Könyv

Rejtő Jenő: Tatjána

  • - kg -
  • 2017. szeptember 3.

Könyv

Rejtővel indul a Szépmíves TranszLiteratúra sorozata: ez már csak azért is helyénvaló, mert az egész sorozat Rejtő kiadatlan vagy más okból ismeretlen műveit karolná fel, de nem csak Rejtő lesz, jönnek a kortársak, a ponyvakollégák is. A sorozatindító Tatjána terjedelemre kisregény, műfaját tekintve – az utószó találó kifejezésével élve – holdfényes dokknoir. Vagyis vérbeli, ponyvavoltát nem mentegető ponyva: 80 oldal, mely cirka 80 évig várta kéziratban a megmentőjét. A szöveg végén Rejtő Wesselényi utcai lakcímét tüntette fel, innen, a VII. kerületből idézte meg Valparaiso csuromvizes kikötőit, langyos éjszakáit és a derengést, mely „fehér csomókban lopakodott”. Elképzeljük, milyen lehet fehér csomókban lopakodni vagy a forró párák kényszerzubbonyában vergődni; hát, elég kísérteties lehet, főleg a világnak azon a – csak a Wesselényi utcából belátható – részén, ahol jajgatnak a morajló utcák, csatakosak a patkányok, és a szívek a gégében lüktetnek. E nagy morajlás meg lüktetés közepette jön Tatjána kimonóban, szopókás cigarettával. Vörös nő fekete ruhában, alt hanggal, macskaszerű nyújtózással. Földijei közt találjuk kedvenc Rejtő-epizodistánkat, az orosz hússalátát, de ez most nem a parodista Rejtő, hanem a megélhetési ponyvaíró. A Tatjána közel sem akkora fogás a kiadatlan művek piacán, mint Szép Ernő tíz éve felfedezett Natáliája, habár a két hölgy mesterségében vannak átfedések. A rejtői szöveg bajosan állna meg önmagában, de a szerkesztő, Thuróczy Gergely utószava sokat dob a csuromvizes kikötői hangulaton. Képet kapunk az író Wesselényi utcai munkamódszereiről, a sajátos szóváltozatok és a gépírónők iránti vonzalmáról, az igényes ponyvaíró keserveiről. A mellékelt szövegváltozatokból a rejtői korrigálás kiszámíthatatlan útjaira és a szerző satírozási stílusára is fény derül. Ne tévesszen meg a sorrend senkit: az igazi izgalmak a regény vége után kezdődnek.

Szépmíves, 2017, 198 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.