Az ingatlanpiacon is aktív az európai jakuzzipiac éllovasa, akinek céges magángépével repült Szijjártó

Gazdaság

Egy 1600 négyzetméteresnél nagyobb budai telken építkezik a Wellis Zrt. vezérigazgatójának, Czafik Zsoltnak az érdekeltségébe tartozó ingatlanos cég. 

Szeptemberben számolt be arról az RTL Híradó, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter a korábban hárommilliárd forint állami támogatást elnyerő Wellis Zrt. magánrepülőjével utazott Budapestről Pozsonyba. A cég tulajdonosának érdekeltségébe tartozik egy ingatlanos társaság, ami több mint 1600 négyzetméteres budai telken építkezik – értesült a Narancs.hu. 

G7 gazdasági portál tavaly megjelent cikke szerint a Czafik Zsolt által 2003-ban alapított Wellis Zrt. a saját gyártásnak köszönhetően Európában vezető lett a jakuzzik piacán. A társaság folamatosan jó éveket zár: 2018-ban 11, 2019-ben 12, 2020-ban pedig 20 milliárd forint árbevételt termelt. A Wellis Zrt. tavaly októberben 8,5 milliárd forintért megvásárolt egy ózdi telephelyet, amivel 800 új munkahely megteremtésére adott lehetőséget. A beruházáshoz a kormány hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, aminek bejelentésén Szijjártó Péter is megjelent.

Arra Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet, hogy a külügyminiszter a Wellis Zrt. magángépével utazott Pozsonyba; Szijjártó az RTL Híradó megkeresésére az esettel kapcsolatban azt mondta: „Elhiszem, hogy még vannak olyanok, akiknek izgalmas az, hogy az ember repülőre száll vagy más közlekedési eszközt választ, de higgyék el, hogy ez nekem már nem okoz semmilyen fajta izgalmat. Ez nekem egy munkavégzési, technikai kérdés. (...) Természetesen béreltük az elmúlt héten hétfőn igénybe vett repülőgépet is. Hogy ennek mennyi volt a költsége, arról fogalmam sincs róla, de itt erről nyilvántartást vezetnek”.

Sajt?t?j?koztat? a Wellis Magyarorsz?g beruh?z?s?r?l

 
Czafik Zsolt, a Wellis Magyarország Zrt. ügyvezető igazgatója (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Wellis Magyarország Zrt. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. október 7-én
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Czafik Zsolt a Wellis Zrt. mellett a Winner Ingatlan Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonosa is, ami 2015 óta egy XII. kerületi, közel 1700 négyzetméter nagyságú telket magába foglaló ingatlant birtokol. Az ingatlanos cég már nem büszkélkedhet olyan sikerekkel, mint a jakuzzis vállalat; az elmúlt években semmilyen árbevételt nem termelt, az üzemi eredménye is mínuszos volt. 

Az építésügyi hatóság nyilvános adatbázisában elérhető műszaki tervek alapján egy több emeletes, medencével, jacuzzival, zöldtetővel ellátott minimalista stílusú luxusvilláról van szó, ami értesüléseink szerint még nem készült el. Két luxusingatlanokat közvetítő irodánál is megtaláltunk egy gyanúsan hasonló hegyvidéki villáról feltöltött hirdetést. Az ezekben szereplő látványterveket összehasonlítottuk a műszaki tervekkel, valamint egy birtokunkba jutott felvétellel, amin az épület jelenlegi félkész állapota látható. 

Pontos címet nem tüntettek fel a hirdetésekben, de az egyik iroda körülírja, hogy a XII. kerület melyik részén van a villa; a tulajdoni lapokon szereplő ingatlan címe is ezen a területen található. Az oldal szerint a villa telkének mérete négyzetméterre pontosan megegyezik a Winner Ingatlan Kft. által tulajdonolt ingatlanéval. 

A közvetítő iroda hirdetése szerint nyolc szobás, két garázsos, jakuzzival, úszómedencével és konditeremmel ellátott, közel hatszáz négyzetméter összterületű a luxusvilla, aminek építési éve 2021. 

Megkerestük a Wellis Zrt.-t és Czafik Zsoltot, hogy a hirdetésben szereplő villa és a Winner Ingatlan Kft. által tulajdonolt ingatlan megegyezik-e, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.  

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk