A 2022-es második Tolnai Zöldút túráról is írtunk, az sem volt rossz, most, a negyediken azonban minden eddiginél többen voltak. Tizennégy község, Diósberény, Dúzs, Hőgyész, Kalaznó, Kurd, Lengyel, Mucsi, Nagyvejke, Regöly, Szakadát, Szakály, Szárazd, Tevel, Závod önkormányzata fogott össze a Tolnai Erdőkért Alapítvánnyal, hogy – amiként az az alapítvány honlapján olvasható – „barangoljuk be újra együtt Tolna megye vadregényes erdeit!”
Az alapítvány a környék természeti, történelmi és kulturális érdekeinek védelmével, megőrzésével, fenntartásával, ehhez kapcsolódó programok szervezésével foglalkozik. Gál László főszervező elmondta, az a cél, hogy állandó túrázó forgalmat szervezzenek a környékre, jobb infrastruktúrát építsenek ki az egyénileg túrázóknak. Aki azonban csoportosan szeretné ezeket az utakat végigjárni, annak jövő májusig várnia kell. Egyébként megéri. Azon kívül, hogy jófej helyiekkel lehet beszélgetni, a vidék gyönyörű. Nagyjából a tolnai Loire-völgy, még kastélyok is vannak. A terepen láttunk rókát, őzet (egészen közelről), vaddisznót, réti sast.
A környék nevezetességeiről többször írtunk már, különösen szerettük Kalaznót, a lengyeli és a hőgyészi Apponyi kastélyt és a zsinagógát.
Szemlénket Szakályon kezdtük, a Liliom Rendezvényházban berendezett frissítőponton. Ott találkoztunk Gál Lászlóval, aki segített végiglátogatni a túrahelyszíneket. Sok jó ember kis helyen alapon öten ültünk a terepjáróban. A kompnál kezdtünk, mivel evezősöknek kijelölt útvonal is volt a túrán. A komp pontosabban tutaj, Szakályon a Kaposon kelt át a kajakozásból gyalogos túrázásra váltók társasága. A vízi szerkezetet annak rendje és módja szerint raklapokból és üres hordókból rakták össze, a révészlány és -fiú kötelek segítségével végezte a rakomány mozgatását.
Aztán lejjebb mentünk a Kaposon, a légvonalban szomszéd faluig, Dúzsig; az út autóval valamivel hosszabb lenne, mert Hőgyészen át kell menni. Itt a kenus etetőnél álltunk meg, és már jó hangulatot találtunk. Egy csapat éppen frissült a hátralévő egy kilométerre. Bodzaszörp, levendulaszörp, fröccs, tepertő, lila hagymás zsíros kenyér kis petrezselyemzölddel megszórva, ahogy kell, szarvaskolbász, szalonna, házi sajtos tallér, pogácsa. A túrázók tacskója a raktárkészletből szalonnát vételezett magának. Volt amúgy, akinél evezés közben szó szerint borult a terv és feladta. Kenut egyébként bérelni lehetett, és lehet majd jövőre is.
A lovasokhoz váltott lóerőkkel mentünk, egy helyi vállalkozó, Ricsi vett át minket. Úttalan utakon haladtunk valamerre Lengyel és Tevel felé, nyomkereső üzemmódban, mert a patanyomokat egyszerűbb volt követni, mint a térképet. Hegyen, völgyön, löszfalak között, réten át, de sikerült a lovasok második turnusa elé menni. Dombháton vártuk őket, és jöttek. Főként a tágabb környékbeliek, a Duna mentéről és a mecseki településekről. A legidősebb lovas az 1944-ben született paksi Hesz János volt, aki 8 óra 7 perc alatt tette meg az itt első alalommal meghirdetett 43 kilométeres lovas távot 750 méter szintemelkedéssel, erdők, szőlők, pincék, gyümölcsösök, tavak között, réteken. Itt volt többek között Héra és Hádész, értelemszerűen mint kanca és csődör, összesen 46 ló. Szusszanásnyi szünetre a kedvünkért álltak meg, hogy beszélgethessünk. Egy western lovas telefonált, majd elfogyasztott egy pokoli energiaitalt, amelynek dobozát átvettük kidobásra, és már vágtattak is tovább.
Biciklisekkel több helyen találkoztunk, de a lendület és a sebesség miatt inkább a célban beszélgettünk velük. Két bringás táv közül lehetett választani 35 vagy 65 kilométer tekerést. A résztvevők közül jöttek Budapestről és Szegedről is. A völgységi terepet régen kinézték maguknak a mountain bike-osok, Nagyvejkén (ami autóval zsákfalu) külön nekik dedikált szállás, a Pedál Porta működik.
A gyalogosok túrázók voltak többségben, ők 5-től 100 kilométerig terjedő útvonalakon indulhattak neki hegy-völgynek. Sokan gyerekkel és/vagy kutyával. Társaságok alakultak, ismeretségek kötődtek, jó beszélgetések voltak megint, csakúgy, mint három éve. A hőgyészi horgásztónál idén is volt halchips, amiből nem lehet eleget gyártani, bár napokig horgászták a hozzávalót a helyiek.
Semmi nem tiltja egyébként, hogy bárki nekivágjon a vidéknek és dűlőutakon átmenjen Á-ból B-be, egyik faluból a másikba, de a célba érkezők közül többen jelezték, hogy egyedül vagy kisebb társaságban nem szoktak túrázni, csak így szervezetten. Különösen a szíves vendéglátást emelték ki: a háziasszonyok, nagyik, dédik által készített aprósütiket (meggyes pite, almás pite, medvehagymás pogácsa, hájas tészta stb.). A hőgyészi Székely Kör frissítőpontjának vendégszeretetét külön dicsérték. (Az egész túráról gasztro szempontból leginkább a Tolnai Zöldtúra közösségimédia-oldalán lehet tájékozódni, de véleményünk szerint már a látvány is hizlal.)
Célbaérkezésnél a hőgyészi sportpályán a résztvevők az ügyességi szakaszt teljesíthették, nevezetesen a csordultig rakott tál szarvasgulyás – amiből a szervezők abból „csak” 1500 adagot tudtak főzni – elszállítását az adagolóhelytől az asztalokig. A harmincméteres távot a lépcső akadály miatt nekünk nem sikerült kilötyögtetés nélkül megtennünk...
