Az orosz diplomáciai feljegyzésekben Orbán Viktor 2009-ig az orosz–magyar kapcsolatok ádáz ellenségeként tűnt fel. Ellenzékben Orbán kevéssé figyelt szavai súlyára, 2008-ban például puccsal vádolta a Gyurcsány-kormányt, amiért az oroszokkal egyezkedett a Déli Áramlat vezetékrendszer magyarországi szakaszának megépítéséről. Kormányra kerülése biztos tudatában viszont, 2009 őszén Orbán elfogadta az állami duma akkori elnöke, Borisz Grizlov meghívását, és találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is - ez azonban kevés volt a bizalom megszerzéséhez. Hosszú időbe tellett, mire miniszterelnökként sikerült kiegyenesítenie a diplomáciai kapcsolatokat. A nyilvánvaló függőségi viszonyon túl ez is közrejátszott abban, hogy az elmúlt három évben a magyar-orosz reláció meglehetősen egyoldalúan alakult; de szerepe volt ebben a külpolitikai stratégia hiányának is.
Nem erősítette a bizalmat az sem, amilyen módon a magyar állam megvásárolta a Szurgutnyeftyegaz földgáz- és kőolajipari konszern tulajdonában lévő 21,2 százalékos Mol-részvénycsomagot. Az oroszok korábban az osztrák OMV-től vették a pakettet, ám egyetlen pillanatig sem tudták gyakorolni részvényesi jogaikat. Egy 2010 áprilisi igazgatósági határozat értelmében ugyanis a cégben 5 százaléknál nagyobb résszel rendelkező tulajdonosoknak fel kell fedni tulajdonosi struktúrájukat. Erre a Szurgut még belföldön sem hajlandó - a The Guardian oknyomozói szerint azért, mert Putyin elnöknek is van benne részesedése. A Mol-menedzsment erre hivatkozva nem vette fel az oroszokat a tulajdonosok jegyzékébe, és így képviselőik nem vehettek részt a közgyűléseken. Hiába vetették be diplomáciai összeköttetéseiket, és hiába támadták meg a határozatot a Fővárosi Bíróságon, az oroszok keresetét elutasították. Végül nem maradt más választásuk, mint eredeti szándékuk ellenére továbbadni az üzletrészen.
Ez az "udvariatlan" gesztus később visszaütött. A Németországgal, az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal vállalt sorozatos konfrontációk miatt Orbán külpolitikailag fokozatosan elszigetelődött, és érdemi opció híján 2011 végével szükségszerűvé vált az orosz kapcsolatok konszolidálása. A magyar kormány eleinte olcsó pénzt, később a földgáz átvételi árának középtávú mérséklését szerette volna kiküzdeni, de kezdettől problémát jelentett, hogy nem tudott ellentételezésként mit felajánlani. A Putyin számára fontos Déli Áramlattal összefüggésben a vezetékhálózat magyar szakaszáról való megállapodás sem jelentett cserealapot, mivel erre az oroszok Magyarország természetes vállalásaként tekintettek. (Az orosz külügyet eleinte nem hatotta meg, hogy a projekt miatt a magyar diplomácia folyamatosan ütközni volt kénytelen az uniós döntéshozókkal.) A magyar fél hiába kívánt más területeken is pozíciókhoz jutni, a végül csődbe sodródott Malévot nem sikerült orosz befektetők által megfinanszíroztatni, és a metrókocsi-beszerzésből sem lett semmi. A kapcsolatok olyannyira egyoldalúvá váltak, hogy külügyi források szerint 2011 végén Orbán még egy 5 milliárd eurós szabad felhasználású hitellel is bepróbálkozott az oroszoknál, de nemleges választ kapott. A magyar fél számára első pillanattól a kapcsolat gazdasági jellege volt fontos, ám a közeledés csak azután vált kölcsönössé, hogy az oroszok számára annak politikai jelentősége lett.
Vissza Európába, valahogy
| ||
2012 első felére Orbán előtt is világossá vált, hogy Putyint csak a középtávú üzleti kilátások és még inkább a nemzetközi politikai előnyök érdeklik. Noha már 2011 elején zajlottak puhatolózó találkozások, e hónapokban látványosan felpörögtek a kormányzati egyeztetések a Gazprommal és a Roszatom vezetésével. A nukleáris együttműködés előkészítésére a Magyar Villamos Művek (MVM) 2012 nyarán Paks II. Atomerőmű Fejlesztő néven létre is hozott egy projektcéget, az év novemberében az atomenergetikai cég már marketingirodát nyitott Budapesten. Az nem volt újdonság, hogy az oroszok konkrét finanszírozási megoldásokkal bombázták az MVM-et, hiszen Kirill Komarov, a Roszatom második embere a szocialista kormányok alatt is gyakran lobbizott a döntéshozóknál. A kormányzati tisztségviselők ugyanakkor sokáig tenderről és több lehetséges pályázóról beszéltek. Információnk szerint ez nem csak duma volt: Kovács Pál energetikai helyettes államtitkár valóban kért és kapott dokumentációkat a dél-koreai Korea Electric Power, illetve a francia Areva atomenergetikai vállalattól. A Külügyminisztériumba gyakorlatilag semmilyen információ nem került be a közelgő üzletről, és még a Miniszterelnökségen is csak az államtitkárok tudtak biztosat a készülő egyezségről. Árulkodó az is, hogy a bővítés lehetőségeit felmérni hivatott Lévai-projekt keretében az MVM 2009 óta legkevesebb 3 milliárd forintot költött egy olyan tender előkészítésére, amit végül nem írtak ki.
Paks II. a belföldi építőipar számára nagy lehetőségeket ígér, de nemzetstratégiai szempontból a projekt inkább az oroszoknak igazán fontos. A magyar energiaszektor számára a nukleáris bővítés nem sürgető: a ma működő blokkok 2032-ig biztosan üzemképesek maradnak, míg Paks II. a tervek szerint legkésőbb 2025-ig épülne fel. Szakértők egybehangzóan állítják: a megújuló energiaforrások felhasználási technológiái ma olyan gyorsan fejlődnek, hogy eny-nyire korán indokolatlan belevágni egy ilyen volumenű nukleáris fejlesztésbe. Nem áll meg az a kormányzati érv sem, miszerint a régi és az új blokkok párhuzamos működése révén Magyarország akár exportra is képes lesz elektromos energiát termelni. (A kormányzati magyarázatok ellentmondásairól lásd keretes írásunkat.)
A fő érv a nukleáris együttműködés felgyorsítása mellett az volt, hogy Paks bővítése orosz léptékkel is valódi üzletnek számít. A 2011-es fukusimai atomkatasztrófát követően az oroszok számára stratégiai kérdéssé vált, hogy a szűkülő európai atomenergetikai piacon a Roszatom pozíciókat találjon. A környezetvédelmi és biztonságtechnikai előírások miatt a nukleáris technológiák előállítási költsége közel a duplájára emelkedett. A Roszatom ennek ellenére is tudta növelni külföldi megrendelései számát az elmúlt két évben, de elsősorban a harmadik világ országai - India, Kína, Irán - irányába tudott terjeszkedni. Az európai piacon elfogytak az állásai: jelenleg az egyaránt balul sikerült finn és bolgár projekt révén van jelen a kontinensen. Az oroszoknak fontos, hogy a Roszatom nukleáris know-how-ja Európában is piacot nyerjen, másfelől komoly szakmai presztízs, ha egy ekkora projekttel jelen vannak egy uniós tagállamban.
A tervezési fázis előrehaladtával a projekt politikailag is egyre vonzóbb lett az oroszok számára. Forrásaink szerint tavaly év végén az orosz fél külpolitikai és diplomáciai érdekei gyorsították fel a folyamatokat.
Amit a nép akar
| ||
Az orosz elnök az elmúlt hónapokban - nem függetlenül a február 7-én startoló szocsi téli olimpiától - tudatosan polírozni kezdte az országképet. Az imázsépítő törekvések sorába pedig éppúgy illeszkedik a politikai elítéltek - például Mihail Hodorkovszkij vagy a Pussy Riot tagjainak - szabadon engedése, mint egy uniós tagállammal kötött hosszú távú gazdasági megállapodás bejelentése.
Az elmúlt két év magyar-orosz gazdasági kapcsolatait kevésbé a diplomáciai vagy épp a nukleáris együttműködés, hanem a földgáz körüli kérdések határozták meg. 2008 óta a Déli Áramlat az oroszoknak kulcskérdés: a válság óta a katari cseppfolyós olaj elárasztotta Európát, a Gazprom pedig hatalmas piacokat veszített, forgalma a 2008-as 64 milliárd dollárról idénre 38 milliárdra esett vissza. Az árak visszafogása önmagában kevés, az Oroszországot a Balkánon keresztül Észak-Olaszországgal és Közép-Európával összekötő hálózat kiépítésével viszont a cég nagyobb ütemben és több végponton tudná értékesíteni készleteit. A Jamal-félszigetről déli irányba tartó vezetékek mára elérték a Fekete-tenger északkeleti határát: most kell meghozni a végleges döntést arról, hogy beviszik-e a csöveket a tenger alá és kilépnek vele az országból, vagy sem. Magyarország jelentős tározói kapacitása és kedvező földrajzi adottságai miatt is fontos tranzitországa lenne a Déli Áramlatnak. Orbán kezdettől azzal próbált jó pontokat szerezni, hogy - dacolva az uniós szembeszéllel és egykori ellenzéki önmagával - egyértelmű támogatásáról biztosította a Déli Áramlat projektet. Első lépésként 2012-ben - a Bajnai-kormány idején a Gazprommal közösen alapított - Déli Áramlat Zrt. magyar tulajdonrészét a Magyar Fejlesztési Banktól az új fejlesztéspolitikai központhoz, a Magyar Villamos Művekhez (MVM) rendelte. Ugyanezen év áprilisában a kormányfő Alekszej Millerrel közös közleményben jelezte, hogy a Déli Áramlat projekt előkészítése a várt ütem szerint halad. Októberben Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója már részvényesi és a végső befektetésről szóló megállapodást írt alá a gázipari cég elnökhelyettesével.
Magyarország határozottan kiáll a projekt megvalósulása mellett, ami jelentős diplomáciai kérdés. A Déli Áramlat kiépülése ugyanis nemzetközi konfliktussal fenyeget: az Európai Bizottság (EB) hosszú ideje szkanderezik a Gazprommal a tranzitországokkal kötött kétoldalú kormányközi szerződései miatt. Az EB szerint ezek nem felelnek meg az uniós jognak, mivel a Gazprom úgy szerződik az érintett felekkel, hogy egyszerre birtokolja a termelő kapacitásokat és magát a hálózatot is, továbbá nem teszi hozzáférhetővé a vezetéket harmadik fél - másik kereskedő - számára. (Az oroszok azzal csábítgatják a tranzitországokat, hogy kizárólagos szerződés esetén nagyobb átviteli díjjal és profittal számolhatnak.)
Az EB és a Gazprom között most decemberben szakadtak meg az évek óta tartó tárgyalások, és ebben a feszült helyzetben a magyar fél határozott állásfoglalása az unió ellenében erős diplomáciai üzenet. Hogy ennek milyen külpolitikai következményei lehetnek, nehezen megjósolható. A látszat szerint mindenesetre a magyar kormányfőnek fontosabb, hogy mi lesz az energiaárakkal. 2012 végén a kormány annak hatására hirdette meg a "rezsicsökkentés politikáját", hogy a Fidesz belső felmérései egyértelműen kimutatták: a választók többsége szerint a magas energiaár a három legfontosabb politikai kérdés közé tartozik. Orbán azóta minden politikai lépését az energiaárak csökkentésének rendeli alá. Információink szerint ez vezette arra a magyar miniszterelnököt, hogy - a földgáztároló kapacitásokkal együttesen nagyjából 875 millió euró ellenében - magához vonja az E.ON Földgáz Trade nagykereskedői jogait. Orbán személyesen akart üzletelni a Gazprommal, és aligha véletlen, hogy a nagykereskedői jogok megvásárlásának hírét Orbán tavaly január 31-én, Moszkvában jelentette be - alig néhány perccel azután, hogy kilépett a Kreml kapuján.
A németek tollával
| ||
Az E.ON felvásárlásával szemben - puszta gazdasági megfontolás alapján - joggal merültek fel kételyek. Tavaly november végén a Világgazdaság adott hírt arról, hogy a Gazprom 2013 utolsó negyedévétől a korábbinál 20 százalékkal alacsonyabb tarifát határoz meg az Oroszországból hosszú távú szerződés alapján érkező gáz árképletére. A híradásból az is kiderült: e megállapodást még az E.ON Földgáz Trade harcolta ki. Az egyezség ezen túl azért is különleges, mert a kontraktus 2015-ig szól, noha a hosszú távú gázszerződések részletelemeit a felek általában évente pontosítják és aktualizálják. A híradás szerint a tavalyi harmadik negyedévben teljes árnak minősített 530 dollár helyett az idei év második negyedében 420 dollárért vehetjük át az orosz gáz 1000 köbméterét. A Gazprom engedékenységében feltehetően szerepet játszott a piaci túlkínálat, és az, hogy az uniós nagyfogyasztók egyetemesen léptek fel az árak csökkentéséért. Az alkuhoz szükség volt a megfelelő üzleti kapcsolatokra is: a Gazprom a képletmódosításról az E.ON és a Gazprom közös tulajdonában lévő Panrusgázzal tárgyalt, amelynek német tulajdonrésze azóta az MVM-hez került.
A nagykereskedő társaság felvásárlása üzletileg azért megkérdőjelezhető, mert valószínűtlen, hogy a magyar kormány akár csak hasonló feltételek mellett tud majd tárgyalni az oroszokkal. A németországi nagykereskedők hozzávetőleg nyolc-kilencszer annyi földgázt vásárolnak Oroszországtól, mint Magyarország, ez pedig nagyobb mozgásteret biztosít számukra az egyezkedések során.
Tavaly december 11-én Alekszej Miller Bécsbe invitálta Orbán Viktort, hogy közösen tekintsék meg az Austria Wien-Zenit Szentpétervár Bajnokok Ligája meccset, ám a végső egyeztetésre végül a budapesti Országházban került sor. A Narancs információi szerint Orbán nem elsősorban a hosszú távú szerződés újratárgyalását szerette volna elérni. Magyarország a 2008-as válság óta eltelt öt év mindegyikében az eredetileg tervezetthez képest legalább 2 milliárd köbméterrel kevesebb földgázt vett át közvetlenül az orosz féltől. (A 2008-as 8-9 milliárd köbméterhez képest évi 6 milliárd körülire esett az orosz import.) Informátorunk elmondása alapján Orbán azt javasolta, hogy az elmúlt öt évben fel nem használt 13-14 milliárd köbméter kapacitás erejéig hosszabbítsák meg a 2015-ben lejáró megállapodást 2017-ig - természetesen a németek által már kialkudott kondíciók szerint. Ha ez sikerül, az valóban segíthet a kormánynak tartósan alacsonyan tartani az árakat. Orbán erről január 17-én azt nyilatkozta a Kossuth rádióban, hogy Paks nélkül nincs rezsicsökkentés. Valószínűleg igazat mondott, csak az összefüggéseket nem bontotta ki teljes egészében.
A Moszkvában két hete aláírt dokumentumról annyit tudunk, hogy a nukleáris együttműködés szándéka adott, de a vállalás ma még egyik fél részéről sem visszafordíthatatlan. A jelenleg hozzáférhető információk szerint egyelőre nem született írásos megállapodás sem a konkrét hitel folyósításáról, sem a kamatlábakról, ahogyan a Déli Áramlatról és a gázárról sem - bárminemű konkrétum csak a magyarországi választások után kerül szóba. Kormányzati és külügyi forrásaink is azt hangsúlyozzák, hogy a két fél januári közös fellépésének nem annyira a gazdasági, sokkal inkább a diplomáciai következményei jelentősek, az Európai Unió és Oroszország között ugyanis elhúzódó hidegháborús viszony van kialakulóban. Az Orbán-kormány a jelek szerint eldöntötte, melyik oldalon áll.
Atomjaira hullA kormányzati apparátus nem volt felkészülve a bejelentésre, és a kommunikáció gyakorlatilag napok alatt szétesett. Pedig az egyezségnek voltak előjelei. Orbán tavaly október 18-án Mumbaiban egy magyar-indiai üzleti fórumon már arról beszélt, hogy az energiaárak tartós csökkentése érdekében szükség van az atomenergia-kapacitások bővítésére, aminek köszönhetően "négy-öt év múlva Magyarországon lehet a legalacsonyabb a villamos energia ára az Európai Unióban". A kommunikációs csapat mégsem volt felkészítve ennek a világos üzenetnek a közvetítésére. Január 16-án Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár kijelentette: a kormány az elmúlt negyven év legjobb üzletét kötötte meg. Giró-Szász András kormányszóvivő két nap múlva már azt fejtegette, hogy a paksi beruházás nem üzleti kérdés. Maga Orbán sem sietett megfelelően tájékoztatni a közvéleményt, első megszólalásai között azt tartotta legfontosabbnak hangsúlyozni, hogy Magyarország mindenben támogatja a Déli Áramlat projektet, és amiben csak teheti, segíti az Oroszországot a közép-európai térséggel összekötő hálózat kiépülését. A válságstáb hamar felismerte, hogy a sztori sok veszélyt rejt: a közvélemény érzékenyen reagál a nem tiszta hátterű, hosszú távú egyezségekre - különösen, ha felfoghatatlan nagyságú összegek forognak, és ha az asztal túloldalán az oroszok ülnek. A felállás számos magas labdát kínált az éppen összeállt ellenzék számára is. Kormányközeli elbeszélések szerint a német megszállás emlékműve körüli felhajtást már az elterelés szándékával keltették a fideszes spin doctorok. A tanácsadók kreálta történet első fele szerint azért éri meg a régi és az új nukleáris blokkokat néhány éven át párhuzamosan üzemeltetni, mert az így megtermelt atomenergia-fölöslegért jó pénzt kapunk majd a nemzetközi - főként a német - energiapiacon. Ez azonban több szempontból is életszerűtlen. Egyrészt a szigorú osztrák törvényi szabályozás miatt Magyarország Ausztrián keresztül nem tud nukleáris eredetű energiát közvetíteni, Szlovákia irányába pedig nincs meg az ehhez szükséges infrastruktúra. Másfelől - noha vesz még át nukleáris eredetű energiát Franciaországból - Németország már ma sem szorul energiaimportra. A német zöldek múlt héten Budapesten előadást tartó egykori elnöke, Reinhard Bütikofer a Narancsnak elmondta: a megújuló energiaforrások már ma képesek - ráadásul a nukleáris alapú megoldásoknál olcsóbban - garantálni Németország teljes energiaellátását. Egyébként is, a német gazdaság 80 ezer megawattos csúcsigényéhez képest az a néhány száz megawatt, amit Paksról tudnának átvenni, alig érzékelhető mennyiség. A Fidesz-narratíva másik fele szerint a magyar kormány arra játszik, hogy az olcsó, szakképzett munkaerőhöz "hozzácsapott" olcsó atomenergiával határon belülre csalogassa a nyugat-európai nagyvállalatokat. Azon túl, hogy megjósolhatatlan, milyen energiaárakkal kell kalkulálni hét-tíz év múlva, ez az érvelés azért nem áll meg, mert Magyarország nem célpontja azoknak a nehézipari - elsősorban vegyipari vagy nehézfém-kitermelő - nagyvállalatoknak, amelyek számára kiemelt szempont az energiaár. A kevésbé energiaigényes német nagyipari konszernek Németországban várhatóan hasonló árszínvonalon jutnak majd energiához. Az sem teszi vonzó célponttá Magyarországot, hogy a rezsicsökkentési politika és a különadók miatt az energiaközvetítő hálózatok karbantartására egyre kevesebb forrás marad, ami miatt már ma sűrűsödnek az áramkimaradások. Márpedig a magyarországi vállalatok számára még a teljesítménynél is fontosabb, hogy zavartalan legyen az energiaforgalom. A kormányzati szivárogtatások szerint Lázár és Orbán tavaly többször is tárgyalt az RWE és a Deutsche Telekom magyarországi vezetésével, hogy - az olcsó energia ígéretével - támogatásukat kérje a paksi projekthez. A Narancs információi szerint viszont egyik egyeztetésen sem kerültek szóba a hosszú távú energiaárak. Az RWE és a kormány megbeszélésein a Főgáz tulajdonosváltása állt a középpontban, míg a távközlési cég menedzsmentjével folytatott találkozókon a mobilfrekvenciákról szóló szerződések, illetve a szélessávú internetelérés kiterjesztése volt napirenden. |
