Űrbatyut engednek fel Ajkán a Holdra szállás örömére

  • narancs.hu
  • 2019. június 9.

Lokál

Van rajta terminátor modul.

Ballon felengedésével emlékeznek meg a Holdra szállás ötvenedik évfordulójáról az ajkai Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjai. Az Űrbatyu elnevezésű ballonban elhelyezett eszközök légi felvételeket készítenek és légköri adatokat is rögzítenek.

Ivanics Ferenc elmondta, hogy július 20-án reggel indítják útjára a két kilogramm tömegű ballont az ajkai sportpályáról. Mint mondta, az ötvenszer ötven centiméteres nikecell dobozba három kamerát, egy GPS-t és egy rádiólokációs modult helyeznek el.

Érdekesség, hogy a megtöltött ballon átmérője, amely a földön 2 és fél méter, 30 ezer méter magasságban 15 méteresre növekszik majd - tette hozzá.

Az egyesület elnöke kitért arra, hogy a berendezés része lesz egy terminátor modul, amely a ballont szétszakadás után leválasztja, így az eszköz a fékező ernyő segítségével visszatér a földre. Az amatőr csillagászok modellezik a lehetséges földet érési helyszínt, amely a szél irányától, erősségétől függően történhet Ajka közelében is, de arra is van esély, hogy Horvátországba kell menni érte.

Hozzátette: ha a felengedés napján tiszta idő lesz, szabad szemmel néhány ezer méteres magasságig látható majd a ballon, amely várhatóan hat métert tesz meg másodpercenként. A csillagászok a felengedés után egyből útnak indulnak majd, hogy a leszállást követően megkeressék a ballont. Minden lehetőségre felkészülnek, ugyanis visszatérhet egy toronyház tetejére, nehezen megközelíthető hegyvidékre, de akár a Balaton közepébe is eshet. A műszerek által készített fotókat az interneten bárki megnézheti.

illusztráció

illusztráció

Fotó: Public Domain

A meteorológiai ballonokat lehet ésszerűtlen, ám nem kevésbé kreatív célokra is használni, erre alább látható egy tanulságos példa.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.