A Nemzeti Nyomozó Iroda megkezdte a munkát az MNB alapítványok ügyében
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt.
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt.
A cégvezetők levélben kérik a dolgozókat, fogjanak össze.
A nagy áruházláncok próbálják megakadályozni, hogy a kisebb, árrésstoppal nem érintett üzletek náluk vegyék meg olcsón a termékeket.
Naponta többször is bírságolhat a hatóság!
A tragikus februári adatok nyomán a kormány egyik legfőbb problémájává lépett elő a meglepetésként tálalt, ismét rekordméretű, az emelkedő élelmiszerárak által fűtött infláció. A valódi okok feltárásával azonban adós maradt a kabinet, inkább a kiskereskedelmi láncokat csuklóztatná: az árrés szabályozásával.
Most már árréstopnak kell hívni, és épp megjelent róla a rendelet.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke levélben kérdezte Nagy Mártont, hogy mire ment el eddig 1000 milliárd forint.
Tállai András felsorolta az alapvető élelmiszereket.
Március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot – jelentette be kedden délelőtt Orbán Viktor.
A fogyasztói árak átlagosan 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Olyan jól sikerült a repülőrajt, hogy az élelmiszerárak drágulása tekintetében csúcstartók vagyunk.
Beindult a nagy kormányzati osztogatás, meg is lett az eredménye.
Gépkezelőket és hegesztőket keresnek leginkább, de szállodai munkára is várnak munkásokat.