Sajó László: Öt és feles

Veterán

Egotrip

A Veterán bajnokságban részt vevők alsó korhatára 54 év, a felső a Farkasréti temető.

Keresztben játszanak. Fél pályán, kisebb, 5×2-es kapukra. Melyekre ki van írva: FELTÁMADUNK! Szellemeskedik K. Dezső, ilyenkor, a november eleji szomorú ünnepek idején.

A legjobb vicceket egész életében / november elsején mondta el fivérem.

Az első meccset a Csepeli Papíron (most Csep-Gól FC Sporttelep) játssza a csapat, csépapír, K. Dezső kedvenc pályája. Kisebb pálya, kisebb létszám, 1 + 7 fő. Kilencen vagyunk, egy csere is van, K. Dezső.

Az ellenfél (Gamma LSE) csere nélkül, kevesen vannak – a múlt héten halt meg két emberük. Egyik a pályán (edzőmeccs a Merkapt Maraton SE-vel, a volt Sörgyár-pályán), az ellenfél kapusa kiabált, előtte esett össze; mentőt hívtak, hiába. Másik a meccs után, otthon; a büfében még megitta a sört, hazament, és otthon.

A meccs (a bajnokság) gyászszünettel kezdődik. Áll K. Dezső a pálya szélén, nézi a Gubacsi hídon dörgő tehervonatot. Még nem ér át, a bíró sípjába fúj, kezdődik.

Ez is jól.

Minden jó, ha…, nyernek 3–1-re.

A következő meccs elmarad, a Pesthidegkúti SC nem tud kiállni.

Elfogynak a csapatok?

Aztán felhívja K. Dezsőt a Pestszentimrei SK intézője, a meccs előtt két órával; felhőszakadás volt, áll a víz a pályán, elmarad a meccs, K. Dezső hitetlenkedik, Pestújhelyen egy csepp sem esett, a csapat se hiszi, biztos nem voltak meg, azért találták ki a sztorit, K. Dezső visszaír, nem fogok nyomozni, nézzétek meg a neten, ott biztos megvan, ott minden megvan. Majd lejátsszuk az őszi szezon, november végén. Három meccsből egy, morog a csapat, végre összeálltak (tavaly is megalakultak, de sorra dőltek ki, betegség miatt, az első három meccsen nem tudtak kiállni, kizárták őket), és tessék.

Az első „hazai” (Fáy utca, műfű) meccsüket megnyerik az 1. FC Skorpió ellen, aztán vereség Dabason (1–4); viszont kitűnő a pörkölt és a sör, amit azért kaptak az ellenféltől, mert egyáltalán elutaztak vidékre. Kell ennél több? Néz végig az asztalnál veterán csapattársain K. Dezső. Kell, gondolja, és kitunkolja a pörköltöt, kér még egy sört.

Következő ellenfelük, az MLTC, nem hajlandó szerdán játszani (meccsnapok: hétfő, kedd), ezért, a fair play szellemében ők utaz­nak el (ez is egy utazás, K. Dezső busszal, az Örs vezér térről) Mátyásföldre, egy szürke keddi napon, esőben. Itt is négy gólt, viszont pörköltet, sört nem kapnak.

És az első félidő közepén lejön a pályáról a középpályás, aki súlyos betegségből (ahonnan kevesen) jött vissza, gerincét fájlalva az oldalvonal mellett fekszik, K. Dezső masszírozza, ott, ott, ne olyan erősen, fájdalmai vannak. Lehet, hogy ennyi volt. Befejeztem. K. Dezső nem szól, mit mondjon. Áll az esőben, beöltözve, dzsekiben, sapkában, kapucniban, és várja, hogy becseréljék. És amikor végre, ledobálja a civilt, ott áznak az oldalvonal mellett, kispad nincs.

A következő meccset, a REAC ellen, megfázás miatt kihagyja. 10–0, nem ide… Ha játszik, nem ennyi (több…); a csapat a sérült (visszavonult?) középpályás hiányát érezte meg, és hát jó volt az ellenfél, az első helyezett. Újabb vereség (Merkapt Maraton SE, otthon), viszont a következő héten nem kapunk ki, a Szabadnap ellen játszunk…

Egy hét múlva pedig Dunaharasztiba kellene menni, de nem megyünk. Ki az a barom, aki november 1-jére írja ki a meccset?! A középpályás ingerült, érthető. A blaszban nem ünnep mindenszentek. Arról nem tehetnek, hogy meccsnapra, keddre esik. A fél csapat nem ér rá, járják a temetőket. K. Dezső felhívja a dunaharaszti intézőt, a meccset két nappal elhalasztják.

Négynapos ünnep, K. Dezsőnek semmi dolga. Szerencsés, nem kell közeli hozzátartozójához kimenni a temetőbe. Október elején anyjával, öccsével járt Balmazújvároson, nagyanyja (és a többi rokon) sírjánál. Autóval, a temetőben is – gyalog nem is bírták volna bejárni… Húsz fok, nyár, pólóban… Utána találkozott azokkal a rokonokkal, akikkel utoljára nagyanyja nővérének temetésén, tizenöt éve, és akiknek nevét most látta kiírva, jó előre, sírköveken, és akikkel legközelebb a temetőben. De ilyenkor, november elején kerüli a temetők környékét is.

Vasárnap délelőtt öccse telefonál, meghalt apánk.

Hétfőre elfogy a kenyér, kimegy a boltba. Süt a nap, kerülő úton megy, egészségügyi séta. Mint a pályán. Veterán a napon. A Szerencs utcában az úton egy elgázolt macska; nincs széttrancsírozva, alig laposabb a test ott, ahol átment rajta a kerék. Merev, egyik mancsa az ég felé.

Sose járok itt, miért jöttem erre?

Bemegy a kocsmába, iszik két deci rozét. Tegnap, majdnem egy év után, rövidet (pálinkát és unicumot) is. De ez tegnap volt.

Csütörtökön az elhalasztott meccs, a jobbhátvéd viszi el. Csónak utca, evezőt hozzatok, írta a mindig oly szellemes K. Dezső. A pályát nem találják, teljes sötétség, az úton is. Meglát egy hosszú kerítést, itt pályának kell lennie, és valóban. A csillag- és holdfényben a sötét pálya. Reflektor, autó érkezik, kinyitják a kaput. És gyúlnak a fények a pályán is… A sérült középpályás nem vetkőzik, bepakoltam a szerelést, a feleségem kipakoltatta velem, nem kockáztatok. Befejeztem. Áll K. Dezső a pálya szélén (szobra is ott lesz) a középpályással, de ugye a jövő héten is kijössz? A középpályás nézi a játékot, nem, ez szörnyű, nézni, kívülről, ha bent vagyok, már kettőt rúgtam volna, na ja, K. Dezső is, legalább egyet. Ha bent lenne. Aztán becserélik. Nem ezért, de – hosszú idő után – nyer a csapat! Végre egy olyan ellenfél, akik nálunk is gyengébbek, értékel a mindig reálisan és pontosan fogalmazó (civilben műfordító) kapusuk. Volt egy életerős lövésed, mondja a jobbszélső K. Dezsőnek, félő volt, mire eljut a kapuig, a bíró lefújja a meccset. K. Dezső hálás, hogy nem a bevett rászart a légy metaforát sütötte el a győzelmi mámortól hangos öltözőben.

Apám mesélte, egyszer lázas beteg volt, de elment a csapattal Tiborszállásra, legveszedelmesebb ellenfelünkhöz. Vele voltak tizenegyen, be kellett állnia – a kapuba, smicisapkában, így mondta. Nem lehetett neki gólt lőni – neki, a balszélsőnek! Balszélső voltam, bár nem vagyok ballábas. Ide osztottak, ide álltam. Akkor a kapuba. Nagy szél volt, a második félidőben minket támogatott. Kiugratták a középcsatárt, Makari Sanyit, kifutottam, én értem el előbb, jó nagyot rúgtam a labdába. A láz nem legyengített, megsokszorozta erőmet, a tiborszállási kapus kint állt, hiába futott vissza, a labda behullott a kapuba. Ezzel a góllal győztünk. Postamesterünk, aki a „menedzserünk” volt, egy hosszúlépést fizetett meccs után.

Életerős lövés.

Messze gurult a labda a fájától.

Szerdán otthon játszik a csapat a B. O. SZ. FC-vel, K. Dezső megírta előre a jegyzőkönyvet, az igazolásokat odaadta a kapusnak.

Vidéken leszek, nem mondta, temetésen.

Aztán az elmaradt meccs a Pesthidegkúttal, akik eddig 1 gólt lőttek, 65-öt kaptak, de játszanak.

Fél pályán, a fociért, egészen.

Figyelmébe ajánljuk