Film

A szivárványon túl

Sofia Coppola: Made in Hollywood

  • 2011. november 3.

Film

Van egyfelől az a közhely, hogy a filmsztárság nem az az örökös boldogság, beérkezettség, kirobbanó kreativitás és véget nem érő taps, aminek elsőre látszik, hanem a siker ördögével kötött, gyakorta tragédiába forduló alku, amiben a valóságos, igazi emberi életet kell odaadni a mulandó csillogásért. A sztár önnön tehetségének rabja, amit kizsákmányol, hogy szeretetnek vélt érdeklődést kapjon. A filmművészeten és -iparon belül külön szubzsáner tárgyalja az efféle csillagok boldogtalan, kudarcos életét.

Sofia Coppola sem először foglalkozik a közismertség árnyoldalával. Az Elveszett jelentésben egy öregedő, az élvonaltól már távolodó, de Japánban egy whiskey reklámarcaként még mindig igazi hírességnek számító moziszínész néz szembe kiürült életével - és nem a nyávogás van benne, hogy jaj, kiüresedett a főhős élete, hanem a tény, hogy kiüresedett az élete.

Ezt a leírhatatlan különbséget fogalmazza ismét rendkívül finom, elegáns filmmé a nagy Coppola legtehetségesebb gyermeke. Újra egy filmsztár áll a középpontban (Stephen Dorff kölcsönöz szomorú spleent a tétova és sodródó figurának), aki azonban sikerei csúcsán szembesül a kétségbeejtő ürességgel és kiégettséggel. Partiból partiba szédül, alkalmi ismerősei nevét is képtelen megjegyezni, a csak neki prezentált rúdtáncot nézve éppúgy elalszik, mint szerelmeskedés közben. Nincs egy gondolata már ezer éve, de nem is volna rá kíváncsi senki: sűrű sajtótájékoztatóin ostoba firkászok épp olyan ostobaságokra kíváncsiak, mint amilyen ostobán ő maga néz ki a fejéből - a film egyik legnagyszerűbb jelenetében éppen több centiméter szobrászgipsz alól (a következő akciófilmhez készítenek maszkot egyébként is maszk-szerű arcáról). Amikor egyszer elutazik az exe, a nyári tábor kezdetéig kénytelen gondját viselni kamaszodó lányának. Valójában a lány viseli az ő gondját, kizökkentve tespedt egykedvűségéből. Feltűnik egy eleven lény, aki valódiságot és elevenséget vár el. S amikor elmegy újra, az üresség immár nem kiüresedettségként untat, hanem betöltetlenségként fáj.

Mindezt halkan és egyszerűen meséli el a Made in Hollywood. Hagy időt, hogy minden beállítást alaposan szemügyre vegyünk. A korai Jarmusch volt ilyen radikálisan eszköztelen, de ő reszelős, szögletes helyzetekkel dolgozott. Sofia Coppolánál szinte alig emelkedik ki a látszólag egynemű felületből az, amit észre kell venni. Leheletfinom párhuzamokkal dolgozik, úgy teremt közeget, hogy észre sem vesszük, úgy módosít jelentést, hogy csak akkor tűnik fel, amikor már túl vagyunk rajta. Intelligens, érzékeny mozi.

A Szuez Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.