Kis-Magyarország

Nem változik meg a Szegedi Tudományegyetem neve

„Győzelem! A józan ész diadala” – a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) több oktatója így kommentálta a szenátus hétfői döntését, amely árnyalatnyi módosítással úgy döntött, hogy az előzetes tervekkel szemben mégsem változtatják meg az univerzitás nevét.
  • B. P.
  • 2020. november 24.

Kisteleken indulhat a polgármesteri tisztségért az ellenzék "új Márki-Zay Pétere"

Mészáros Gábor egy szavazattal kapott ki 2019-ben Kisteleken a polgármester-választáson, de képviselőként bekerült a testületbe. A polgármester kabinetfőnöke volt – most történelmet tanít egy másik városban, társaival közéleti beszélgetéseket szervez, keresi a kapcsolatot a Fidesz szavazóival is, és készül a 2024-es önkormányzati választásra. „Nem tudok rájuk rosszat mondani” – mondja róla a fideszes polgármester.

"Hátra vinni, fejbe lőni!" - politikai színezetet kapott egy eldurvult Facebook-vita a Viharsarokban

Egy, a legnagyobb közösségi portálon indult és elcsitulni látszó vita után többen fejbelövést, lefejezést és kibelezést emlegettek egy kötegyán férfivel kapcsolatban, aki történetesen az ellenzéki polgármesterjelölt támogatója volt. A vitába beszállt a község fideszes polgármestere, aki mindettől nem határolódott el, de a kulturált hangnem fontosságára utólag felhívta a figyelmet. Az érintett közben feljelentést fontolgat. Pontosan mi és miért történt? – ennek nézett utána a Narancs.hu.

Vállalja a börtönt, elnézést kért az államtól a Mini Hungary makettpark projektvezetője

Öt vádlottból kettő beismerte bűnösségét a Mini Hungary parkot érintő félmilliárdos költségvetési csalás ügyében. A Szegedi Törvényszék előtt a harmadrendű vádlott – egy országgyűlési képviselő korábbi kampányfőnöke – kedden az államtól is elnézést kért. Ez a második előkészítő ülés volt, az érdemi tárgyalás februárban kezdődik.

Nem adná a Lázár János vezette Ménesbirtoknak a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt egy fideszes képviselő

Meghallgatásra talált Balogh József szabadkígyósi fideszes polgármester segélykiáltása, mert hétfőn Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP), a békéscsabai körzet országgyűlési képviselője saját kormánya törvényjavaslatával szemben módosító indítványt nyújtott be. Ennek lényege, hogy az egyedülálló értéket képviselő szabadkígyósi kastély ne kerüljön a Lázár János vezette Mezőhegyesi Ménesbirtokhoz.

Kiürítették a dobai kastélyban működő pszichiátriai intézetet

A Veszprém megyei Dobán október 31-én végleg bezárta kapuit a pszichiátriai intézet, hivatalos nevén a Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet Pszichiátriai Rehabilitációs és Szocioterápiás Osztálya. Itt az év elején még közel kétszáz rászorulót gondozott a mintegy százfős személyzet.
  • Varga Domokos Péter
  • 2020. november 17.

Parlamenti kérdés lett az átadás előtt szétrepedt, negyedmilliárdos kötegyáni kerékpárútból

A Narancs.hu nemrégiben megjelent, az átadás előtt szétrepedt kötegyáni kerékpárútról szóló cikke nyomán írásbeli kérdést intézett Gurmai Zita MSZP-s képviselő az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz. Válasz a Pénzügyminisztériumtól érkezett, de ez több ponton ellentmondásban van azzal, amit Hajdu-Szűcs Kornélia Mária kötegyáni polgármester eddig kommunikált a pályázatról.

Nyomoz a rendőrség a kötegyáni idősotthonban történt fulladásos haláleset ügyében

Jókora fordulatot vett annak a szerencsétlen halálesetnek az utóélete, amely még október elején történt a Kötegyáni Idősek Otthonában. Mint beszámoltunk, a helyi polgármester szerint felesleges a vizsgálat a történtek tisztázására. Egy parlamenti kérdés nyomán ennek az ellenkezőjét állította Rétvári Bence, az Emmi államtitkára. Nemrégiben rendőrségi vizsgálat indult az ügyben – tudta meg a Narancs.hu.

150 milliárdos fejlesztési forrás érkezik Koncz Zsófia választókörzetébe, Tokajba és térségébe

Kevés híján 150 milliárd forint fejlesztési pénz biztosításáról döntött a kormány Tokaj és térsége számára. A megaösszegnek számító forrás az ország egyik kiemelt bortermelő vidékét és turisztikai központját, egyszersmind a nemrégiben megválasztott fideszes országgyűlési képviselő, Koncz Zsófia választókerületét hozhatja az eddiginél sokkal kedvezőbb helyzetbe. Lesz kisvasút is!

600 millió forint elvonásával zsarolta az Emmi, ezért visszavonulót fújt színházügyben Mirkóczki Egerben

Zsarolásnak nevezte Eger polgármestere, Mirkóczki Ádám az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) "ajánlatát", amelynek engedve szerdai hatállyal, újabb ciklusra kinevezte a minisztérium által támogatott pályázót, a jelenlegi direktort, Blaskó Balázst az egri Gárdonyi Géza Színház élére. Ezzel egy időben a városvezető (a veszélyhelyzet miatt a közgyűlés helyett, saját jogkörében eljárva) visszavonta az önkormányzati közgyűlés többsége által támogatott Szőcs Artur igazgatói kinevezését.
  • Molnár Richárd
  • 2020. november 11.

A járvány, a maszkhasználat és az oltás megkérdőjelezése nem zavarja a hatóságokat?

Értetlenül áll a Szövetségben Nyíregyházáért frakció azelőtt a fejlemény előtt, hogy az illetékes hatóságok és szervek hosszú hónapok óta nem tesznek semmit a járványügyi védekezést megkérdőjelező és a meghozott intézkedéseket, így az arcmaszk viselését elutasító személyek ellen. Az Operatív Törzsről visszapattantak, ezért a Készenléti Rendőrségnek írtak. Állítólagos rémhírterjesztésért ennél sokkal kevesebbért állítottak elő embereket tavasszal.