Az önkormányzatokon múlhat az Airbnb-k sorsa

  • narancs.hu
  • 2020. július 13.

Gazdaság

Augusztustól lépnek életbe a szigorítások, melyekről a városi közgyűlésekben fognak dönteni.

A lakáskiadás korlátozására vonatkozó törvénytervezet szerint a kormány az önkormányzatok kezébe adja az esetleges szigorítás jogát. – írja a hvg.hu.

Vidéken a települési, Budapesten pedig attól függően, hogy hova tartozik a terület, ahol a lakás van, a kerületi vagy a fővárosi önkormányzat szabhatja meg, hogy egy naptári éven belül hány napon lehet kiadni magánszálláshelyet. Ahogy azt is a városvezetés dönti el, hogy mi a büntetés, ha valaki ezeket a szabályokat megszegi. Ha nem rendelkezik az önkormányzat erről, akkor korlátlanul lehet kiadni magánszállást.

A korábbi tervezet, miszerint éves szinten 120 vendégéjszakára, idén október és december vége között pedig 30 napra korlátoznák a rövid távú lakáskiadást, nem szerepel a jelenlegi törvényjavaslatban.

Ha a parlamenti többség elfogadja Rogán Antal indítványát, akkor augusztus 1-jén már életbe is léphet az új törvény.

Budapesten az AirDNA (airbnb adatbázis) adatai szerint 2019 márciusától 2020 márciusáig az egyéb és magánszálláshelyek mintegy 2 millió vendégéjszakával és több mint 600 ezer vendéggel járultak hozzá Magyarország turizmusához hozzávetőleg 52 milliárd forint értékben. Ebben azonban még nincsenek benne a más oldalakon, például booking.com-on keresztül létrejött foglalások, emlékeztet a lap.

Nem tetszik az airbnb-zés a fideszes politikusoknak, érkezik is a szigorítás

Bajkai Istvánt ugyan nem kérte senki, de már dolgozik a társasházi törvény átalakításán. Fideszes polgármesterek és képviselők beszélgettek arról Tusnádfürdőn, hogy mi a legnagyobb probléma a budapesti kerületekben, amin nagyon gyorsan változtatni kellene és szeretnének is, áll az Index helyszíni tudósításában. Ezen a beszélgetésen dobta be Egry Attila, Józsefváros fideszes alpolgármestere, hogy szerinte nagy problémát jelent az Airbnb szabályozatlansága.

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.