Koronavírus-járvány: már 350-en vannak lélegeztetőgépen
Közel 2600 új fertőzöttet találtak, 74-en elhunytak.
Közel 2600 új fertőzöttet találtak, 74-en elhunytak.
A Pfizer két oltását háromhetes különbséggel adják majd be.
Sajtóhírek szerint erről döntött a Nemzetközi Öttusa Szövetség.
A terroristák támadásában az eddigi információk szerint 19 ember meghalt és 50 megsebesült.
De ez lehetővé tette, hogy a szokásosnál is precízebben mérjék meg a vízhozamot.
Lassan kell ráereszteni a vírust a lakosságra.
2839 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
Az országban három percenként hal meg egy koronavírusos beteg.
A Wembley-ben történt rasszista randalírozás miatt büntetett a szövetség.
Kínában a hivatalos adatok szerint jelenleg 869 covidos beteg van kórházban, és több mint egymilliárd ember kapott már oltást.
November 1-én idén hatodik alkalommal indul a Száraz november, amikor bárki kipróbálhatja, kibír-e egy hónapot alkohol nélkül. Az idei kihívásról és az eddigi tapasztalatokról Dávid Ferenccel, a Kék Pont Alapítvány szociológusával, koordinátorával beszélgettünk.
Novembertől már több mint háromszázan dolgoznak 75 kórházban.