Tompa Andrea erős, sodró prózájának nehéz ellenállni. A széki nyelvjárás ősi szókészlete, mesés elemekkel teli fordulatai, indázó nyersesége erősen és hangsúlyosan keveredik a külső hatalom, az őt létében fenyegető hivatalos román nyelv szókincsével, hiszen különösen az iparosított Kolozsvár lakóinak többsége ekkor már rég nem magyar, s a hivatalos érintkezés, a mindennapi történések kifejezésére az archív szókincs alig megfelelő. A román cím és a magyar alcím igencsak megtévesztő: nagyon is beszédes, vallomásos könyv ez. Az olvasó, hirtelen csöppenve ebbe az időben és térben kissé távoli világba, szinte fuldoklik a nyelv szokatlan és szabálytalan hullámzásában, és bizony néha kifejezetten fárasztónak találja a hatszáz oldalon burjánzó nyelvi ékességet.
A regény szinte a Bibliát megidézve négy könyvből áll, amely a regény főhőseinek összekapcsolódó vallomásait tartalmazza. Négy tipikus emberi sorsot, melyeket hol tragikusan, hol pedig kifejezetten pozitívan érint a kommunista hatalomátvétel. Kali könyve egy hajdani cselédlány rossz házasságból való menekülését, majd új kapcsolatát meséli el a kevés iskolát végzett, de a saját útját járó sikeres rózsanemesítővel, Décsi Vilmossal, amelyben ismét cseléddé alacsonyodik. Vilmos könyve a közben egyetemi tanárrá lett tudós nézőpontjából idézi fel az eseményeket, miközben Kali mellett feltűnik a még kiskorú Annuska is, a félárva leány, aki súlyosan beteg és alkoholista apjával kínlódva egyedül tartja fenn kicsinyke gazdaságát, és szinte véletlenül sodródik a rózsanemesítő karjaiba. A harmadik könyv így lesz Annuskáé, míg a negyedikben a ferences apácává lett testvére, Eleonóra vall a hányattatásairól.
A történetek mögött roppant helyismeret, történelmi tudás, az akkori bel- és külpolitikai mozgások szüntelen meg- és felidézése áll, amely szinte enciklopédikus tudással színesíti, értelmezi az egyéni vallomásokat. Már az előző regényei alapján is nyilvánvaló volt, hogy Tompa Andrea mindent tud arról a közösségről, ahol felcseperedett, s ez a szerteágazó ismeretanyag igazából elbeszélésének fő erénye. Nagy felbontású röntgenfelvételhez hasonlít ez az epika, amely az oknyomozó újságíró alaposságával és a mesemondó talányosan ihletett nyelvezetével tárja fel a kisebbségben élő erdélyi magyarság minden bánatát, hagyományban gyökerező szokásait, újabb sérelmeit, az anyaországhoz és a románsághoz fűződő ellentmondásos kapcsolatát. A kavargó politikai események mellett megjelennek a helyi apró történések is; a lappangó magyar–román ellentét, a magyarországi ’56-os események, a Bolyai egyetem beolvasztása a románba, a zsidókérdés, az államosítás, a parasztok kolhozokba kényszerítése, a Magyar Autonóm Terület (MAT) létrehozása. Miközben a regény szereplői látszólag fiktív alakok, minduntalan felbukkan egy-egy történelmi személy is, pontosan abban az összefüggésben, amelyet az adott korban képviselt.
Az egyik ilyen történet a MAT létrehozása körüli viták, ellentétes érdekek körül bontakozik ki, ahol a kulcskérdés: miért éppen Marosvásárhelyt választották Kolozsvár helyett az autonóm terület központjának? A másik elhíresült, a magyarság ellen elkövetett bűn az önálló magyar egyetem megszüntetése volt, ami olyan embereket kerget öngyilkosságba, mint Szabédi László, Csendes Zoltán és felesége, Nagy Lajos. Különösen érdekes részletekkel szolgál a regény a magyar forradalom keltette félelemről és megtorlásról, majd az azt követő Kádár-látogatásról, amely során az azt elítélő romániai magyar tudósok társaságában járja be Magyarország új ura Romániát. Hajdú Győző íróhoz lépve Kádár megkérdi: „Mit csinál az elvtárs?” „Író vagyok” – feleli a kérdezett, mire Kádár (hangsúlyosan a Petőfi-kör szerepére gondolhat az olvasó) csak annyit mond: „Az is köll.”
A regény másik nagy erénye a lélektani ábrázolás mikroszkopikus hitelessége. A nyelvi cizelláltság minden apró mozzanata is ennek a szolgálatába szegődik. A nyelv itt a lélek szerves része, és természetesen a társadalmi meghatározottságé, az egymáshoz való tényleges vagy vélt viszonyé. Amikor Décsi Vilmos tudomására jut, hogy Kali nem akar fizetséget a munkájáért, akkor a szerető megretten: „Ha nem akar pénzt elvenni, mindjárt feleségnek gondolja magát.” Az apácaként sokévi börtönre ítélt húg, Eleonóra meséli a fogságban szerzett tapasztalatairól: „Hogy mondta drága Weisz Miki bácsi, a tanárunk, a fogászprofesszor: Nincs büdösebb az emberi szájnál!” A szexualitás többféle vonatkozásban is a regény központi problémája, hiszen Kali és Annuska is Vilmos szeretője, mindenféle erkölcsi bűntudat nélkül, Eleonóra pedig éppen a testi szerelem tagadójaként, Krisztus menyasszonyaként szenvedi el a büntetését.
Úgy érezheti az olvasó, hogy ekkora menynyiségű anyagot már nem bír el a parttalanul áradó próza. Valamiféle önkorlátozás befogadhatóbbá, tagoltabb szerkesztés logikusabbá tette volna a regényt. A nagyon erőteljes, ám túlkorbácsolt nyelvi áramlást az olvasó olykor fullasztó cunaminak érzékeli.
Jelenkor, 2017, 628 oldal, 4490 Ft
