Ha azt mondom, R-GO, a legtöbben már éneklik is, hogy „Ballag a katona, szájában csutora”. De volt még valami ezen a néven az 1980-as években, ami legalább olyan múlhatatlan érdemeket szerzett, mint Szikora Robi együttese. Egy kegyetlenül büdös tetűirtó szer.
Ma már sokkal kellemesebb illatú készítmények léteznek a nemkívánatos bérlők kiirtására, de a tetves gyerek továbbra is megvetés tárgya. Nem kellene, hogy így legyen, hisz a tetű a legjobb családban is felütheti a fejét, sőt eléggé el nem ítélhető módon kifejezetten szívesen költözik be a hosszú, szépen ápolt frizurába. Nem beszélve arról, hogy nagyanyáink korában még előfordult, hogy a gyerekek pénzért adták-vették a tetveket, és a szerencsés vevő pár napig megúszhatta az iskolába járást. Épp ideje volt hát, hogy mesekönyv szülessen a tetvekről, és ki tudná ezt jobban megírni, mint a fekete humoráról ismert Szécsi Noémi. Egy ifjú serke és Mocsok bácsi, a tapasztalt tetűceleb párbeszédét olvassuk, melyben az ünnepelt parazita felidézi kalandos életét, és kioktatja a zöldfülűt a tetűség minden csínjáról-bínjáról. Amikor például Mocsok bácsi elhelyezkedik új gazdaszervezetén, egy iskolás gyerek fején, magába szívja a nagy hadvezérekről hallottakat, hogy azután világuralomra törjön: „először csak egy tetves osztály, aztán egy tetves iskola, aztán egy tetves kerület, egy tetves város…”.
Ebben a nagy alakú képeskönyvben a szöveg és P. Szathmáry István illusztrációja egyenrangú és egyformán agyament. Az alkotópáros a Mandragóra utca című kiskamaszregényben talált egymásra, és most szemlátomást élvezettel járták körül ezt a hálás témát. A végére túlságosan megszeretjük a kis serkét, és szívből sajnáljuk, amikor lesújt rá a tetűfésű. De hát ez csak mese. A valóságban egyformán utáljuk a serkéket és a tetveket, legyenek bár ízeltlábúak vagy gerincesek.
Kolibri, 2015, 32 oldal, 2990 Ft
