Élet + Mód
„Több tényező is nehezíti a Hableány kiemelését”
Götz Sándor hajómérnök szerint a hajó az orrával felfelé áll a talajon.
Intenzíven apad a Duna
Hétfő délelőtt 10 órakor 13 centiméterrel volt kisebb a vízszint a 12 órával korábbi értéknél.
Női életekbe kerülhet a nemek közti adatszakadék
A férfiközpontú nézőpont sokkal mélyebben és rejtettebben él a társadalmunkban, mint ahogyan azt a bikinis nőket mutogató reklámok vagy a nemek közötti bérszakadék sejtetik. A férfiakra szabott töréstesztek vagy orvosi diagnosztikai eszközök nemcsak kirekesztők, de életveszélyesek is lehetnek a nőkre nézve.
Budapest irányába a tart a Viking Sigyn
A dél-koreai külügyminisztérium többször is kérte a magyar kormányt, hogy foglalja le a hajót.
Egyetlen közös jelölt indul a fideszes jelölt ellen Dunakeszin
A dunakeszi ellenzék, öt párt és egy mozgalom egyetlen közös jelöltet indít a város fideszes jelöltje ellen az őszi polgármester-választáson - jelentették be vasárnap. Abban is megállapodtak, hogy az ötvenezer lakosú Pest megyei város mind a tíz körzetében közös képviselőjelölt indul majd.
Beszólt Ferenc pápa a Facebooknak és társainak
Valódi emberi közösséget szorgalmazott a közösségi oldalak helyett.
Babos Tímea párosban nyert a Roland Garroson
Babos Tímea és Kristina Mladenovic nyerte meg a női párosok versenyét a francia nyílt teniszbajnokságon.

