Gasztro

A húgom pasija érdeklődni kezdett a horgászás iránt, mire elvittem egy csendes dévérezésre a Hajógyári-szigetre. Ültünk a zöld lombok alatt a délutáni fényben, fogtam egy szép, barna hátú, ezüst oldalú dévért, de mivel nem volt nálunk szák, harmadik társunk agyonverte egy száraz ággal. Nem tudom, hogy ez volt-e a legcélravezetőbb módszer arra, hogy Dáviddal megszerettessük a horgászatot. Péterben annyi finomság és érzékenység volt, mint Károly barátomban a szíriai Aleppóban, ahol a multikulturális terror miatt kifejlődött gátlásosságunk következtében kis híján mind a négyünket ellenállás nélkül megerőszakolt egy Abdul nevű masszőr.

A bort ünnepelni Magyarországon merész dolog. Több okból. Emlékeink és napi tapasztalataink nem sok okot adtak eddig a vigalomra. Ne szépítsük, az ismert fordulat, mely szerint a magyar borok messze földön híresek, inkább nyelvünk csodája. Hogy is nem veszett ki szótárunkból az állami borhamisítás évtizedekig tartó szezonja idején? A mai hétköznapok képe még sanyarúbb. A világ kannásbor-termelésének és -fogyasztásának úgyszólván teljes vertikuma hazánkra korlátozódik. A gyomorvérzés napi praxis. Öntestére valamit is adó polgár nyilvános helyen csak a legritkább esetben kockáztat meg akár egyetlen pohár folyóbort.

A tokaj-hegyaljai gazda négy év alatt tizenkét nemzetközi és külföldi kitüntetést nyert boraival, idén 1993-as évjáratú aszúesszenciája kapott aranyérmet. Pedig Dusóczky Tamás élete sokáig nem a szőlészetről szólt: több mint harminc évig Svájcban foglalkozott számítástechnikával. Hogy mégsem lett belőle svájci nyugdíjas, azt azzal magyarázza, hogy a név kötelez. Édesapja egykori birtoka, a mádi Kővágó-dűlő még hegyaljai viszonylatban is a legendák legendája, igaz, 1951 óta nem termelnek itt szőlőt, a terület afféle senkiföldjévé vált. Dusóczky Tamásnak Szegiben van birtoka, innen származnak díjnyertes borai, mindezt azonban jelentéktelen epizódnak tartja ahhoz képest, hogy tavalytól a mádi Kővágó-dűlő ismét Dusóczky-tulajdon. Úgy gondolja, ha a dűlőn ismét megkezdődhet a szőlőtermesztés, az lesz az igazi szenzáció.

A csukázásnál az a legfontosabb - tanítgatott doktor D., a neves ikonista -, hogy ne dübögjünk. A dübögés elriasztja a halakat. Mindezt jóval az előtt kötötte a lelkemre, mielőtt kék kalapját a földhöz vágta, és üvöltve ugrált rajta. Nagyjából a két időpont között húzódott el az az időszak, amit csukázásnak nevezünk.

"Elkaptam egy holstein-frízt!" - mondta az ajtóban állva dr. I. barátom apja, a disztingvált védőügyvéd, aki mostanában minden idejét kedvenc hobbijának szenteli, vagyis szarvasmarhákat fényképez. Hiába hozott magával egy egész cipősdoboznyi friss nagyítást, az öreg dr. I. ezúttal nem tudta magára vonni a figyelmünket. A fia meg én éppen egy döglött nyulat szárítottunk a hajszárítóval, és az életünkért reszkettünk.

Szombaton hosszú idő után újra horgászni mentünk régi barátommal, dr. I.-vel. Izgalmas nap volt. Először vérszívó férgek támadtak ránk Újpesten, aztán a politoxikomán boncolóorvos fogott két hatalmas kárászt, talált egy kvarcórát, és kis híján összeismertetett a jászárokszállási alvilággal.