Tartalom

MaNcs, XI. évf. 37. szám, (1999.09.16.) (1999-09-16)

Egotrip

Egotrip

Keresztury Tibor: Keleti kilátások (A pénzbehajtó szerepében)

Átlagos kedd délelőtt volt, a szerkesztőségben ültem, a szokásosnál tán egy kicsit zaklatottabb állapotban, mivel aznap még csak kizárólag olyanfajta faxok jöttek, hogy a két kamionnyi horganyzott acéllemezt haladéktalanul vegyem át. Nem veszem át, döntöttem a beígért szankciók ellenére, s tovább kattintgattam a technika legújabb csodáját, a frissen szerzett, Seropram feliratú, kétablakos reklámtollamat. Pánikzavar, olvastam az egyik oldalán, időskori depresszió, jelent meg ezzel egyidejűleg a másikon. Agorafóbia pánikzavarral - depresszió, szólt a kattintás utáni újabb verzió, demencia depresszióval, közölte a harmadik, miközben a párhuzamos ablak agresszíven megkérdezte: Felírta már ma? Nem írtam föl, mondtam a tollnak változatlan bámulattal, mégis icipicit ingerülten, amikor megcsörrent a telefon. Vasmű - szóltam bele, hogy ha már lúd, kövér legyen, de ezúttal - a nap folyamán első ízben - tényleg én voltam a keresett célszemély, bár a megkeresés fölöttébb szokatlan dologra vonatkozott, legalábbis nem volt benne semmiféle kéziratról szó.

Para

Egotrip

Kovács Imre: Énteriőr

Kedves Hazám, polgár lépjen nyitott szemedre, azért fordulok most hozzád, mert valakinek előbb-utóbb be kell üvegeznie a lépcsőházablakot, mivel ilyentájt lehűl a levegő, és a máskor oly kellemes légmozgás valamikor november magasságában huzattá lényegül, a huzat pedig nem áll meg a lépcsőházban, hanem a bejárati ajtó alatt továbbjön, egészen a szobáig, ahol sorban lehullajtják levelüket miatta a fikuszok, nem beszélve arról, hogy én alszom kívül, pont a huzat útjában, és télen minden reggel elgémberedik a külső részem. Persze lehetne szigetelni az ajtót és az ablakot is, de azt megoldom magam is, általában egy összetekert pokróccal, amit behelyezek a két ablakszárny közé, de a lépcsőház már tényleg nem az én dolgom, meg nem is értek hozzá, de hajlandó vagyok felesben kifizetni, ha másképp nem megy.

Publicisztika

Publicisztika

Kovács éva-Vajda Júlia: Zsidókérdés? Tetszettek volna akkor kérdezni!

A "zsidókérdés" kifejezés a Horthy-korszakban totálisan diszkvalifikálódott: aki ma ilyet mond, annak tisztában kell lennie azzal, hogy antiszemitául beszél. E szókapcsolat ugyanis mifelénk magában foglalja az Endlösungot, a soá borzalmainak igenlését is. Amikor tehát a titokminiszter vagy a miniszterelnöki főtanácsnok "zsidókérdésre" utal, akkor vagy azonosul az előbbiekkel, vagy meg kell(ett volna) magyaráznia, mit ért ezen - ahogy e szempontokat Szabó Miklós a Magyar Hírlap szeptember 1-ji számában szépen ki is fejtette.

Publicisztika

Horbán lelke

Emlékszünk-e azokra az időkre, amikor Horn Gyula marhaságokat beszélt? Jött egy lakossági fórum, mint valami menetrenden kívüli gyorsított személy, a mozdony vezetőállásában Horn húzkodta a fogantyúkat, és elcsapott mindent, ami az útjába tévedt, józan észt, kormányprogramot, koalíciós partnert, saját frakciót. Az - akkor még - kormányfő elmélázott a halálbüntetés visszaállításán, a magyar FBI bevezetésén, a vagyonadón, a nyugdíjasok ingyenes utaztatásán, Nagy Sándor miniszteri kinevezésén meg egy ízben a romák bűnöző életformáján, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsük. Horn és az őt az ötletei megvalósításában megakadályozók becsületére legyen mondva, ezen "felvetésekből" nemigen lett politika, ráadásul, így utólag visszagondolva, nagy részük ártatlan csibészkedés lett volna ahhoz képest, amit a mostani kormány nem mond, de tesz. És különben is, Horn, amikor rászóltak, hogy ne szeresse már annyira a lakosságot, rendszerint le is hasadt a hülyeségről. Vissza nem vont semmit, de nem járt tovább a szája.

Publicisztika

Ki a szervezetből!

Meglehetős a lárma mostanában a szakszervezeti vonalon. Nagy erőkkel folyik az érdekképviselet.

Belpol

Belpol

"Merészség, kemény lélek és gyomor" (Csécsei Béla, a VIII. kerület polgármestere)

Szeptember elsejével életbe lépett a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag prostitúciót szabályozó része. A törvény legalizálja a prostitúciót, bizonyos helyeket védett zónává nyilvánít, ahol tilos a prostitúció (autóutak, főútvonalak, bírósági, ügyészi szervek, köz- és felsőoktatási, gyermekvédelmi, egyházi intézmények, fegyveres erők objektumainak környéke). A törvény fél évet ad az önkormányzatoknak, hogy kijelöljék a türelmi zónákat, ahol megengedett lesz a prostitúció. Budapest egyik legérintettebb kerületének polgármesterét kérdeztük.

Belpol

Politikai hírek és

Orbán támadja a Nemzeti Bankot A Fidesz frakciójában felháborodást, indokolt idegességet váltott ki, hogy a Horn-kormány idején, amikor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyminisztérium között egy tranzakció során államadósság-csere történt, egy indokolatlan lépéssel felesleges terhet raktak a költségvetésre - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-frakció hét végi ülése után. Hozzátette: gyanítják, hogy a tranzakcióra azért került sor, hogy így konszolidálják az MNB tulajdonában lévő kereskedelmi bankokat, így a CW Bankot. Járai Zsigmond pénzügyminiszter egy nappal később viszont úgy nyilatkozott: az adósságcsere törvényes volt. Az MNB közleményében úgy reagált: az adósságcsere 1996 végén történt a PM és az MNB közös elhatározásából, parlamenti jóváhagyással, az Állami Számvevőszék ellenőrzésével és ellenjegyzésével. Hangsúlyozzák: a pénzügyi manőver független a CW Bank ügyétől, amelyet egyébként vizsgálnak.

Belpol

Az utolsó napok: Spielberg

Az elmúlt héten végre hozzánk is eljutott James Moll rendező öt magyar holokauszttúlélő sorsát bemutató dokumentumfilmje, amely a Shoah Túlélő Vizuális Alapítvány programjának részeként készült. A Steven Spielberg által létrehozott alapítvány 1994 óta létező nonprofit szervezet (ekkor mutatták be a rendező holokausztfilmjét, a Schindler listáját, és ennek a bevételei alapozták meg az alapítvány létrejöttét - lásd MaNcs, 1999. március 25.), melynek célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyen egy páratlanul gazdag videoarchívumot, amely a soá túlélőivel (valamint ellenállókkal, felszabadítókkal, másokat bújtatókkal is) készült videointerjúkat tartalmazza. A legutóbbi, augusztus 17-i összesítés szerint mind ez idáig összesen 50 220 vágatlan interjú készült el. Egy ötven főt foglalkoztató iroda tavaly óta folyamatosan készíti az interjúkat a Magyarországon élő túlélőkkel, az összegzés szerint eddig 143-at. Az archívumban rögzített beszámolók számos célra felhasználhatók, kiállítások videoanyagaként, oktatási CD-ROM-ként, vagy mint esetünkben, dokumentumfilmek készítéséhez.

Belpol

Túl személyes (James Moll filmrendező)

James Moll Los Angelesben nőtt fel és ott járt filmiskolába. Még az induláskor került a Shoah Foundationhoz, azóta producerként két dokumentumfilmjükben is közreműködött. Az utolsó napok című, legfrissebb munkáját Steven Spielberggel együtt kísérte Berlinbe.

Belpol

Mit tudok én válaszolni (Renée Firestone)

Az utolsó napok című dokumentumfilm egyik szereplője, Renée Firestone 1924-ben született az akkor Csehszlovákiához tartozó Ungváron. Zsidóságára saját bevallása szerint csak a lágerben ébredt rá. 1948-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol előbb divattervezőként dolgozott, majd a Simon Wiesenthal központban. Ma a Shoah Foundation egyik munkatársa. A film berlini bemutatóján beszélgettünk.

Belpol

Új történeti kutatóintézet: Az ő XX. századuk

A vajszívű Fidesz-frakció és szeretett főnöke kívánságára végre beteljesült Schmidt Mária, a jelentős hatalommal bíró miniszterelnöki főtanácsadó régi álma: saját történelmi kutatóintézete lesz, ahol a tanácsadás terhes munkája mellett fennmaradó szabad idejét végre a század titkos történelme feltárásának szentelheti. És a kulákok is megtudhatják majd, mire is szánta őket a szeszélyes sors.

Belpol

Újjáépítés átányon: A falat a másik kapja

Augusztus elején úgy tűnt, hogy a nyári árvízkatasztrófa egyik legtöbbet szenvedett települése, a Heves megyei Átány az újjáépítés szimbólumává válik, mivel itt adták át meghitt ünnepség keretében a gyártó által ajándékozott első "árvíz- és földrengésbiztos" típusházat. Azóta eltelt egy hónap, a házba nem költözött be senki, az újjáépítés pedig inkább csak alakulgat

Belpol

Kedves jó olvasóink!

azoknak, akik visszaküldték kérdőívünket, köszönjük, hogy visszaküldték. Akik nem küldték vissza, azoknak is köszönjük, hogy nem, bár nekik nem annyira.

Külpol

Külpol

Crna Gora-i megfigyelések: Pekingi ősz Kotorban

Szakírónk hosszú évek után először, konferenciaturizmusból kifolyólag, a volt Jugoszláviába látogatott. A konferencia célja a megértés, valamint a népek barátságának előmozdítása volt. Lássuk, előrehaladt-e a tárgyban a szerző.

Külpol

ősz Szerbiában: Élet a szakadék mélyén

A múlt héten Budapesten a regionális Soros Alapítvány szervezésében rendezték meg azt a donátori konferenciát, melynek célja a jugoszláviai független média pénzbeli támogatásának elősegítése volt. Ha nem is váratlanról, de fordulatról mindenképpen szó van.

Zene

Zene

Könyv: Filmregény (Oxfordi Film Enciklopédia)

"Minden művészet közül számunkra legfontosabb a film" - mondotta Iljics, és elégedetten nézett szét népes hallgatóságán, majd félrevonta Joszifot, és javaslatokat tett néki arra nézvést, hogy kiket kéne legsürgősebben eltenni láb alól. "Ne félj, rád is lesz gondom" - gondolta amaz, mert már régen szeretett volna magának egy külön vetítőtermet a Kremlben, csak majrézott az öregtől.

Zene

Átengedve a mikrofont (Marvin Gaye)

Szegény Marvin Gaye, mióta csak lelőtte az apukája, meglehetősen intenzív életet él. Előbb a hip-hop-nemzedék "mentette át" a felvételeit, most meg már a második tribute-album köszönti: Marvin élt, Marvin él, Marvin most hatvan.

Zene

Helyben vagyunk (Ali Farka Toure)

A középkori Manding-birodalom bölcsőjeként - a nyugat-afrikai országok közül - Maliban érződik leginkább a régmúlt emlékeihez való kötődés; a birodalmat alapító Sunjata Keita a mai napig kulcsfigurája a történetmondók, a "hivatásos" zenészek kasztjába született jalik énekeinek. A francia gyarmati uralom évtizedeiben persze oldódott a zenei önazonosság: a latin dzsessz éppoly népszerű volt, mint a rock and roll, a soul vagy a francia sanzon; hanem a függetlenség elnyerését (1961) követő neotradicionális mozgalom (és az azzal párosuló állami dotáció) a gyökerek kiásására ösztönözte a zenekarokat. A legnépszerűbbek, mint például a Super Biton de Ségou, a Le Super Rail Band du Bamako, a Les Ambassadeurs Internationales képesek voltak olyan tánczenét kreálni, amelyben a felkapott nyugati stílusok összhangba kerültek a manding zenei hagyománnyal.

Képzőművészet

Képzőművészet

III. Open Filmfesztivál: élet a széleken

Az idén harmadszor megrendezett Open Film Fesztivál lassan kezdi kinőni magát, de legalábbis a Blue Box mozit. Szombat este például legalább háromszáz ember zsúfolódott be a megtévesztő módon nagyterem névre keresztelt helyiségbe. A levegő (és néha a megfelelő hangosítás) hiányát azonban ellensúlyozták a szervezés finomságai. Reggelente ingyen kakaó és kalács, az udvaron olcsó meleg étel és egy tangóharmonikás bácsi. Az emeleten zenés teaház, esténként bulik a Trafóban. Egyszóval majdnem tökéletes környezet a majdnem tökéletes filmekhez és a vetítéseket követő esti zsűribeszélgetésekhez.

Képzőművészet

Az emberi testek filozófusa (Pina Bausch Budapesten)

Együttese tagjaival néhány hetet Magyarországon töltött a német táncfenomén, merthogy jó szokása szerint már megint valami nagyon érdekesre készül - hogy pontosan mire, és hogy annak közvetlenül vagy érintőlegesen, netán áttételesen lesz köze hozzánk, azt majd a 2000-re tervezett premieren meglátjuk.

Könyv

Könyv

T 3 D: Alkutya: Fosburgh

Merthogy semmi alku. Minden kérdés, ha elég messzire görbül, megdönti önmagát. Na, tya.

Film
Gasztro

Gasztro

VIII. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál: Ellenkannabál

A bort ünnepelni Magyarországon merész dolog. Több okból. Emlékeink és napi tapasztalataink nem sok okot adtak eddig a vigalomra. Ne szépítsük, az ismert fordulat, mely szerint a magyar borok messze földön híresek, inkább nyelvünk csodája. Hogy is nem veszett ki szótárunkból az állami borhamisítás évtizedekig tartó szezonja idején? A mai hétköznapok képe még sanyarúbb. A világ kannásbor-termelésének és -fogyasztásának úgyszólván teljes vertikuma hazánkra korlátozódik. A gyomorvérzés napi praxis. Öntestére valamit is adó polgár nyilvános helyen csak a legritkább esetben kockáztat meg akár egyetlen pohár folyóbort.

Gasztro

Dűlőre viszik (Dusóczky Tamás őstermelő)

A tokaj-hegyaljai gazda négy év alatt tizenkét nemzetközi és külföldi kitüntetést nyert boraival, idén 1993-as évjáratú aszúesszenciája kapott aranyérmet. Pedig Dusóczky Tamás élete sokáig nem a szőlészetről szólt: több mint harminc évig Svájcban foglalkozott számítástechnikával. Hogy mégsem lett belőle svájci nyugdíjas, azt azzal magyarázza, hogy a név kötelez. Édesapja egykori birtoka, a mádi Kővágó-dűlő még hegyaljai viszonylatban is a legendák legendája, igaz, 1951 óta nem termelnek itt szőlőt, a terület afféle senkiföldjévé vált. Dusóczky Tamásnak Szegiben van birtoka, innen származnak díjnyertes borai, mindezt azonban jelentéktelen epizódnak tartja ahhoz képest, hogy tavalytól a mádi Kővágó-dűlő ismét Dusóczky-tulajdon. Úgy gondolja, ha a dűlőn ismét megkezdődhet a szőlőtermesztés, az lesz az igazi szenzáció.

Lokál

Lokál

A regölyi ősfalu: Csontok és képcsövek

Emberi számítás szerint meglehetősen kicsi a sansz arra, hogy valaki csak úgy lekanyarodik a Szekszárdot Siófokkal összekötő főútról. Ha mégis lekanyarodik, nyilván nem fordul a falucska utolsó utcáján jobbra, és nem zötykölődik a kukoricás mellett vagy három kilométert. Pedig ha valaki mégis így tenne, hamarosan megérkezne Nomádiába.

Tudomány

Tudomány

Digitális dublőr (Rick Sayre, Pixar)

A felső-ausztriai Linzben rendezett Ars Electronica Fesztiválon az utóbbi években rendre hollywoodi számítógépfarmok viszik el a komputeranimáció és digitális effekt kategória-díjait. Idén sem történt ez másképp; ez egy olyan műfaj, amely a filmgyártásban betöltött egyre fontosabb szerepe és az ebből származó dollárszázmilliók miatt elképesztő fejlődésen ment keresztül a közelmúltban. Az első, kizárólag számítógépen készült mozifilm, a Toy Story egyik alkotójával, a Pixar Animation Studios technikai igazgatójával beszélgettünk a témáról.