Itt vannak Simicska Lajos kedvenc vadászterületei

  • narancs.hu
  • 2015. március 13.

Kis-Magyarország

Igaz, Simicska nem áll nagy vadász hírében, inkább sakkozni szeret. Ízelítő a legfrissebb Narancs cikkéből, amelyben a magyar gazdasági elit vadászati érdekeltségeit tekintjük át.

„A politikai és a gazdasági befolyással rendelkezők természetesen számottevő előnnyel indulnak e küzdelmekben, ugyanakkor a jelek szerint egymás territóriumait tiszteletben tartják. Csányi Sándor OTP-vezér Somogy és Baranya megyére, Bige László nitrogénkirály a Bakonyra esküszik, Leisztinger Tamás Zalában és az Alföldön foglalt területet, míg Simicska Lajos és Nyerges Zsolt az Észak-Dunántúlon alakította ki érdekeltségeit, miközben Benedek Fülöpöt csakúgy, mint a felcsúti Mészáros Lőrincet, a mezőkövesdi Tasó Lászlót a szülőföldjéhez húzza a szíve.”

Grünceisz Kata cikkében részletesen áttekintjük, kinek mekkora vadászterülete van. Ezen belül most a Simicska Lajossal foglalkozó részt emelnénk ki:

(…)

„A rendszerváltás után pályára álló top agrárszakembereknek volt annyi menedzsmenti tapasztalatuk, tőkeerejük és hitelképességük, hogy bele merjenek vágni a csőd közeli cégek felvirágoztatásába. Ezekben a körökben pedig adott esetben meg kell vendégelni az üzletfelet, amire remek terep a vadászat” – mondja egy neve elhallgatását kérő, agrárkörökben évtizedek óta megforduló szakember. Valóban: ha végignézzük a befolyásos üzletemberekhez került egykori állami gazda­ságok portfólióját, kiderül, hogy majd’ mindegyiknek van – nem is kicsi – vadászterülete; nem véletlen, hogy a cégek tevékenységi körében is rendre ott szerepel a vadgazdálkodás

Jó példa erre az első hullámban privatizált három nyugat-magyarországi gazdaság: a Lajta-Hanság Zrt., a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt.

A cégeket 2004 óta a Mezort-csoport fogja össze, a tulajdonosok Nyerges Zsolt és Simicska Lajos. A cégbirodalom mintegy 58 ezer hektár felett rendelkezik vadászati joggal, ami kellő motiváció lehetett a sárvári Vadkert fogadó és Vadkert major létrehozására. (Az üzemeltető, a Sárvári Vadkert Ingatlanhasznosító és Beruházó Zrt. ugyanoda van bejegyezve, mint a Mezort Zrt.) Előbbiben a Nyugat.hu információi szerint a Simicska házaspárt külön lakosztály várja. Simicska egyébiránt nem áll nagy vadász hírében, inkább a sakkot kedveli.”

A magyar gazdasági elit vadászati érdekeltségeit feldolgozó cikkünk a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

A puska a falon

  • Domány András

Kedvező kamatozású hitellel segítené az Európai Bizottság Lengyelország honvédelmének feltuningolását, ám az államelnök megvétózta a majd’ 44 milliárd eurós programot. A szálakat még mindig Jarosław Kaczyński mozgatja, aki a németekkel ijesztget, és a szélsőjobb szavazói felé kaczyngat.

Kiket erősíthetnek a Mi Hazánk választói?

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.