Járványvédelmi okokból lezártak egy utat Vas megyében
Eddig csak Győr-Moson-Sopron megyében igazolódott a ragadós száj- és körömfájás fertőzés gyanúja.
Eddig csak Győr-Moson-Sopron megyében igazolódott a ragadós száj- és körömfájás fertőzés gyanúja.
Márki-Zay Péter polgármester szerint ezt Lázár János miniszter döntötte el a háttérben. Tüntetést szervez.
A március 15-i Orbán-beszédre felutazott gyulai Fidesz-közönség figyelemre méltó volt egyrészt azért, mert alig lehetett egy mikrobusznyira való embert összeszedni, másrészt azért, mert a csapat egyik tagja ellen egy héttel korábban emelt vádat az ügyészség halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt.
A teljes kármentesítésre fordított összeg a milliárdos nagyságrendet is meghaladhatja.
Pályázatot írtak ki, nyertesnek egy releváns szakember csapattal nem rendelkező, a nyilvános cégadatok szerint 1 főt foglalkoztató céget javasolnak.
Egy csőtörés kellett ahhoz, hogy kiderüljön: feltehetőleg több kilométer hosszú az az alagútrendszer, amit a múlt héten találtak a tolnai nagyközségben. A polgármester önkéntes barlangászok segítségét kéri, hogy felderítsék, merre halad a többszörösen elágazó, boltíves téglafolyosó-rendszer, ahová most alkalmunk volt leereszkedni.
Hódmezővásárhely Algyővel és Apátfalvával mégis elindulhatott a Versenyképes Járások Program pályázatán.
A budapesti hídfoglalással egy időben több százan tüntettek Miskolcon is a gyülekezési törvény szigorítása ellen.
Leleszi Tibor állítása szerint a jelenlegi négyéves autóját azért cserélné le, mert nehéz belőle kiszállni.
Csemeztanyán a helyiek az ivóvizük miatt aggódnak.