A győri polgármester szerint is drága havi egymillió az autója bérléséért

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 21.

Kis-Magyarország

Dézsi Csaba András felmondja a bérleti szerződést, ami állítása szerint még Borkai Zsolttól maradt rá.

Közleményt adott ki Győr polgármestere, Dézsi Csaba András, amiben leírja, felmondja szolgálati autójának bérlését, amiért a polgármesteri hivatal havi 930 ezer forintot fizetett. Az Audi A8-as bérlési adatait a napokban az Ugytudjuk.hu írta meg, hozzátéve, hogy az autó magáncélra történő használatáért 28777 forintot fizet havonta a polgármester. 

A fideszes polgármester kiemelte, hogy 2020-as megválasztása után nem ő kérte az autót, hanem egyszerűen beleült abba az autóba, amit addig elődje, Borkai Zsolt használt

„A gépkocsik bérlését a városházán nem a polgármester koordinálja, nem tudtam arról, hogy mennyiért bérelik a szolgálati autót” 

– írta. 

A polgármester elismerte, hogy kissé magas a bérleti díj, a továbbiakban pedig az egyik Városháza tulajdonában lévő, konkrét személyhez nem rendelt autóval fog közlekedni.

Győrben közben tulajdonképpen beindult a választási kampány annak ellenére, hogy az ellenzék egyelőre nem jelölt embert: a szexbotrányba bukott Borkai már első nyilvános fellépésén is túl van, a Fideszből kizárt politikus már biztosan függetlenként indul a polgármesteri címért, Dézsi pedig többször is jelezte, elég sok szekrényben lévő csontváb van a Borkai-érából.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.