Rejtővel indul a Szépmíves TranszLiteratúra sorozata: ez már csak azért is helyénvaló, mert az egész sorozat Rejtő kiadatlan vagy más okból ismeretlen műveit karolná fel, de nem csak Rejtő lesz, jönnek a kortársak, a ponyvakollégák is. A sorozatindító Tatjána terjedelemre kisregény, műfaját tekintve – az utószó találó kifejezésével élve – holdfényes dokknoir. Vagyis vérbeli, ponyvavoltát nem mentegető ponyva: 80 oldal, mely cirka 80 évig várta kéziratban a megmentőjét. A szöveg végén Rejtő Wesselényi utcai lakcímét tüntette fel, innen, a VII. kerületből idézte meg Valparaiso csuromvizes kikötőit, langyos éjszakáit és a derengést, mely „fehér csomókban lopakodott”. Elképzeljük, milyen lehet fehér csomókban lopakodni vagy a forró párák kényszerzubbonyában vergődni; hát, elég kísérteties lehet, főleg a világnak azon a – csak a Wesselényi utcából belátható – részén, ahol jajgatnak a morajló utcák, csatakosak a patkányok, és a szívek a gégében lüktetnek. E nagy morajlás meg lüktetés közepette jön Tatjána kimonóban, szopókás cigarettával. Vörös nő fekete ruhában, alt hanggal, macskaszerű nyújtózással. Földijei közt találjuk kedvenc Rejtő-epizodistánkat, az orosz hússalátát, de ez most nem a parodista Rejtő, hanem a megélhetési ponyvaíró. A Tatjána közel sem akkora fogás a kiadatlan művek piacán, mint Szép Ernő tíz éve felfedezett Natáliája, habár a két hölgy mesterségében vannak átfedések. A rejtői szöveg bajosan állna meg önmagában, de a szerkesztő, Thuróczy Gergely utószava sokat dob a csuromvizes kikötői hangulaton. Képet kapunk az író Wesselényi utcai munkamódszereiről, a sajátos szóváltozatok és a gépírónők iránti vonzalmáról, az igényes ponyvaíró keserveiről. A mellékelt szövegváltozatokból a rejtői korrigálás kiszámíthatatlan útjaira és a szerző satírozási stílusára is fény derül. Ne tévesszen meg a sorrend senkit: az igazi izgalmak a regény vége után kezdődnek.
Szépmíves, 2017, 198 oldal, 2990 Ft
