Sajó László: Öt és feles

Veterán

Egotrip

A Veterán bajnokságban részt vevők alsó korhatára 54 év, a felső a Farkasréti temető.

Keresztben játszanak. Fél pályán, kisebb, 5×2-es kapukra. Melyekre ki van írva: FELTÁMADUNK! Szellemeskedik K. Dezső, ilyenkor, a november eleji szomorú ünnepek idején.

A legjobb vicceket egész életében / november elsején mondta el fivérem.

Az első meccset a Csepeli Papíron (most Csep-Gól FC Sporttelep) játssza a csapat, csépapír, K. Dezső kedvenc pályája. Kisebb pálya, kisebb létszám, 1 + 7 fő. Kilencen vagyunk, egy csere is van, K. Dezső.

Az ellenfél (Gamma LSE) csere nélkül, kevesen vannak – a múlt héten halt meg két emberük. Egyik a pályán (edzőmeccs a Merkapt Maraton SE-vel, a volt Sörgyár-pályán), az ellenfél kapusa kiabált, előtte esett össze; mentőt hívtak, hiába. Másik a meccs után, otthon; a büfében még megitta a sört, hazament, és otthon.

A meccs (a bajnokság) gyászszünettel kezdődik. Áll K. Dezső a pálya szélén, nézi a Gubacsi hídon dörgő tehervonatot. Még nem ér át, a bíró sípjába fúj, kezdődik.

Ez is jól.

Minden jó, ha…, nyernek 3–1-re.

A következő meccs elmarad, a Pesthidegkúti SC nem tud kiállni.

Elfogynak a csapatok?

Aztán felhívja K. Dezsőt a Pestszentimrei SK intézője, a meccs előtt két órával; felhőszakadás volt, áll a víz a pályán, elmarad a meccs, K. Dezső hitetlenkedik, Pestújhelyen egy csepp sem esett, a csapat se hiszi, biztos nem voltak meg, azért találták ki a sztorit, K. Dezső visszaír, nem fogok nyomozni, nézzétek meg a neten, ott biztos megvan, ott minden megvan. Majd lejátsszuk az őszi szezon, november végén. Három meccsből egy, morog a csapat, végre összeálltak (tavaly is megalakultak, de sorra dőltek ki, betegség miatt, az első három meccsen nem tudtak kiállni, kizárták őket), és tessék.

Az első „hazai” (Fáy utca, műfű) meccsüket megnyerik az 1. FC Skorpió ellen, aztán vereség Dabason (1–4); viszont kitűnő a pörkölt és a sör, amit azért kaptak az ellenféltől, mert egyáltalán elutaztak vidékre. Kell ennél több? Néz végig az asztalnál veterán csapattársain K. Dezső. Kell, gondolja, és kitunkolja a pörköltöt, kér még egy sört.

Következő ellenfelük, az MLTC, nem hajlandó szerdán játszani (meccsnapok: hétfő, kedd), ezért, a fair play szellemében ők utaz­nak el (ez is egy utazás, K. Dezső busszal, az Örs vezér térről) Mátyásföldre, egy szürke keddi napon, esőben. Itt is négy gólt, viszont pörköltet, sört nem kapnak.

És az első félidő közepén lejön a pályáról a középpályás, aki súlyos betegségből (ahonnan kevesen) jött vissza, gerincét fájlalva az oldalvonal mellett fekszik, K. Dezső masszírozza, ott, ott, ne olyan erősen, fájdalmai vannak. Lehet, hogy ennyi volt. Befejeztem. K. Dezső nem szól, mit mondjon. Áll az esőben, beöltözve, dzsekiben, sapkában, kapucniban, és várja, hogy becseréljék. És amikor végre, ledobálja a civilt, ott áznak az oldalvonal mellett, kispad nincs.

A következő meccset, a REAC ellen, megfázás miatt kihagyja. 10–0, nem ide… Ha játszik, nem ennyi (több…); a csapat a sérült (visszavonult?) középpályás hiányát érezte meg, és hát jó volt az ellenfél, az első helyezett. Újabb vereség (Merkapt Maraton SE, otthon), viszont a következő héten nem kapunk ki, a Szabadnap ellen játszunk…

Egy hét múlva pedig Dunaharasztiba kellene menni, de nem megyünk. Ki az a barom, aki november 1-jére írja ki a meccset?! A középpályás ingerült, érthető. A blaszban nem ünnep mindenszentek. Arról nem tehetnek, hogy meccsnapra, keddre esik. A fél csapat nem ér rá, járják a temetőket. K. Dezső felhívja a dunaharaszti intézőt, a meccset két nappal elhalasztják.

Négynapos ünnep, K. Dezsőnek semmi dolga. Szerencsés, nem kell közeli hozzátartozójához kimenni a temetőbe. Október elején anyjával, öccsével járt Balmazújvároson, nagyanyja (és a többi rokon) sírjánál. Autóval, a temetőben is – gyalog nem is bírták volna bejárni… Húsz fok, nyár, pólóban… Utána találkozott azokkal a rokonokkal, akikkel utoljára nagyanyja nővérének temetésén, tizenöt éve, és akiknek nevét most látta kiírva, jó előre, sírköveken, és akikkel legközelebb a temetőben. De ilyenkor, november elején kerüli a temetők környékét is.

Vasárnap délelőtt öccse telefonál, meghalt apánk.

Hétfőre elfogy a kenyér, kimegy a boltba. Süt a nap, kerülő úton megy, egészségügyi séta. Mint a pályán. Veterán a napon. A Szerencs utcában az úton egy elgázolt macska; nincs széttrancsírozva, alig laposabb a test ott, ahol átment rajta a kerék. Merev, egyik mancsa az ég felé.

Sose járok itt, miért jöttem erre?

Bemegy a kocsmába, iszik két deci rozét. Tegnap, majdnem egy év után, rövidet (pálinkát és unicumot) is. De ez tegnap volt.

Csütörtökön az elhalasztott meccs, a jobbhátvéd viszi el. Csónak utca, evezőt hozzatok, írta a mindig oly szellemes K. Dezső. A pályát nem találják, teljes sötétség, az úton is. Meglát egy hosszú kerítést, itt pályának kell lennie, és valóban. A csillag- és holdfényben a sötét pálya. Reflektor, autó érkezik, kinyitják a kaput. És gyúlnak a fények a pályán is… A sérült középpályás nem vetkőzik, bepakoltam a szerelést, a feleségem kipakoltatta velem, nem kockáztatok. Befejeztem. Áll K. Dezső a pálya szélén (szobra is ott lesz) a középpályással, de ugye a jövő héten is kijössz? A középpályás nézi a játékot, nem, ez szörnyű, nézni, kívülről, ha bent vagyok, már kettőt rúgtam volna, na ja, K. Dezső is, legalább egyet. Ha bent lenne. Aztán becserélik. Nem ezért, de – hosszú idő után – nyer a csapat! Végre egy olyan ellenfél, akik nálunk is gyengébbek, értékel a mindig reálisan és pontosan fogalmazó (civilben műfordító) kapusuk. Volt egy életerős lövésed, mondja a jobbszélső K. Dezsőnek, félő volt, mire eljut a kapuig, a bíró lefújja a meccset. K. Dezső hálás, hogy nem a bevett rászart a légy metaforát sütötte el a győzelmi mámortól hangos öltözőben.

Apám mesélte, egyszer lázas beteg volt, de elment a csapattal Tiborszállásra, legveszedelmesebb ellenfelünkhöz. Vele voltak tizenegyen, be kellett állnia – a kapuba, smicisapkában, így mondta. Nem lehetett neki gólt lőni – neki, a balszélsőnek! Balszélső voltam, bár nem vagyok ballábas. Ide osztottak, ide álltam. Akkor a kapuba. Nagy szél volt, a második félidőben minket támogatott. Kiugratták a középcsatárt, Makari Sanyit, kifutottam, én értem el előbb, jó nagyot rúgtam a labdába. A láz nem legyengített, megsokszorozta erőmet, a tiborszállási kapus kint állt, hiába futott vissza, a labda behullott a kapuba. Ezzel a góllal győztünk. Postamesterünk, aki a „menedzserünk” volt, egy hosszúlépést fizetett meccs után.

Életerős lövés.

Messze gurult a labda a fájától.

Szerdán otthon játszik a csapat a B. O. SZ. FC-vel, K. Dezső megírta előre a jegyzőkönyvet, az igazolásokat odaadta a kapusnak.

Vidéken leszek, nem mondta, temetésen.

Aztán az elmaradt meccs a Pesthidegkúttal, akik eddig 1 gólt lőttek, 65-öt kaptak, de játszanak.

Fél pályán, a fociért, egészen.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.