Szüret 2025/49.

  • Narancs
  • 2025. december 3.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Húzós november volt. A háromgyermekes édesanyák megkapták első adómentes fizetésüket, kidolgoztuk a 14. havi nyugdíj részleteit, bővítettük a fix 3 százalékos Otthon start programot, kulcsfontosságú tárgyalásokat folytattunk Washingtonban, majd Moszkvában, az orosz–ukrán háború pedig az utolsó szakaszához érkezett.

Orbán Viktor Facebook-bejegyzéséből, Magyar Nemzet

LEGCSALÁDBARÁTABB     ELJUTTATNI     NÉPNYÚZÓ     ŐSBEMUTATÓ

A Könyvkelengye Program összekapcsolja a családokat és a kultúrát – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. (…)  Az államtitkár jelezte: (…) a kormány célul tűzte ki a legkisebb településekre is eljuttatni a kultúrát. Így a Petőfi Kulturális Program keretében országszerte irodákat nyitottak, melyek segítségével megvalósul ez a célkitűzés – fejtette ki Koncz Zsófia.

MTI

Ne hagyjuk, hogy a Tisza Párt elvegye az ingyenes egészségügyet a magyar emberektől, gyerekektől – erre szólított fel a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videójában. Takács Péter közölte: a Tisza Párt kiszivárgott megszorító csomagja „rosszabb, mint elsőre tűnt”. „Nem csodálom, hogy ezt el akarták titkolni a választásokig” – jegyezte meg. „A Tisza arra készül, hogy elveszi az ingyenes egészségügyi ellátást még a gyerekektől is. Aki nem fizet, gyakorlatilag nem kap ellátást, s még a gyerek sem” – mondta az államtitkár.

MTI

Magyarország Európa legcsaládbarátabb országa – közölte a kulturális és innovációs miniszter az Országgyűlés népjóléti bizottságának hétfői ülése után a közösségi oldalára feltöltött videóban. (…) Hankó Balázs úgy fogalmazott, a bizottsági ülés a családokért folytatott csatatérré vált. „Nem így készültem. A Brüsszel-függő Demokratikus Koalíció, és látjuk, hogy a szintén Brüsszel-függő Tisza is alapvetően más állásponton van a magyar családok, a magyar nyugdíjasok és a magyar fiatalok kapcsán, mint mi” – mondta a tárcavezető. Magyarország Európa legcsaládbarátabb országa, „ezért mi a családokat támogatjuk, nem a migrációt” – tette hozzá.

MTI

Az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt, a közösség már nem szereplője a világpolitikának, és ebből a partvonalon kívülre szorultságból érthető meg minden brüsszeli frusztráció Magyarországgal szemben – jelentette ki Szijjártó Péter a külügyi bizottsági ülésen, a miniszteri meghallgatásán.

Híradó.hu

Magyar Péter pártjának nagyon rosszul áll a szénája, ez tisztán látszik. Hibát hibára halmoznak, ráadásul napvilágot látott a szörnyű, népnyúzó adótervük is, ami gyakorlatilag beütötte az utolsó szöget a koporsójukba.

Magyar Nemzet

A Mandiner Gála kulisszái mögött zajlott le az a különleges pillanat, amikor Kapu Tibor két, valóban az űrből érkezett ajándékkal lepte meg a miniszterelnököt. Orbán Viktor és a magyar űrhajós között személyes, humoros párbeszéd bontakozott ki gyerekkori álmokról, hivatásról és egy ritka magyar zászlóról.

Origo.hu

Ugyan András napján kezdődik a disznótoros szezon, de most többen egy nappal előrébb hozták Békéscsabán, hiszen a szombat hagyományosan a disznótorok napja, vasárnap pedig lehet az elkészült termékekkel foglalkozni, elpakolni.

Beol.hu

Pintér Tibor, a társulat vezetője a Borsnak mesélt az újszerű alkotói folyamatról: Igazán nagy durranás ez, egy ősbemutató, ami nagyon újszerű kezdeményezés. Mindig extra dolgokat próbálunk csinálni, és most az AI segített megírni a darabot György mellett. Úgy gondolom, nagyon eredményes munkát végeztek, és remekül kiegészítették egymást. A Nemzeti Lovas Színház színészei ezúttal is látványos, lovas elemekkel tarkított produkcióban lépnek színpadra, amelyet Pintér Tibor szerint eddig nem látott vizuális gazdagság jellemez: Mi vagyunk az elsők, akik bevállaltuk, hogy AI-jal írjunk musicalt. Csodálatos, mire képes a gép és az ember együtt. Őrült látvánnyal és varázslattal várunk mindenkit. A darab erős üzenetet hordoz: óvjuk meg a Föld értékeit, vigyük tovább azokat a csodákat, amelyek bolygónkban és bennünk élnek – hiszen mindez elpusztíthatatlan, akárcsak az ember és a ló örök szövetsége.

Bors

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.