A bíróság másodfokon jogosnak találta a VIII. kerületi Auróra 22 óra utáni önkormányzati bezáratását. A közösségi ház és civil központ nem adja fel, de a túléléshez őszig több száz klubtagot kell toboroznia.
A dél-koreai cégek megneszelték, hogy az egyik amerikai szolgáltató pénteken dobná piacra, ezért egy nappal beelőzték, így a világon először náluk elérhető.
Amit személyi titkárának, Incze Péternek írt. Más iratokkal együtt a levelet az Incze család egyik tagja adta át Budapest Főváros Levéltárának, mely azt a gróf halálának 78. évfordulóján mutatja be.