Harmadik helyen zárt csoportjában a magyar női kézilabda-válogatott

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 3.

Sport

A magyar női kézilabda-válogatott a harmadik helyen zárta a csoportkört a párizsi olimpián, mivel a B jelű hatos zárómérkőzésén a brazil csapat 30-19-re legyőzte az angolai együttest a Dél-párizsi 6-os Arénában.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány alakulata két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel öt pontot szerzett. A sikerükkel a negyeddöntőbe jutást kiharcoló dél-amerikaiak négy ponttal végeztek a negyedik helyen, míg a hárompontos Angola ötödikként már nem jutott tovább.

Az, hogy a Lille-ben sorra kerülő egyenes kieséses szakaszt melyik csapat ellen kezdi meg a magyar válogatott, csupán a másik csoport utolsó, 21 órakor kezdődő találkozóját követően válik biztossá: ekkor dől el, hogy a dán, norvég, svéd hármasból melyik végez a második pozícióban, a B csoport harmadikja ugyanis az A jelű hatos második helyezettjével találkozik a legjobb nyolc között.

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO-t erősítő Bruna Almeida de Paula négy góllal vette ki részét a brazil sikerből.

A magyarok szövetségi kapitánya: Gépiesen játszottunk

Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának értékelése szerint nem úgy alakult a hollandok elleni csoportmérkőzés, ahogyan tervezték, és bár mindkét oldalon sok hiba akadt, az ellenfél rutinosabb volt.

„Valahogy nagyon gépiesen játszottunk, védekezésben elmaradtak ütközések, támadásban inkább egymástól vártuk a csodát az első félidőben” - értékelte a 30-26-ra elveszített mérkőzésen látottakat. Hozzátette, a második félidőben kicsit jobb lett a védekezés, illetve a kapuban Böde-Bíró Blanka „nagyon sokat segített” abban, hogy a mérkőzés nyílt maradjon. „Amikor pedig ott volt a lehetőség és zárkóztunk, akkor belehibáztunk” - mondta. Emlékeztetett rá, hogy az ellenfél is sokat hibázott, de szerinte összességében kicsit rutinosabban oldotta meg a feladatot.

„Úgy néz ki, ha nincs meglepetés, a svéd válogatottal fogunk találkozni. Nemrég játszottunk velük, de ez teljesen más mérkőzés lesz, mint ami volt akkor” - tekintett előre a negyeddöntőre, és egyben utalt az áprilisi, debreceni olimpiai selejtezőre, amelyen a magyar csapat 28-25-re nyert.

 
A magyar válogatott játékosai, miután 30-26-ra kikaptak Hollandiától a 2024-es párizsi nyári olimpia női kézilabdatornájának B csoportjában játszott mérkőzésen a Dél-párizsi Arénában 2024. augusztus 3-án.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
 

 

„Az volt a célunk, hogy győzzünk, de látszott mindkét csapaton, hogy ez már a sokadik meccs - kezdte értékelését az MTI-nek az öt gólt szerző Győri-Lukács Viktória. - Nem így terveztük, de hozzáteszem, hogy nem vagyunk annyira szomorúak, mint amennyire most én kinézek. Fáj, hogy kikaptunk, de nagyon örülünk annak, hogy továbbjutunk. Úgy gondolom, a keresztágon nagyon nehéz ellenfelünk lesz.”

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC jobbszélsője kiemelte, nagyon örül annak, hogy a 17 fős keretből már mindenki pályára léphetett, „mindenki kapott egy kis lehetőséget, és megérezhette, milyen is olimpián játszani.”

Úgy vélekedett, hogy bármelyik skandináv csapat lesz majd a következő ellenfelük, az nagyon erős lesz, de a céljuk az volt, hogy az aranyérem megszerzésére esélyes norvégokat elkerüljék. „Remélem, hogy tudunk egy csodát művelni és boldogan fogunk majd lejönni arról a pályáról” - tette hozzá.

A francia Metz HB irányítójában, Vámos Petrában maradt hiányérzet a hollandok elleni mérkőzéssel kapcsolatban.

„Jó lett volna, ha meg tudjuk nyerni ezt a meccset és lépünk egy hatalmasat előre. Most nem sikerült. Valószínűleg a papírforma alapján is erősebb most ez a holland válogatott, de azt érzem, hogy ma kicsit a tudásunk alatt játszottunk, a kulcsmomentumokban nem tudtunk váltani. Ennek ellenére azért jó mérkőzést játszottunk, nagyon sok pozitívum volt, de azért látni kell, hogy olykor-olykor akadnak még hibák a gépezetben.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.