Így tárgyal egy tanár és egy fideszes képviselő 2023-ban

  • narancs.hu
  • 2023. május 7.

Fekete Lyuk

„Fidkány.” „A hozzád hasonlók eltakarodnak a pályáról.”

„A trágárság egyébként szemérmetlen beszédet jelent, többnyire szexualitással összefüggésben, pl. az »Orbán egy geci« kijelentés annyiban trágár, hogy kötődik a nemiséghez. A fidkány szót én nem tudom hasonló kontextusban értelmezni, tehát nem trágár, csupán metaforikus” – írta Kovács Szabina, a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola magyar-könyvtár szakos tanára a Facebookon egy vitában Cseri Tamás húdmezővásárhelyi fideszes önkormányzati képviselőnek. 

A képviselő ezt felelte: „Remélem, annyi haszna legalább lesz a státusztörvénynek, hogy a hozzád hasonlók eltakarodnak a pályáról. Bár kérdés, hogy egyébként mire lennél alkalmazható.”

A viszontválasz: „Ez nem igazán válasz nyelvészeti fejtegetésemre. Igen, tudjuk, hogy ez a törvény egy oktatás- és gyermekellenes törvény, amely emberi alapjogokat sért. Sajnos a fidkány maffiapárt eljutott erre a szintre, hogy szétbarmolja a jövőt, mivel nem tud vele, a lopáson kívül, mit kezdeni, és nem is akar. Sajnos alkalmatlan. Magyarország jobbat érdemel! Demokráciát, a szellem szabadságát, gyűlöletmentességet. További szép napot!”

A Hódpress írásából, amely szemlézi a Facebook-beszélgetést, nem derül ki az előzmény, az sem, milyen poszt alatt alakult ki ez a diskurzus. 

Cseri Tamás önkormányzati képviselőként a hódmezóvásárhelyi közgyűlésben kisebbségben dolgozik Márki-Zay Péter polgármesterrel és az őt támogató többséggel szemben. Ez ugyanakkor az a választókerület, amelynek országgyűlési képviselője Lázár János építési és közlekedési miniszter. Cseri aktív szereplője a helyi nyilvánosságnak

Kovács Szabina 22 éve tanít a vásárhelyi Klauzál iskolában, amely állami fönntartású intézmény. A tanárnőt a Pedagógusok Szakszervezetében megyei küldötté választották. 2019-ben egy Facebook-poszt miatt bíróságra kellett járnia, tanúként. A Hódpressnek azt nyilatkozta, hogy akkor súlyos, emberi jogokat semmibe vevő abúzus érte, amikor a tankerület azóta már lemondott igazgatója berendelte, és Facebook-bejegyzéseiről vallatta, visszaélve a hatalmával.

Ezzel a mostani kommentváltással ő fordult a Hódpresshez, mert felháborítja a cinizmus.

Burkolt fenyegetésnek értékeli a képviselőnek azt a megjegyzését, hogy a státusztörvény miatt őt kirúghatják, nyilván mert el meri mondani a véleményét. „A Fidesz maffiapárt, tehát kénye-kedve szerint bocsát el majd pedagógusokat a státusztörvény bevezetését követően. Ez a lényeg” – mondta a tanárnő, aki úgy gondolja, a közösségi médiában mérsékelten politizál, de minden olyan ügyet támogat, ami erősíti az oktatás szabadságát, a demokráciát, a jogállamiságot. Nem tagja pártnak, korábban sem volt párttag.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.