Narancs XXIII. évf. 44. szám(2011.11.03. (2011-11-03)
Minden kormányzati ciklusban fölmerül, hogy a települési támogatások osztásakor az ellenzéki önkormányzatok rendre rosszabbul járnak. Nehéz helyzetben lévő hevesi kistérségekben néztünk utána, így van-e.
A múlt szerdán még derűsen festettek a dolgok. Angela Merkel ügyesen lezárta - vagy azt hittük, hogy lezárta - azt a hosszú, ádáz vitát arról, hogy a veszteséget, amit egyes uniós tagállamok kezelhetetlen adóssága okoz, milyen arányban osszák meg maguk közt az eladósodott országok adófizetői, az euróövezeti országok adófizetői, a nem euróövezeti tagországok adófizetői, meg a hitelezők. Vagy ha nem is zárta le, de legalább a csapásirányt kijelölte. Kijelölte volna. A következők szerint.
Ha nyelvet tanul az ember, eljön a pillanat, amikor a keserves munka szinte észrevétlenül átadja a helyét az örömteli szórakozásnak. Játszadozni kezd az ember a megtanult szavakkal: ízlelgeti hangzásukat, nyomába ered történetüknek, szójátékokat facsar hangtestükből és jelentésükből.
Magába zárva Magyar Narancs, 2011. október 6. Kedves Narancs! Makovecz Imre egyik legrégibb és legelkötelezettebb híveként tiltakozom az október 6-i számban megjelent emlékezés ellen annak pontatlanságai, félreértelmezései, önkényes következtetései, mindenekelőtt hangneme miatt.
Másfél év alatt egyetlen darab lényegi törvényjavaslat - egyelőre itt tart az egészségügy átalakítása. Ha ezt elfogadják, jövőre a legnagyobb kórházak állami kézbe kerülnek. Aztán pedig majdcsak lesz valami.
A múlt héten több mint húsz embert állított elő a rendőrség a Tesco gyáli központjából. Az eset túlmutat önmagán, amenynyiben nem csupán az ágazat egyik vezető cégének, hanem magának az élelmiszer-kereskedésnek a helyzetéről is sok mindent elárul.
A múlt heti uniós csúcsot sokan az utolsó lehetőségnek tartották a közös valuta, sőt az egész unió megmentésére. És született is pár fontos döntés: a görög államadósságról, a válság ellen bevethető új pénzügyi stabilizációs eszközökről és az európai bankrendszer feltőkésítéséről. Ezek értelméről beszélgettünk az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) magyar igazgatójával.
Egy évig marad hivatalban az alkotmányozó nemzetgyűlés, amelynek 217 tagja a százas nagyságrendben indult szervezetek jelöltjei közül került ki az első szabad tunéziai választáson.
Ha az ETA nem lenne, Baszkföldről talán a gasztronómia, Chillida szobrai és Mikel Laboa dalai vagy a Pireneusok birkanyájai jutnának eszünkbe. E hipotézis néhány év múlva valósággá válhat: a fegyveres szakadár szervezet két hete ünnepélyesen lemondott az erőszakról.
A spanyol népzenei hangszer, a kasztanyetta ősi változatának világszerte legelismertebb megszólaltatója. A Cervantes Intézet vendégeként Budapesten fellépő hetvenéves művésznő balettet és szimfonikus zenét ötvöző előadásmódja mellett a mexikói gerillákról, Lisztről és Medvegyev orosz elnök könnyeiről is beszélt nekünk.
A fenti cím ne tévesszen meg senkit, zenei ajánlónk ezen a héten sem alakul Molnár Ferenc-egyfelvonásossá, ellenben egy olyan minisorozat megrendezését hirdeti, amely gyors egymásutánban Bartók Béla mindhárom zongoraversenyét előnkbe adja.
Huszadik születésnapját ünnepli hazánk egyik legnépszerűbb rockzenekara. A jubileumi nagykoncertjére (sportaréna, november 12.) gőzerővel készülő banda két meghatározó tagjával a próbák közti szünetben beszélgettünk - múltról, jövőről és mindenféléről, ami közte van.
Megtévesztő a cím, hiszen a vasfüggönyről - bizonyos életkor felett - legfeljebb a megszüntetése ugrik be. Horn Gyula ollóval, szabaduló Wartburgok, páneurópai piknik... Legfeljebb másodjára gondolunk a színházra, de akkor a szögesdrót tűnik el. Halász Glória filmjében viszont keveredik a kettő, színház is van meg börtön is, a váci fegyház elítéltjeinek színtársulata új darabot próbál, nem is akármit. Mrozek Mulatsága a profiknak is kihívás, nemhogy olyan - többnyire "nagybüntetéses" - elítélteknek, akik még csak nem is műkedvelésből színészkednek, inkább azért, hogy múljék az idő.
Élt egyszer egy nagyszerű ember, akinek csodájára járt a világ - egy kisvárosnyi embertársát segítette át a másvilágra, mire meghalt. S hogy maradjon valami emlék, hát hozatott egzotikus állatokat Hacienda Napoles nevű privát élményparkjába: a zebrát, zsiráfot, elefántot és persze a vízilovakat ingyen bámulhatta a sok naplopó, akinek néha még némi kápét is lökött a számító keresztapa.
A Gettómilliomos sokat tett azért, hogy az indiai slumvidékekről, a szeméttelepeken cseperedő gyerekemberekről képe legyen a művelt Nyugatnak. Kedves egy kép, nem vitás: a zenekar lankadatlan játszik, a nyomor mesébe illő, s ebben a mesében a legkisebb fiú minden alkalommal eléri a Happy End tartományba tartó vonatot.
Motalko, azaz motoralkohol, régebben robbanómotorok hajtására használt, etil-alkohollal kevert benzin. Magyar találmány a múlt század húszas éveiből, és bármilyen furcsán hangzik, ez bizony a bioetanol előfutára volt. Egy helyen még biztosan árulják, egy kakukktojásként megmaradt családi benzinkútnál, a régi 7-es út mellett.
Hogy mi történt a majdnem fél évszázados diktatúra titkosrendőrségének börtöneiben, arról Portugálián kívül senki nem tud semmit. Ott meg inkább nem beszélnek róla. A Salazar nevével fémjelzett rendszert a történelemtudomány puha fasizmusnak hívja, a portugálok jelentős része visszasírja. Ebbe a közegbe érkezik Susana de Sousa Dias dokumentumfilmje, és a maga csendes módján rácsapja az ólajtót minden önmentegetésre, relativizálásra, hazug hallgatásra.
Meggátolható-e pénzzel a romák hátrányos iskolai megkülönböztetése? - ezt próbálja kideríteni a fesztivál nyitóÞlmje, A mi iskolánk. A Máramaros megyei Magyarláposon forgatott mű társrendezője előítéletekről, elszalaszott lehetőségekről mesél.
Ne szépítsük, nem ősz ez már, tél, és különben szép ez magától is eléggé, kicsit túlságosan is. Öt (hiper)aktív sportolóról szól a történetünk, futnak, dobnak, odateszik magukat, cél csak egy lehet, a végső győzelem a közelgő világversenyen.
Fekete-fehér fotó az íróasztalomon egy hippi családról. A szépiaszínű kép bal felső sarka kicsit szakadt, ami csak romantikusabbá, hitelesebbé teszi.
Kevés dologban lehettünk biztosabbak annál, mint hogy a mozgóképes magánmitológiák halmazát naponta több ezer újabb etűddel hizlaló YouTube-univerzum villanyt gyújt majd a nagyobb formákban gondolkodó profik fejében is. A Szeretlek két rendezőjének metódusa egészen hasonló ahhoz, amivel a Beastie Boys is kísérletezett már a 2006-os koncertfilmjében: a nyugat-oroszországi Rosztovban szétszórtak egy csomó kamerát fiatal arcok között, és csupán annyi feladatot adtak nekik, hogy rögzítsék bátran mindennapos szöszmötöléseiket; a tulajdonképpeni rendezést és az operatőri munkát tehát amatőrök végezték el, az ötletgazdák - Forgács Péter távoli rokonai - pedig ziláltságában is egységes egészet fabrikáltak a privát mozikból.
Az átkereszteléssel, áthelyezéssel, átalakítással megőrizve megszüntetett vagy egy tollvonással kiiktatott kulturális programok, intézmények sorát látva már-már győzelmi jelentéssel ér fel, hogy idén is lesz Verzió emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál, ugyanott, ugyanakkor, ugyanúgy - immár nyolcadszorra. A Nemzetközi panoráma 28 filmje a már megszokott módon a legutóbbi évek dokuterméséből ad válogatást.
A címbeli angol szókapcsolat (staging a revolution) már a hatvanas évek ellenkultúrájában felbukkant radikális színjátszói imperativusként, de annak az ellenkultúrának nem kellett szembenéznie mondjuk az utolsó európai diktatúra sötét önkényével. A mai Belaruszban valamivel nehezebb helyzetben vannak, akiknek elegük van. Róluk, pontosabban egy szűk körről, a keresetlen egyszerűséggel Szabad Színháznak nevezett csoportról szól ez a filmriport.
Coincidentia oppositorum - ez a XV. századi filozófus és teológus, a nagy Cusanus legmaradandóbb formulája, amely sok egyéb mellett az emberre is áll, hiszen valóban mindahányan az ellentétek találkozási pontjai vagyunk.
Tudták önök, hogy a világűr nem is fekete, hanem szürke? De azt biztosan, hogy Gagarin hős volt; megelőzte korát, de legfőképpen Amerikát. S ha azt kérné valaki, hogy soroljanak fel néhány űrhajóst, hány lenne köztük az elmúlt húsz-harminc évből, s hány korábbról.
Vajon mit keres Tanja, ez a lefegyverző mosolyú huszonéves holland lány egy dél-amerikai marxista-leninista fegyveres gerillamozgalomban, mitől hiszi, hogy ez a legjobb módja a világmegváltásnak? Erre kíváncsi a rendező, és egy lefegyverzően kemény és határozott, hatvanas holland nőhöz, Liduinéhez fordul segítségért, aki azon igyekszik, hogy az elfogott gerillákat meggyőzze mozgalmuk korlátolt és hazug értelmetlenségéről, ugyanakkor megvédje őket a hatalmi önkénytől. A lánnyal évek óta minden kapcsolat megszakadt, az sem kizárt, hogy maguk a gerillák büntetik, amiért egyszer, menekülés közben egyebek mellett a naplóját is elvesztette: nem éppen a boldogságról szólnak a bejegyzései.
A jugoszláviai háborúkról szóló öt filmből legalább három nem is elsősorban a jugoszláviai háborúkról szól, még csak nem is okvetlenül arról, hogy e háborúk hogyan élnek tovább az emlékezetben: hanem a testről. A test megtöretéséről.
A cím némileg félrevezető: bár a londoni Chelsea-nek és a donyecki Sahtyarnak egyaránt orosz milliárdos a tulajdonosa, minden másban sántít az analógia.
Algéria, egy csata képei Öröm, ha néhanapján megkerülnek filmek. Még nagyobb öröm, ha néhanapján megkerülnek filmrendezők.
Úgy kezdődik, hogy Jean Dujardin, a francia film ma talán legnagyobb sztárja hajnali dorbézolás után robogóra pattan, ahogy robogóra csak egy párizsi tud pattanni, de nem jut messzebb néhány saroknál: úgy elcsapják szegényt, hogy a lába se éri a földet. Betegágyánál barátai adják egymásnak a kilincset, mondanunk sem kell, a francia film ma talán legnagyobb sztárjai; még ki se ment Cotillard, de már bejött Cluzet, s valahol ott szorong Magimel és roskad magába Lellouche.
Van egyfelől az a közhely, hogy a filmsztárság nem az az örökös boldogság, beérkezettség, kirobbanó kreativitás és véget nem érő taps, aminek elsőre látszik, hanem a siker ördögével kötött, gyakorta tragédiába forduló alku, amiben a valóságos, igazi emberi életet kell odaadni a mulandó csillogásért. A sztár önnön tehetségének rabja, amit kizsákmányol, hogy szeretetnek vélt érdeklődést kapjon. A filmművészeten és -iparon belül külön szubzsáner tárgyalja az efféle csillagok boldogtalan, kudarcos életét.
Ben Bocquelet-nek volt néhány fiókban maradt rajzfilmfigurája - jórészt rájuk alapozta a Cartoon Network első európai produkcióját. A Gumball csodálatos világa aratott az annecyi animációs fesztiválon, és aratott a célközönség (14 éven aluliak) körében is. A sorozat alkotójával a hazai premier apropóján beszélgettünk telefonon.
Három, a győztes pályázatban is nevesített szerző darabját már biztosan nem mutathatja be Dörner György, de lapunknak több, munkájával az Új Színházhoz jelenleg is kötődő író és fordító szintén jelezte: február elsejétől nem adja a nevét ahhoz, ami a Paulay Ede utcában történni fog. Ám nem mindenki válogatós, Illyés Gyula jogörököse például ajánlatra vár.
"Mi az enyém a Barbárok-ban? A közlés művészete. A leleményt készen kaptam összes motívumában. Az egész mesét s belső fordulatait, s bizonyára azt is mind nekem tulajdonítják" - írta Móricz Zsigmond a naplójába, 1934 decemberében. Barna Dávid épp Móricztól kapta készen a "mesét" egy még ma is különösnek minősíthető, örökbefogadássá szelídített időskori szerelem történetét. Ha, miként a kötet elején a szerző is javasolja, a valódi személyekre kíváncsian a "mindenki számára elérhető szakmunkákhoz és emlékezésekhez fordulunk", láthatjuk ezt a sztorit az író naplójegyzetein keresztül, de Móricz lányának vagy szeretőjének, esetleg a Móricz Zsigmond utolsó szerelme címmel könyvet író Hamar Péternek a szemével is.
A nemzetközi hírű huszadik századi emigráns magyar fényképészek közül eddig talán csak André Kertésznek nem volt nagy retrospektív kiállítása Budapesten. A mulasztás azért nem különösen föltűnő, mert a fotográfia fölértékelődése csak az utóbbi tíz-tizenöt évben indult meg Magyarországon, és kapcsolódott össze a múzeumok látogatószámot növelő politikájával. A költségvetés megkurtítása valahogy mindig fotókiállítást eredményez, ami persze egyáltalán nem baj.
Megnyílt a Bolsoj - Hatévi felújítás után ünnepélyes gálaelőadással újra megnyílt a moszkvai Bolsoj, a világ legnagyobb és legpompásabb színházainak egyike. A november 2-án indult 236 szezon első három hónapjára minden jegy elkelt (a repertoárt és a műsort lásd a bolshoi.ru címen).
Az édeskömény elsősorban a francia és olasz konyha elengedhetetlen kelléke, mindenféle formában sütnek-főznek vele, de ma már számos más nemzet konyhaművészetében is használják. A közel-keleti, az indiai konyha elképzelhetetlen nélküle, raguk, curryk és édességek jellegzetes ízét adja a fűszerként kedvelt magja.
Az ősz legvonzóbb hortobágyi eseménye a daruvonulás. Az északról érkező és Afrikába tartó madarak itt pihennek pár hetet. Október közepén több mint százezer madár jelent meg a vidéken.
A múlt héten Ferencvárosban rendezték meg az évi rendes lomtalanítást, ami sokaknak elborzasztó látványosság, másoknak viszont tömény romantika. Most kiderült, hogy létezik "harmadik út": művészetpedagógiai program környékbeli gyerekeknek.
Tengeralattjáró - Második világháborús japán tengeralattjáró roncsait találta meg az ausztrál haditengerészet Pápua Új-Guinea partjainál. Az ausztrál haditengerészet a japán hatóságok bevonásával fogja azonosítani a tengeralattjárót.
Ha minden igaz, már megszületett hétmilliárdodik embertársunk. Nagy eredmény ez, pláne, hogy tudjuk: akadtak oly jeles gondolkodók, akik már az első milliárdot is sokallták.
Albert mélyen bent a magyar térfélen leszerelte Jairzinhót, kilőtt, mint a rakéta, négy-öt brazil játékost is faképnél hagyva végigszáguldott a pályán, a tizenhatoson belülre érve lőhetett volna, de ő inkább a mellette balról érkező Farkas Jancsit választotta, aki a legurítását bal külsővel védhetetlenül varrta a felső sarokba. Mielőtt bármit is gondolnának, tegyék el ezt a képet jól, mert ez volt Albert Flórián. Nem más.
