Koronavírus: márciusi szinten a napi halálesetszám Nagy-Britanniában
Franciaországban pedig gyorsan terjed a delta variáns.
Franciaországban pedig gyorsan terjed a delta variáns.
Minél idősebb valaki, annál gyengébb védettséget szerezhet a kínai vakcinával- állapította meg egy kutatócsoport.
Továbbra is merekeden emelkedik a fertőzöttek száma.
Közben egyre több a fertőzött az olimpiai faluban is.
Augusztus elsejétől mindenki felveheti a harmadik oltást, jöhetnek vakcináért határon túliak is.
Merkel kancellár délután várhatóan az Ahrweiler járásban fekvő Schuld települést keresi fel.
Komoly fennakadások vannak a vasúti és a közúti közlekedésben.
A házaspárt öt hónapos gyerekével befogadta a szomszéd, kilencen alszanak 50 négyzetméteren.
A hatóságok szerint további holttestek fognak előkerülni a mentési munkálatok során.
Azt nem tudni, hogy az illető be van-e oltva, de azt igen, hogy nem sportoló.
A legkevesebben a tengermelléken oltatták be magukat.
A delta variáns miatt jelentősen emelkedett a betegek száma.
Fontos és üdvözlendő döntés.
Az immunológus szerint ezt újraoltással lehet orvosolni.