Film

A szivárványon túl

Sofia Coppola: Made in Hollywood

  • 2011. november 3.

Film

Van egyfelől az a közhely, hogy a filmsztárság nem az az örökös boldogság, beérkezettség, kirobbanó kreativitás és véget nem érő taps, aminek elsőre látszik, hanem a siker ördögével kötött, gyakorta tragédiába forduló alku, amiben a valóságos, igazi emberi életet kell odaadni a mulandó csillogásért. A sztár önnön tehetségének rabja, amit kizsákmányol, hogy szeretetnek vélt érdeklődést kapjon. A filmművészeten és -iparon belül külön szubzsáner tárgyalja az efféle csillagok boldogtalan, kudarcos életét.

Sofia Coppola sem először foglalkozik a közismertség árnyoldalával. Az Elveszett jelentésben egy öregedő, az élvonaltól már távolodó, de Japánban egy whiskey reklámarcaként még mindig igazi hírességnek számító moziszínész néz szembe kiürült életével - és nem a nyávogás van benne, hogy jaj, kiüresedett a főhős élete, hanem a tény, hogy kiüresedett az élete.

Ezt a leírhatatlan különbséget fogalmazza ismét rendkívül finom, elegáns filmmé a nagy Coppola legtehetségesebb gyermeke. Újra egy filmsztár áll a középpontban (Stephen Dorff kölcsönöz szomorú spleent a tétova és sodródó figurának), aki azonban sikerei csúcsán szembesül a kétségbeejtő ürességgel és kiégettséggel. Partiból partiba szédül, alkalmi ismerősei nevét is képtelen megjegyezni, a csak neki prezentált rúdtáncot nézve éppúgy elalszik, mint szerelmeskedés közben. Nincs egy gondolata már ezer éve, de nem is volna rá kíváncsi senki: sűrű sajtótájékoztatóin ostoba firkászok épp olyan ostobaságokra kíváncsiak, mint amilyen ostobán ő maga néz ki a fejéből - a film egyik legnagyszerűbb jelenetében éppen több centiméter szobrászgipsz alól (a következő akciófilmhez készítenek maszkot egyébként is maszk-szerű arcáról). Amikor egyszer elutazik az exe, a nyári tábor kezdetéig kénytelen gondját viselni kamaszodó lányának. Valójában a lány viseli az ő gondját, kizökkentve tespedt egykedvűségéből. Feltűnik egy eleven lény, aki valódiságot és elevenséget vár el. S amikor elmegy újra, az üresség immár nem kiüresedettségként untat, hanem betöltetlenségként fáj.

Mindezt halkan és egyszerűen meséli el a Made in Hollywood. Hagy időt, hogy minden beállítást alaposan szemügyre vegyünk. A korai Jarmusch volt ilyen radikálisan eszköztelen, de ő reszelős, szögletes helyzetekkel dolgozott. Sofia Coppolánál szinte alig emelkedik ki a látszólag egynemű felületből az, amit észre kell venni. Leheletfinom párhuzamokkal dolgozik, úgy teremt közeget, hogy észre sem vesszük, úgy módosít jelentést, hogy csak akkor tűnik fel, amikor már túl vagyunk rajta. Intelligens, érzékeny mozi.

A Szuez Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.