilás-sárgás véraláfutások keletkeztek. Ezeket szintén a nyomozati anyaghoz csatolták.

A Narancs.hu szombaton közölt egy L. M.-mel kapcsolatos másik információt: az értelmileg akadályozott diákokkal foglalkozó iskola vezetője Bese Gergőnek köszönhetően lett a helyi katolikusok világi elnöke és szervezte a dunavecsei katolikus bált. A nyilvánosság előtt az LMBTQ-mozgalom ellen többször megnyilvánuló, a miniszterelnök irodáját és a Karmelitát felszentelő Beséről a Válasz Online pénteken írta meg, hogy a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta egy akta, ami szerint a dunavecsei plébános melegpartikon vehetett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.