Felhívta a főszerkesztő, erre hosszú levelet írt arról, miért nem veszi többé Mészáros Lőrinc lapját

  • narancs. hu
  • 2017. május 17.

Kis-Magyarország

Hazugság, propaganda, korrupció! Fellázadt olvasója a megyei lap ellen.

Két hete hoztuk le annak az olvasónak a levelét, aki hosszan taglalta, miért nem akar a továbbiakban a Somogyi Hírlap előfizetője lenni.

A levél nagy port kavart, több hírportál is átvette, sőt, az érintett megyei lap főszerkesztője – lévén megkapta a küldeményt – fel is hívta az olvasót, aki ezután újra leült a klaviatúrához.

Legújabb levelét az olvasó kérésére – amelyet a Somogyi Hírlap munkatársaihoz címzett – teljes terjedelemben közöljük, mert úgy gondoljuk, tanulságos.

A főnök

A főnök

Fotó: MTI

„Tisztelt Címzettek!

Szeretném, ha tudnák, hogy a hallgattassék meg a másik fél is elvét vallva csak a tulajdonosváltás első 2 hónapja után mondtam le először a Somogyi Hírlap előfizetését. Akkor 5 oldalas búcsúlevelet írtam, melyben név szerint, külön-külön mindenkihez volt egy kedves szavam, amit írásaik, szakmai munkájuk, kedvességük, emberségük révén indokoltnak láttam. Mint írtam, nem számít nekem, ki kaphatna Pulitzer-díjat, mert mindegyikükben találtam szeretetre méltót!  És ez ma sincs másként.! Éppen ezért rendeltem meg – fél áron – a lapot újra.

Mikor az újabb két hónap negatív tapasztalatai már elhatározássá értek bennem és le akartam mondani az előfizetést, hallottam, hogy az irodavezető gyűjti és a központi szerkesztőség felé továbbítja a lemondók véleményét. Gondoltam, ha erre kíváncsiak, tőlem megkaphatják. Így született meg az elhíresült, második »búcsúlevelem«. Nem névtelenül, hanem e-mailben, névvel! (Biztosan nem erre számítottak!)

Írásakor egyáltalán nem gondoltam Önökre, hiszen arra nem az Önök munkássága késztetett, hanem a központi szerkesztőségnek az egész országot behálózó tevékenysége. Talán mégis meg kellett volna említenem, hogy NEM A VIDÉKI LAPOK NAP MINT NAP KEMÉNYEN ROBOTOLÓ SZERKESZTŐSÉGI DOLGOZÓIVAL VAN GOND, HANEM A KÖZPONTTAL, AZ AGGYAL, AMI A JELEK SZERINT MEGBOMLOTT, AKÁRCSAK A NEMZETI EGYSÉG, AMI 1989–1990-BEN MÉG MEGVOLT. NEKEM SENKI NE HAZUDJON, FŐLEG AZ NE, AKI AZT SZÉTVERTE! Minden együttérzésem azoké a függetlenségüket elveszített szervezeteké, melyek minden tagja fáj az agyközponttól kapott hamis parancsok miatt!

Eszembe nem jutott volna, hogy a második előfizetésről lemondó levelem ekkora nyilvánosságot kap! Erre nem voltam felkészülve, mert mint lakatlan szigeten, »ahol a madár sem jár«, konyhám magányában agyalok a világ dolgain. Ettől függetlenül közreadására nem kellett rábeszélni, és most sem bánom (– ami persze még változhat, ha számításba vesszük a durva kommenteket, jöhet »még kutyára dér« –), mert igazat írtam, és az igazság kimondása, megmutatása szerintem igenis fontos!

A Somogyi Hírlapban korábban nem volt tapasztalható a mára már országszerte eluralkodott, végletekig kiélezett, politikai és pénzügyi fölénnyel visszaélő médiaharc, ami hiszterizálja, egymás ellen fordítja az embereket. Gyakran gondolom, jó, hogy öreg vagyok, szinte remélem, nincs már sok hátra, mert fojtogató légkörben nem jó élni. Kiélezettebb a helyzet, mint a rendszerváltás idején, és ez nagyon nyugtalanító. Bár nem vagyok vallásos, azért szoktam fohászkodni: Édes Istenem!  Ments meg bennünket az anarchiától! Jogos az aggodalom, mert tapasztalni kényszerülünk: önálló gondolkodásra képtelen, plakátszövegeknek bedőlt pártkatonák eltaposandónak, hazaárulónak kiáltják ki azokat, akik mernek kritikát megfogalmazni. Nagyon sokan nem értik, hogy egy észrevétel, egy kritika, egy eltérő vélemény nem azonos az ártó szándékkal, hanem az a több szem többet lát bölcsessége az elvakultság ellenében.

A szerkesztőség aktív dolgozóitól nem vártam reagálást (mit is mondhattak volna), és nem is forszíroztam. Az új főszerkesztő, Lengyel János a mai napon (május 12.) felhívott telefonon, udvariasan érdeklődött, mi bajom a Somogyi Hírlappal. Mondtam, kétlem, hogy nem értette meg elsőre, de a kedvéért – a kor divatjához igazodva – írásban válaszolok.

ELHALLGATJÁK, hogy kis hazánkban a magyar kormány védelme alatt, annak teljes támogatását élvezve, Matolcsy Györggyel az élén a Magyar Nemzeti Bank, Csányi Sándorral az élén az OTP Bank ugyanúgy működik és gyarapszik, mint amit a külföldön meggazdagodott Soros Györgynek felrónak. Valamint azt is, mint váltak és válnak adóforintjaink milliárdjai és nagybirtokok trükkös jogszabályok, rendeletek segítségével egy szűk réteg magánvagyonává. Kiskirályok uralják Magyarországot.

NEM FÚJNAK RIADÓT, pedig honfitársaim a vesztükbe rohannak, mert nincsenek tisztában gyakran használt szavak valódi jelentésével. A műveltségbeli hiányosságokkal kormányzati kommunikátorok durván visszaélnek. Felismerték: ha valami elé odabiggyesztik, hogy magyar, hogy nemzeti, máris duzzad a kebel a pruszlik és a mente alatt, a mondandó további része már szinte senkit nem érdekel. Hiszen bármi, AMI MAGYAR, AZ CSAKIS JÓ LEHET! MÉG A BURZSOÁZIA IS! A kormányzó FIDESZ–KDNP-t képviselő parlamenti elnöknek, Kövér Lászlónak szeme sem rebbent, mikor a tv-ben közvetített népes fórumon bejelentette, hogy ők a nemzeti burzsoázia létrehozását tűzték ki célul, azon munkálkodnak. A TÁJÉKOZATLAN TÖMEGNEK GŐZE SINCS RÓLA, HOGY A FRANCIA NYELVBŐL ÁTSZÁRMAZOTT KIFEJEZÉS JELENTÉSE: TŐKÉS, (akinek rengeteg a pénze), KIZSÁKMÁNYOLÓ (aki visszaélve hatalmi pozíciójával, tovább gyarapszik mások rovására). Ha tudná, mi a különbség a  LIBERÁLIS (= nagyvonalú, megengedő, szabadelvű) és az ILLIBERÁLIS (= szűkmarkú, szűkkeblű, nem megengedő) között, sikítva tiltakozna az illiberális kifejezés hallatán. Azonban a »többség« örül, tapsol, jól érzi magát, mert olyan jó együtt, igaz magyarként. Naná, hogy párthűen szavaz majd! Nem gondol az igába hajtott fejre (mindannyiunkéra). Mikor évek múlva ráébred nyomorúságos helyzetére, a FIDESZ–KDNP vezetői joggal mondhatják majd: mit reklamáltok? Nincs okotok–jogotok számon kérni bennünket, hiszen mi nyíltan, őszintén elmondtuk, hogy mit akarunk, mit csinálunk, és ti nem tiltakoztatok (leszámítva azt a pár piti izgágát és notórius kötözködő ügynököt, akiket sikeresen eltávolítottunk az utunkból), így ti is tevékenyen hozzájárultatok a társadalmi rendszert átalakító munkánkhoz.

AHOL A ROSSZ A JÓ: Nem győzök csodálkozni a nyugdíjas korosztályon! Szinte vallásos áhítattal övezik – túlnyomórészt a korosztály nőtagjai – Orbán Viktort, mintha köszönhetnének neki bármit is. Biztosan elfelejtették, hogy a nyugdíj-jogosultság megszerzését, a nyugdíjat nem ő, hanem az »átkos rendszer« tette lehetővé számunkra. Orbán akkoriban éppen ellenzékben volt! Kevésbé hódolnának neki, ha eszükbe jutna az, hogy gyermekeik és unokáik nyugdíjpénztári megtakarítását a második Orbán-kormány első intézkedései között egy tollvonással elvette, és – bár azóta sok év eltelt – nem adta vissza. Ők milyen nyugdíjra számíthatnak? És a közmunkások? Az már biztos: előbb költözik Orbán a várba – mivel arra már rezerválták a szükséges milliárdokat és teljes gőzzel (gázzal) dolgoznak rajta – ahelyett, hogy egy egész korosztály megélhetési biztonságának érdekében visszaadnák az államosított milliárdokat.

NÉMÁK, MIKOR POTENTÁTOK KEDÉLYESEN BELEHAZUDHATNAK A SZEMÜNKBE. A médiasztárrá avanzsált miniszterelnök látogatóban a fitt vidéki nyugdíjasnál bejárta annak portáját. Megnézte a lábasjószágokat, a két hízót, a befőttek sorát a spájzban. Közben nyugdíjemelések ígéretével örvendeztette vendéglátóját. (A FIDESZ–KDNP ígéretei soha nem konkrétak, azok mellé mindig társul az »amennyiben a körülmények, a költségvetés engedi« szöveg.) Úgy állította be, mintha személyes döntésének függvénye, tőle kapott ajándék lenne az emelés mértéke. (Pedig nem.) Nem mulasztotta el megemlíteni a rosszul szervezett tízezer forintos »13. havit« sem. A néni mondta, szívesen venne minden évben választást, mert akkor Orbán mindig emelne, nem úgy, mint a Gyurcsány, aki elvette a tizenharmadik havit! Ami így persze nem igaz, de Orbán nem korrigált (a királyi tv sem!), még rá is játszott, kaján mosollyal bezsebelte a jelenet sikerét.

A mai Magyarországon a gondolkozásmód olyannyira eltorzult, méltánytalan, hogy KÉPESEK A VILÁGVÁLSÁG OKOZTA KRÍZISHELYZETBEN, AZ ÁLLAMCSŐD ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN SZÜKSÉGSZERŰEN HOZOTT DÖNTÉST ÖSSZEFÜGGÉSEIBŐL KIRAGADNI, ABBÓL HAZUGSÁGGAL ELLENSÉGKÉPET GYÁRTVA HÜLYÍTENI A NÉPET. A 13. havi nyugdíj elvételére a nyugdíjasok elfogadó magatartása mellett a Bajnai-kormány idején került sor. A FIDESZ–KDNP nem igazán tiltakozott, hiszen leendő kormányváltókként megszabadultak egy kötelezettségtől. Mivel Bajnai már nem tekinthető politikai ellenfélnek, így megszüntetését Gyurcsány és Botka ellen használják, a totális győzelem érdekében, feláldozva a tisztességet a kereszténység oltárán. (A 13. havi szoci találmány volt, kormányzásuk idején minden decemberben plusz egy teljes havi nyugdíjat megkaptunk egészen a világválságig, »amíg a költségvetés lehetővé tette«.)

Hogy mi a különbség a 13. havi nyugdíj és a magánnyugdíjpénztári megtakarítások elvétele között? Hogy a második idején már sokkal konszolidáltabb volt az ország pénzügyi helyzete. Abban viszont megegyeznek, hogy egyiket sem adták vissza.

Gyakorlatias kérdésekben a megyei lapok továbbra is adnak segítséget, azonban nagyobb súlyú társadalmi kérdésekben nem számíthat senki a fentiekhez hasonló közérthető, tényszerűsége mellett is méltányos, az olvasó állampolgári öntudatát erősítő helyzetelemzésekre, mert az ellentétes a lap tulajdonosainak érdekeivel. Egyetlen pozitív a negatívumban: a lapszám-eladások esetleges erőteljes visszaesése nem rendítheti meg a céget, biztosított a sajtó dolgozóinak a munkája. A MEDIAWORKS TULAJDONOSI KÖRE VAN OLYAN TŐKEERŐS, HOGY SIMÁN ELBÍR NÉMI VESZTESÉGET. ELVÉGRE RÉSZE A NEMZETI BURZSOÁZIÁNAK!

Soha nem néztem még kommenteket, ezúttal kivételt tettem. Érdekes az a nagy a szórás az elismerés és ócsárlás között. Mint az óceán hullámverése viharban. Elképesztő tapasztalat, hogy még egy – az én szerény képességeimből származó – levél is képes volt ennyi energiát gerjeszteni. (!) Pró és kontra. Ha hasonló energiák nem egymás kioltására törekednének, hanem a megbékélés irányába haladva összegződnének, talán mégiscsak lenne esély egy békésebb, jobb életre…

Ezt kívánom magamnak és Önöknek egyaránt. Üdvözlettel: J. (Név és cím a szerkesztőségben.)”

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.