Visszavonná a DK-s képviselő a jászberényi testület feloszlatására tett javaslatot, ha...

Kis-Magyarország

Gedei József az ellenzéki Budai Lóránt polgármestertől vár nyilatkozatot, hogy valóban a városért dolgozik.

Tovább bonyolódik a jászberényi önkormányzati képviselő-testület feloszlatásának ügye. A DK helyi képviselője, Gedei József ugyanis újabb meglepő javaslattal állt elő.

Mint azt megírtuk, a napokban előterjesztés-tervezetet nyújtott be Jászberény képviselő-testülete feloszlatására Gedei József. Azzal indokolta döntését, hogy szerinte Budai Lóránt polgármester alkalmatlan a város vezetésére, nem képviseli a város érdekeit.

Ennek kapcsán komoly üzengetés kezdődött a nyilvánosság előtt a két ellenzéki fél, vagyis Gedei és Budai között. Budai közölte, áll elébe az oszlatásra vonatkozó előterjesztésnek, és a testület elé viszi az ügyet, ha a beadvány szabályos. A Fidesz-frakció egy kis ideig kivárt, aztán ők is áldásukat adták az oszlatásra, így minden képviselőcsoport az oszlatás mellett áll. 

Most azonban újabb fordulat következett be, hiszen Gedei József - és a DK - közleményt adott ki. Ebben az állt, hogy Budai Lóránt, Jászberény polgármestere még 2020. szeptember 16-án indítványt tett a képviselő-testület feloszlatására. Az indítvány napirendre vételét a mögötte álló Közösen Jászberényért Egyesület és a polgármester megszavazta, a fideszes vezetésű többség viszont elutasította. A polgármester indítványát azzal magyarázta, hogy a jelen helyzet "sem a város, sem a benne lévők érdekeit nem szolgálja".

Gedei úgy folytatta, a polgármester arról tájékoztatta a várost, hogy amennyiben megfelelő indítvány érkezik, akkor "én biztosan napirendre veszem és meg is szavazom" az oszlatást. Pár nappal később arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy "a Közösen Jászberényért Egyesület minden tagja megszavazza az oszlatást. Legyenek bátrak, mérettessünk meg!" - idézte Gedei Budait.

A képviselő ennek kapcsán azt írta, a polgármester kérésére, biztatására az indítványt előkészítette, benyújtotta. Miután sajtóhírek szerint a Fidesz megváltoztatta korábbi elutasító álláspontját, és kész megszavazni a testület feloszlatására vonatkozó előterjesztést, a polgármester és a mögötte álló egyesület képviselői mintha megváltoztatták volna véleményüket, és azt a hamis látszatot keltik, mintha a javaslat és a szándék nem magától a polgármestertől származna, hanem ő kívánná a Fidesszel szövetkezve a testület feloszlatását. Gedei szerint azonban mindez tévedés. Közölte:

ha a polgármester eláll korábbi szándékától és kijelenti, hogy jövőbeli politikáját Jászberény fejlődése érdekében alakítja át, akkor előterjesztését visszavonja.

Hogy hogyan gondolja ezt, érdeklődésünkre Gedei József elmondta, aki elolvassa az előterjesztését, az értheti a szándékát. Szerinte ráadásul korábbról többszörös polgármesteri nyilatkozat van arra, hogy a testületet fel kellene oszlatni. Ma már minden képviselő ezt akarja, de Gedei úgy értesült, és szerinte Budai megnyilvánulásai is ezt sugallják, valamiért a polgármester immáron mégsem szeretné az oszlatást. Úgy fogalmazott, szerinte Budainak egyértelműen ki kell jelenteni, hogy akarja az oszlatást és a képviselők ehhez viszonyulnak. Ha kijelenti, hogy változtatni kíván az eddigi politikáján, akkor az lehet új kezdet alapja. 

Forrásaink szerint azonban Gedei döntése mögött egyszerű dolog van: fentről rászólhattak, hogy hagyja abba az oszlatás kérdésének erőltetését, mert országos botrány kerekedett abból, hogy mindenki Fidesz-DK-tengelyt emleget az ügy kapcsán. (Például Márki-Zay Péter, aki pénteki Facebook-posztjában írt erről, amint a Magyar Hang azt közzé tette.)

Megkérdeztük Budai Lóránt polgármestert, mi a véleménye volt alpolgármestere kijelentéséről. Úgy vélte,

felesleges kijelentésekről lenne szó, hiszen ő eddig is a városért dolgozott.

Aláhúzta, egyelőre kivárja, hogy a DK mit akarhat valójában. Visszavonják-e vagy sem az előterjesztést. Kijelentette, ő bármikor kész arra, hogy feloszlassa a testületet, de megvárja, amíg letisztul a helyzet, hiszen azt is hallotta, hogy fordulhat a kocka és Gedeit akár ki is zárhatják a DK-ból akciója miatt.

(Címlapképünkön: Gedei József 〈k〉 és Dobrev Klára a 2021-es ellenzéki előválasztás egyik utcafórumán)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.