Itt tartunk: Szijjártó azért aggódik, hogy Európától elkobozzák a karácsonyt a népességcsere ügynökei

  • 2018. december 10.

Fekete Lyuk

Támadás alatt áll a karácsony. Ez veszélyes!

"Magyarország olyan Európai uniót akar a jövőben is, ahol a karácsony karácsony marad, betlehemmel és karácsonyfával. Európának ragaszkodnia kell saját hagyományaihoz, örökségéhez, ma ezért ellen kell állni minden olyan kísérletnek, amely az unió népesség összetételének végzetes megváltoztatására irányul."

Ezt Szijjártó Péter mondta az uniós külügyminiszterek tanácsának ülése után hétfőn.

Nem csak úgy, jókedvében vetette fel, hogy micsoda támadás alatt áll a karácsony, hanem ezzel indokolta meg, hogy Magyarország nemmel szavaz az ENSZ migrációs paktumára.

Hát, ö, mélyen tisztelt miniszter úr! Boldog karácsonyt kívánunk!

false

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.