Magyar Narancs: Mennyi ideig nem volt Belgiumnak kormánya?
Jeanne Dandoy: 500 napig. Az ember reggel felkelt, ránézett az órájára, és megjegyezte, na, még egy nap kormány nélkül. Végül is jó valamiben rekordernek lenni.
MN: Csak azért kérdeztem, mert a film díszbemutatóján ön és a film producere is hangsúlyozta, hogy egyfajta politikai tett volt a Bikanyak forgatása.
JD: Na, jó, talán kicsit túloztunk. Mindössze annyit szerettünk volna mondani, hogy míg az országnak nem volt kormánya, addig mi, flamandok és vallonok, a forgatás adta keretek közt a lehető legnagyobb egyetértésben dolgoztunk együtt. Az ellentétet amúgy is csak a politika szítja; én történetesen vallon vagyok, a rendezőnk meg flamand, és akkor mi van? Mindketten Brüsszelben élünk, és ott aztán tényleg semmi jelentősége, ki melyik oldalára született a nyelvi határnak.
MN: Nyilván mindkét oldalnak megvannak a másikat sértegető viccei. Mit mond egy flamand a vallonra, és mit egy vallon a flamandra?
JD: A bevett sztereotípiák szerint a vallonok lassúak, és nem szeretnek dolgozni. A flamandok viszont karót nyeltek, és nincs humoruk. A vallonnak nincs pénze, a flamandnak van.
MN: A filmben mintha a vallonok húznák a rövidebbet, már ami a rovásukra elkövetett poénokat illeti.
JD: Voltak is barátaim, akik nem vették jó néven a komikus túlzásokat. Csak akkor tértek jobb belátásra, amikor felhívtam a figyelmüket, hogy én például egy vallont játszom, aki az egész film legtisztább, legártatlanabb szereplője; és ha már itt tartunk, nemcsak vallon, de flamand seggfej is szerepel a filmben. Ki van ez egyensúlyozva.
MN: A film óriási siker lett, az Oscar-jelölésig vitte. A főszerepet alakító Matthias Schoenaerts, bár korábban szinte teljesen ismeretlen volt, következő filmjét már a legmenőbb francia rendezővel, Jacques Audiard-ral (A próféta, A számat figyeld) forgatta. Az ön karrierjére is ilyen jótékonyan hatott a siker?
JD: Matthias ma már nagy sztár, rengeteg ajánlatot kap Franciaországból, sőt Amerikából is. Hatalmas szerep az övé, hihetetlen fizikai átalakuláson ment keresztül érte. 27 kilót szedett fel, kétóránként kellett ennie. Annyira beleélte magát, hogy a forgatási szünetekben sem lehetett szót váltani vele, pedig civilben egy vicces, beszédes alak. Szóval ő befutott, én meg járok továbbra is a castingokra, és igyekszem elkerülni a mimózalelkű barátnő szerepeket. A férfiaknak azért ezen a pályán könnyebb. Hiába a Bikanyak sikere, ez sem volt elég, hogy bejussak egy francia ügynökhöz. Azt mondják, jöjjek vissza, ha már több nagy film van a CV-mben. Háború dúl a piacon. Amilyen békés a természetem, nem lesz könnyű megvívni.
MN: Mit tud a belga film a franciával szemben?
JD: A belgák tudnak nevetni magukon. A franciák nem nagyon. Van egy flamand film, a Szarul állnak a dolgok. Az jól kifejezi, mennyire furcsák vagyunk. Sok ivászat és meztelen biciklizés van benne. Ilyen filmet csak a belgák tudnak.
Bikanyak"Néha olyasmi történik az emberrel, amitől hirtelen csend lesz. Akkora lesz a csend, hogy senki nem mer beszélni róla..." Abban talán minden marhatenyésztő egyetért, hogy nem való ilyen szavakkal filmet kezdeni, különösképp, hogy a mezők mélyén lappangó titkokról elmerengő megszólaló maga is a marhatenyésztők népes családját erősíti. Nem azért nem való, mert marhatenyésztőbe nem szorulhat költő (előítéletes, aki ilyet állít), hanem ezért, mert ez nettó filmes beszéd; így nem beszél más, mint az a filmes, aki épp kedvenc műfaját, a film noirt imádja. 
Film noir, 1. lecke: a narrátori hang szerepe és jelentősége. Egy-két leckét (film noir, 2. lecke: flashback) még felmond a film, egy házkutatás a belga rendezőnél nagy mennyiségű feketefilm és Scorsese-díszdoboz előkerülését eredményezné, erre akár mérget is vehetnénk. Az a járás viszont nincs megírva sehol, egyetlen műfaji kézikönyvben sem, ahogy Matthias Schoenaerts ön- és közveszélyesen trappol a limburgi tájban, fittyet hányva műfajokra meg az alliteráló mezők mélyére. Schoenaerts már akkor úgy vonszolja magát, mint aki a beleit húzza, amikor a kérdéses belsőségek még a helyükön vannak. Hazai filmes és paraszti példával élve, mintha a Csicska rabszolgatartója és rabszolgája lenne egy testbe összegyúrva. A film ott van, ahol Schoenaerts van: puszta jelenléte plusz a limburgi táj - kisfilmbe nem is kell több, nagyfilmben viszont ott a történetmesélési kényszer, anélkül még mindig nem megy. Az első filmes igyekezet, hogy minden legyen, alvilági mesterkedés is, meg rendőrségi procedúra, poén is, meg tragédia, kissé iskolás hatást kelt, és nem maradhat el Tarantino és Scorsese járási szintű kézfogója sem. Ez persze kortünet: nincs is olyan kis ország, ahol ne ez menne első filmes szinten; ez a tanyasi westernkedés. Arra a kérdésre, hogy hova álljanak a belgák, ím, megszületett a helyes válasz. Természetesen Hollywoodba. Forgalmazza a Mozinet |
