Bűn
Felfüggesztettet kapott a hamis védettségi igazolványokat kiállító sarkadi orvos
Felfüggesztett szabadságvesztéssel és orvosi tevékenysége egyévi eltiltásával büntették a hamis védettségi igazolványokat kiadó orvost, akinek ügye és egy visszás jogi helyzet miatt a bíróság az Alkotmánybírósághoz is fordult.
Ismét ellene döntött a bíróság: fizetnie kell a nőnek, aki a lányát ért abúzussal vádolja az apa ismerőseit
Sérelmi díjat állapított meg a Gyulai Törvényszék annak a férfinak, az apa ismerősének, akit egy egyre súlyosabb családi vitában a lányát ért abúzussal vádol egy békéscsabai édesanya, annak ellenére, hogy a hatóságok és a bíróságok is többször kimondták, semmi nem igaz az egészből.
Helyreigazítás
Helyreigazítás az Egy elképesztő történet: gondnokság alá akarta vetetni egykori barátját, majd bíróságra ment, de a pert is elbukta című cikk miatt.
Bíróság elé kerül a sérült gyerekeket sorozatosan bántalmazó iskolaigazgató
Az utcán üldözték a gyulai apartmanházban számlát kérő vendégeket, a rendőrség nyomozást rendelt el
Vádat emeltek a sérült diákokat folytatólagosan bántalmazó igazgatóval szemben
Egy halálos szén-monoxid-mérgezés és ami a hátterében áll
Mitől „eredményes” a rendőri intézkedés, ha meghal a gyanúsított?
A márciusi szegedi akció minősítéséről nem nyilatkozik rendőrség, a Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálódik.
A vádlottak szerint az egész eljárás szabálytalan a pünkösdi egyházhoz kapcsolódó 17 milliárdos perben
Nem egyszerűen tagadják a vádakat a terheltek a Magyar Pünkösdi Egyházat érintő 17 milliárd forintos költségvetési csalás és pénzmosás miatti perben, de koncepciósnak tartják a vádiratot és szabálytalannak a vádemelést.
Felfüggesztett fogházra ítélték a gyilkos kutyák gazdáját
A Szegedi Törvényszék kimondta: azért is bűnös a vádlott, mert nem gondoskodott Igor és Szása szocializációjáról.
Legutóbbi akciójuk miatt őrizetbe vették a szélsőjobbos „bűnvadászokat”
A Mi Hazánk felháborítónak tartja, hogy a rendőrség azok ellen intézkedik, akik „megpróbálják helyreállítani a rendet.”
Elkapták a fiatalt, aki három éve meghekkelte az Oktatási Hivatal informatikai rendszerét
„Mindössze” három év kellett hozzá.
Szexuális visszaélés miatt indult vizsgálat a Váci Egyházmegye egyik papja ellen
Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye püspöke már együttérzéséről biztosította az érintetteket.

