TEK-esek fogták el a Katzenbach-gyilkosság több gyanúsítottját

  • narancs.hu
  • 2021. május 11.

Bűn

A volt MTK-s labdarúgó földi maradványait tavaly ősszel találták meg.

Több gyanúsítottat is elfogtak a 2009-ben eltűnt volt MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre meggyilkolása ügyében kedd hajnalban.

A rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azt írta: Budapesten és Gyömrőn fogtak el három férfit a 2009-ben meggyilkolt K. Imre ügyében. Tekintettel a bűncselekmény súlyára, az elfogásokat a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei hajtották végre.

Felidézték, hogy a 45 éves K. Imre 2009-ben tűnt el budapesti, XVII. kerületi otthonából. A KR NNI munkatársai 2020. október 23-án Baranyajenő térségében találták meg, majd a nyomozás során azonosították a férfi földi maradványait. Megállapították, hogy a férfit meggyilkolták. A bűncselekmény elkövetésével a jogerős szabadságvesztését töltő H. Attila 50 éves magyar állampolgárt korábban gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesten és Gyömrőn most elfogott három férfi közül a 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a bűncselekmény elkövetésével, míg harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót felbujtóként gyanúsították meg kedden a nyomozók.

A KR NNI mindhárom férfit őrizetbe vette, és kezdeményezték letartóztatásukat. Az eljárást a KR NNI életvédelmi és célkörözési főosztálya folytatja - olvasható a közleményben.

A hvg.hu 2010 március végén írt arról, hogy titokzatos módon eltűnt Katzenbach Imre, az Eclipse-ügyben körözött volt MTK-s labdarúgó, a férfinak - gépkocsiját és személyi iratait hátrahagyva - veszett nyoma, néhány nappal a születésnapja után.

Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy felderítéséről. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve mintegy két hónappal korábban - vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően - merült fel az egyik céggel kapcsolatban. A vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.

A 2005 és 2009 között nagy értékű informatikai, gépkocsik eredetiségvizsgálatára és biometrikus útlevelek elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon nyerő cég vezetői a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékének csökkentéséért 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen tovább utalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse a költségvetésbe.

A büntetőper 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét mint ismeretlen helyen tartózkodó személyt.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.