Horgászmasszázs: Holtág

szerző
Szily László
publikálva
1999/38. (09. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A húgom pasija érdeklődni kezdett a horgászás iránt, mire elvittem egy csendes dévérezésre a Hajógyári-szigetre. Ültünk a zöld lombok alatt a délutáni fényben, fogtam egy szép, barna hátú, ezüst oldalú dévért, de mivel nem volt nálunk szák, harmadik társunk agyonverte egy száraz ággal. Nem tudom, hogy ez volt-e a legcélravezetőbb módszer arra, hogy Dáviddal megszerettessük a horgászatot. Péterben annyi finomság és érzékenység volt, mint Károly barátomban a szíriai Aleppóban, ahol a multikulturális terror miatt kifejlődött gátlásosságunk következtében kis híján mind a négyünket ellenállás nélkül megerőszakolt egy Abdul nevű masszőr.

A húgom pasija érdeklődni kezdett a horgászás iránt, mire elvittem egy csendes dévérezésre a Hajógyári-szigetre. Ültünk a zöld lombok alatt a délutáni fényben, fogtam egy szép, barna hátú, ezüst oldalú dévért, de mivel nem volt nálunk szák, harmadik társunk agyonverte egy száraz ággal. Nem tudom, hogy ez volt-e a legcélravezetőbb módszer arra, hogy Dáviddal megszerettessük a horgászatot. Péterben annyi finomság és érzékenység volt, mint Károly barátomban a szíriai Aleppóban, ahol a multikulturális terror miatt kifejlődött gátlásosságunk következtében kis híján mind a négyünket ellenállás nélkül megerőszakolt egy Abdul nevű masszőr.

Azzal az ürüggyel, hogy szakmabeliként megmutatja nekünk, milyen is az ősi arab fürdőkultúra, Abdul elcsalt egy omladozó fürdőépületbe. A galád masszőr törülközőbe csavart mind a négyünket, és egymás mellé fektetett egy kerek, fehérre meszelt kupolás helyiség közepén, amit ráadásul rohadt erősen fűtöttek alulról. Ezután külön-külön foglalkozott mindegyikünkkel. Utólag visszagondolva, szemet szúrhatott volna, hogy a visszataszítóan gyapjas öregember miért vetkőzött meztelenre az elején. Az arab fürdőkúra az ő verziója szerint amúgy kisebb helyiségekben végzett szégyentelen nyúlkálások, lemosások és masszív masszázsok végtelen sorozata. A harmadik másodpercben arra gondoltam, hogy mégiscsak szerencse, hogy Damaszkusz helyett Budapesten születtem, ahol a fürdőkultúrának nem a hímvessző mások általi gondos lemosása a központi eleme. Az ötödik másodpercben arra, hogy valami éles vagy tompa tárggyal szétverem a fejét ennek a gusztustalan görénynek. A hatodikban arra, hogy milyen egy gátlásos majom vagyok, aki képtelen élvezni az övétől eltérő szokásokat, és meghátrál az első szokatlan jelenségtől. A hetedikben lemondóan arra, hogy úgy sincs értelme menekülni, mert azt se tudom, hol van a húgom, Károly, dr. S., a ruháimról nem beszélve.

Egy óra múlva, miután remegő lábakkal kiszabadultunk a hamamból, sápadtan gyalogoltunk egymás mellett a belváros felé. A kétezer éves házakban orosz hamisruha-kereskedők üvöltették a magnóikat. Burnuszos férfi nyúzott birkafejeket pakolt ki egy 1952-es Thunderbird kupé csomagtartójából. A húgom túlvilági hangon azt mondta, hogy Abdul fütyije olyan széles volt, mint egy alkar. Én csendben borzongtam. Dr. S. - tréfával oldandó a feszültséget -megkérdezte, hogy nekünk is felállt-e. Erre a Szép Ernő-i érzékenységű Károly komolyan elmagyarázta, hogy teljesen mindegy, neki akkor is feláll, ha egy sakál bégeti le róla a karimatúrót.

*

A hírt eredetileg Péter hozta arról, hogy a Hajógyári-szigeten hatalmas dévérkeszegeket lehet fogni úszóval, a bokrok mögötti lelassult vízben. A halak a helyiek szerint csak éjszaka merészkednek a part közelébe, de akkor is rengeteget kell etetni. Így hát egyik éjjel világító úszókkal és többliternyi csontkukaccal a zsebben behatoltunk a szigetre. P. egy úszós és egy rezgőspicces fenekező botot dobott be, engem meg kedves házigazda módjára beültetett a fa alá a rezgőmmel.

*

Tizedszer dobtam rajta keresztül, amit én kedélyesen fogadtam, ő kevésbé. Ahogy húztam ki a botot, a horgom megint beleakadt a zsinórjába. Csomózás közben valami erősen megcibálta P. damilját. Én visszacibáltam, mire a valami marhára meghúzta, mire én felüvöltöttem, és elengedtem a csomót, P. bevágott, én meg legurultam a parton. Péter kifárasztotta a másfél kilós dévérkeszeget, és betette a vödörbe, én meg felmásztam a parton, és tisztogatni kezdtem a ruhámat. Egyszer csak nagy csattanás és csapkodás hallatszott, aztán Péter felvisított, hogy "szákot, szákot, kiugrott", mire én kiborítottam a kezemben tartott 637 apró forgókapcsot, odakaptam a szákhoz, és legurultam a parton.

*

Másnap délben egyedül mentem le. Beetettem, eltelt egy óra, amikor ritmikus zajt hallottam az erdő felől, mintha Frei Tamás és Batíz András birkózott volna az avarban. Nem ők voltak. Mire visszanéztem, eltűnt az úszóm. A küzdelem végén már egészen a parthoz húztam a halat - amely a szakírók szerint ilyenkor már holtfáradt -, amikor az állat megrázta a fejét, és a horog fölött elpattant a zsinór. Ekkor lépett ki a bokrok közül két turista, akik annyit láttak, hogy egy tengeritehén-mintával díszített pólót viselő figura ijesztően káromkodva nézi a Dunát, aztán eszelős tekintettel féltérdre rogy a parti sárban, kezét hirtelen beledugja a vízbe, és kidob a partra egy 45 centiméter hosszú, 1 kiló 70 dekás dévérkeszeget.

*

A kedvenc horgászboltosom egy izmos, nagydarab, sasfejű öregasszony. Ebédidőben biztos hazarepül, és felbüfög egy kevés előemésztett pockot a kisunokáknak. Nála vettem friss csontkukacot egy héttel később a szigetre menet, ahol T.-vel és dr. I.-vel, a vidám kórboncnokkal volt randevúnk kora délután.

*

Péter amúgy már előbb figyelmeztetett, hogy a kedvenc bokrunk alatt szokott horgászni Ekrem Kemál György, az ismert óbudai horgász, aki a helyet sajátjának tekinti, de ezt viccből nem árultam el T.-nek, aki erősen meglepődött, amikor pár nappal korábban, a sötétben a Dunához kivergődve, egy terepszín kezeslábasba és surranóba öltözött középkorú rohamosztagost talált a tetthelyen, aki részletesen elmagyarázta, hogy mit művelne azzal, aki horgászni merészelne arrafelé. T. élénk képzelőerejű fiú, ezért inkább úgy tett, mint aki csak dzsoggolni jött a botjával, majd E. K. GY. útmutatása alapján átment a szigettel szembeni partra, és nem fogott semmit.

*

Már sötétedett, és még nem volt kapásunk, amikor megint csak csörtetés hallatszott az erdőből. Egy barátságos, gombszerű jagd terrier volt, nem is értettem, miért sápad el T., és miért remeg a szája széle. Mondom neki, hogy te hülye vagy, ez csak egy jagd terrier, mire mondja, hogy ja, csak az a baj, hogy Ekrem Kemál Györgyé. T. rettegett még vagy öt percig, amíg be nem futott E. K. GY. - Nahát - mondtam mintegy köszönésképpen -, mi már találkoztunk egy horgászversenyen.

Ezt egyfelől hasznos dolog volt mondanom, mert a rohamosztagos a meghökkenéstől nem lőtt minket a Dunába, pedig a hajam egy ideje úgy fésülöm, mint Illés Béla. Másfelől kockázatos volt, mert azonnal eszembe jutott, milyen is volt az a találkozás, amitől rekeszizomgörcsöt kaptam, ahányszor csak Gyuri bátyámra néztem.

*

Azon a bizonyos versenyen csónakból lehetett horgászni, az embereket a viadal előtti este sorsolták össze, járművenként kettőt. A névsorolvasáskor derült ki, hogy megjelent E. K. GY., 98 másik horgász és egy kétméteres fekete fiatalember. Ahogy sorsolták a csónakokat, egyre kevesebben maradtak, köztük Gyuri bátyám és a fekete fiú. A csónakok tovább fogytak, E. K. Gy. arcán egyre jobban feszült a bőr. A horgászok nem olvasnak újságot - amit csak sajnálhatnak, mert emiatt nem olvashatnak olyan mondatokat, hogy "a 27 éves ostravai csatár előreláthatólag 10-14 napig nem állhat a Thrashes (vörhenyes gezerigók) rendelkezésére" -, ezért egyedül én viháncoltam. El is kezdtem felskiccelni az Ekrem Kemál Gyuri bácsi megvív a néger csónakossal című nagyméretű olajképem kompozícióját, de a főszereplők az utolsó pillanatban mégis külön hajóba kerültek.

*

E. K. GY. meglepően barátságosnak bizonyult. Akkor mondjuk nehéz pillanatokat éltem át, amikor elmesélte, hogy utoljára a Czigány Jenő-emlékversenyen indult. A dunai dévérekről szóló kiselőadása közben szóba került a Hajógyári-sziget alsó végéből nyíló holtág.

- Jövőre már egyáltalán nem adnak ki oda engedélyt -mondta E. K. GY. - A diszkósok intézték el, hogy nyugodtan árulhassák a kábítószert - tette hozzá egy köpéssel felérő grimasz kíséretében. Túl lassan fordultam balra, így már csak dr. I. felajzottan remegő hátsó felét láttam eltűnni a bokrok között.

- Megnézem azt a holtágat, hátha több a keszeg - sziszegte vissza a politoxikomán boncmester.

-De hát botot sem vittél - suttogtam a lomboknak értetlenül.

Szily László

szerző
Szily László
publikálva
1999/38. (09. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...