Népszava: Orbán egy új EP-frakció létrehozásáról tárgyal
Andrej Babiš és Robert Fico pártjával.
Andrej Babiš és Robert Fico pártjával.
Jakab András alkotmányjogászt meg is választották az EJEB bírójává.
Az Európai Unió közös nyilatkozatban ítélte volna el 81 európai médiaszolgáltató – köztük a 444.hu – kitiltását Oroszországból.
Még miniszterelnökként Orbán Viktor egyik legkeményebb kritikusává vált.
Ez nyolcszor annyi, mint amit az ukrajnai jelenlét finanszírozására szánnak.
Ha a Biden-kormány úgy dönt, helyben javítanák az amerikai hadieszközöket.
A magyar kormány tizenegy pontból álló listát adott át, minden jel szerint akár teljesülhetnek is ezek a követelések.
Az ECR pártjainak jelentős része nem kért a Fideszből, az állami kommunikáció szerint a Fidesz nem kér az ECR-ből.
Ám „fontosabb állami érdekre” hivatkozva könnyedén meg lehet kerülni a teljesítését.
Nem ellentmondás, hogy a mérvadó német állásfoglalások elítélik ugyan a Hamasz brutális támadását, de azt is, hogy a jogos izraeli katonai fellépés aránytalanul sok polgári áldozatot követel.
Ha az előrehozott választásokon a szélsőbal vagy a szélsőjobb győzne.
Egy autót vezető nő nem vette észre, hogy a miniszterelnök konvoját biztosítják.