Újabb lakó bukkan fel az elhagyatottnak nehezen nevezhető, mégis így nevezett Elhagyatott réten, a kuflik főhadiszállásán. A hét kufli (Zödön, Bélabá, Hilda, Titusz, Valér, Pofánka, no meg Fityirc) mellett számos érdekes lakója és látogatója akad a dimbes-dombos zöld vidéknek: vannak itt beszélő varázsgombák, mezei sügérek, sőt egy lókutya is, és most egy megmentésre szoruló mohamanyi teszi tiszteletét. Hogy mi fán terem a mohamanyi? Nos, ő egy moha után sóhajtozó kicsi lény, aki ha nem jut elég, táplálékul szolgáló mohához, szép lassan elszürkül, majd töpörödni kezd, s végül akár el is tűnhet. A címszereplő apróság a Világ Legvidámabb Erdejéből származik, de el kellett hagynia a csak nevében vidám otthonát, mert az Erdő Mihaszna Mágusa betiltotta a sóhajtozást. Így vetődik el hősünk, betevő után kutatva a világvégi rétre. Több se kell az itt tanyázó kufliknak: a hasonheverő-versenyből felocsúdva, jobb elfoglaltság híján, meg persze barátságuk jeléül, rögvest nekiállnak maguk is mohát keresni. A fordulatokban gazdag moházásban fontos szerepet kap egy otthont adó fatuskó meg egy speciális varázsmondóka, és persze az állandó, ellenállhatatlan derű.
Dániel András újabb kuflis története szakszóval élve éppoly cuki, mint az eddigiek. A valóságba vissza-visszarántó szerzői gesztusok teszik oly megnyerővé ezeket az egyszerű, de egyszerűségükben nagyon is kreatív történeteket. A néhány oldalas mesekönyv Valér gyűjtőszenvedélyének ki nem alakulásáról is elmond egyet s mást, és fény derül Fityirc nem akármilyen gyűjteményére is. De nem csak a sztorik, a szerző saját illusztrációi sem okoznak csalódást; ciki vagy nem ciki, de Dániel András meséibe felnőtt fejjel, gyerektársaság nélkül is könnyű belefeledkezni.
Pozsonyi Pagony, 2017, 48 oldal, 1990 Ft
