Kis-Magyarország
Beszélhetünk, de ne jöjjön a sajtó! – üzente a tankerületi vezető
Három tanév alatt 134-ről 61-re csökkent a szentesi Horváth Mihály Gimnázium új beiratkozóinak száma – hangzott el a szülői értekezleten, melyet nem az iskola hívott össze. A fórumon olyan petíciót is alá lehetett írni, amiben az igazgatónő – fideszes önkormányzati képviselő – leváltását kérik.
"Tragikus hirtelenséggel elhunyt" - Hódmezővásárhely a rendőrkapitány öngyilkossága után
Nem világos, mire kapott Domokos László volt ÁSZ-elnök 13,5 millió forintot a szarvasi önkormányzattól
„Mint egy zsák szemetet, úgy dobtak ki bennünket” - tizenkét dolgozó távozott az orosházi református iskolából
Az utcán üldözték a gyulai apartmanházban számlát kérő vendégeket, a rendőrség nyomozást rendelt el
Zebrákat, csigát, vonatot rajzoltak Lázár kastélya elé
Egyen- és civilruhás rendőr, térdelő politikus, zsíros kenyér, torta, százméteres mini békemenet is volt a batidai aszfaltrajzversenyen.
Egy fideszes képviselő nyíltan befolyásolna egy gyámügyi eljárást
Király Nóra fideszes képviselő és miniszteri biztos egy Facebook-posztban arról írt, hogy mindent megtett azért, hogy egy gyámügyi eljárásban egy bizonyos döntés szülessen, miközben egy kifejezetten kényes, a bíróságot többszörösen megjárt ügyről van szó.
Motorcsónakok zajától hangos a Dunakanyar, a hatóságok mégsem lépnek
Kiszáradtak a nyírfák Csongrádon, most a fenyőkön a sor
Nem enged leburkolni több vízelvezető árkot az alföldi város önkormányzata, mert így is alig szivárog be valami a talajba – ám sok a kérelem. Szegeden, Budapesten is új konfliktusokat hozott a klímaváltozás.
A tanév első napján mondtak fel egy tanárnak, diákjai sztrájkba kezdtek
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium elbocsátott pedagógusa a drámai tagozaton tanított.
Bírósági végzés született: Gyula fideszes polgármesterével szemben felmerülhet a hivatali visszaélés gyanúja
A Gattyán-féle párt egykori elnöke vinne turisztikai beruházást Pilismarótra
Szálloda, úszóházak, hajókikötő létesülhet a Dunakanyarban, ha az önkormányzat is rábólint. Mindezeket Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom korábbi vezetője és listavezetője valósítaná meg a településhez tartozó dunai öböl területén.