Rendkívül alacsony a Duna vízszintje

  • narancs.hu
  • 2021. november 2.

Lokál

De ez lehetővé tette, hogy a szokásosnál is precízebben mérjék meg a vízhozamot.

Az utóbbi időszak csapadékszegény időjárása következtében rendkívül alacsony vízállás alakult ki a Duna magyarországi szakaszán, de ez lehetővé tette, hogy a szokásosnál is precízebben mérjék meg a vízhozamot, illetve a vízszintet az egyes ellenőrzőpontokon – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden.

Közleményükben azt írták, hogy az alacsony vízszint miatt már 38 napja szivattyúval kell pótolni a vizet a ráckevei (soroksári) Duna-ágba az élővilág védelméért és a vízminőség megőrzéséért.

Tájékoztatásuk szerint Budapesten kedden reggel mindössze 87 centiméter volt a folyó vízszintje. Ilyen kis értékek átlagosan csak kétévenként fordulnak elő.

 Ez a helyzet viszont "ritka lehetőséget kínált a vízügy szakembereinek egy speciális felméréssorozatra". Mivel a következő napok esőzései miatt vízszintemelkedés várható, a méréseket az elmúlt hétvégén végezték el az OVF koordinációjával a győri, a budapesti és a bajai vízügyi igazgatóság szakemberei.

A vizsgálatok során a Duna több száz kilométeres hazai szakaszán a meghatározó helyszíneken pontosíthatták a mederben lévő víz mennyiségének, illetve magasságának adatait – közölte az OVF, hangsúlyozva, az úgynevezett kisvízszintrögzítés friss adataival a folyó hazai szakaszán biztonságosabbá válik a hajózás és pontosabbá a hidrológiai előrejelzés.

 (MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk