Falus András: Súlyos szakmai hiba volt a 60 év felettiek kínai vakcinával való oltása

  • narancs.hu
  • 2021. július 16.

Katasztrófa

Az immunológus szerint ezt újraoltással lehet orvosolni.

Falus András immunológus az ATV-nek beszélt a Semmelweis Egyetem és Budapest főváros ellenanyagméréséről. A két mérés eredményeinek különbsége szerinte abból adódik, hogy melyik teszttel dolgoznak és mit mérnek.

Falus szerint a mérésre csak az a teszt megfelelő, ami nem azt méri, hogy neutralizál-e a vírus, ezért az immunológus úgy látja, a rendelkezésre álló adatok alapján a Fővárosi Önkormányzat mérése autentikusabb. Elmondta ugyanis, hogy vannak olyan antitest-tesztek, amelyek sok minden mást is mérnek, például olyat is, aminek semmi köze a vírusfertőzéshez, a Semmelweis Egyetem ilyet használt. De ez is hasznos, például azt mutatja ki, hogy valaki átesett a fertőzésen, viszont ez az immunválasz nem ad neutralizáló védelmet. A főváros neutralizáló tesztelést végzett, ebből adódott az eltérő eredmény.

"500 ezer idős ember kapott helytelenül Sinopharm vakcinát, arra nem voltak figyelemmel, hogy maguk a kínaik felhívták arra a figyelmet a használati utasításban, hogy 59 éves korig beadni"

- mondta el Falus András.

Szerinte ez egy súlyos szakmai hiba, amit újraoltással lehet orvosolni.

Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, hogy augusztus 1-től kaphatnak harmadik oltást azok, akik kérik. A harmadik vakcina típusáról az érintettek háziorvosa dönt majd.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.