Havi 1,5 milliárdot bukik az árrésstoppal a Spar

  • narancs.hu
  • 2025. március 19.

Gazdaság

A cégvezetők levélben kérik a dolgozókat, fogjanak össze.

Eljutott a Portfolio.hu-hoz az a belső levél, amelyet Heiszler Gabriella elnök-ügyvezető igazgató és Vonier Eduard ügyvezető igazgató küldött a Spar Magyarország dolgozóihoz a kormány által bevezetett árrésstop következményeiről.

A két vezető azt írja, hogy a március 17-e óta érvényben lévő intézkedések miatt havonta 1,5 milliárd veszteséggel számol az áruházlánc.

Ez már a sokadik olyan intézkedés, amely megnehezíti a működést, és most sem jókor jön, mert 2024 a harmadik olyan év volt, amikor a Spar veszteségesen működött.

„Célunk továbbra is az, hogy a vásárlóink számára megbízható kereskedőként a legjobb szolgáltatást nyújtsuk, számotokra pedig stabil munkahelyet biztosítsunk” – bocsátja előre a levél, de elmagyarázza azt is, hogy az árrést nem szabad összekeverni a profittal. A maximum 10% árrésből a kiskereskedelmi különadó levonása után alig valamivel több, mint 5% marad. Ez fedezi az áruk kijuttatását a boltokba, ám a bérköltségekre, a piaci áron fizetett rezsiköltségekre és a további közterhekre, az üzletek bérleti díjára már nem elég.

A cégvezetők a levélben arra kérik a dolgozókat, hogy fogjanak össze. „Az elkövetkező időszakban érezni fogjátok, hogy a kereskedelmi gyakorlatainkon változtatásokat fogunk eszközölni. Kérjük, hogy fogadjátok ezeket a változásokat nyitottan, hogy gyorsan beépülhessenek a mindennapi gyakorlatba” – írják. Meglehet, még nehezebb lépésekre is rákényszerül a cég, stabilitásának megőrzése érdekében, ha a jelenlegi szabályozási környezet nem javul, vagy épp még tovább romlik. Optimizmusra csak az ad okot nekik, hogy az év első hónapja kifejezetten jó eredményt hozott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”