Szerdán jön, vasárnapig marad Budapesten Netanjahu

  • narancs.hu
  • 2025. március 30.

Külpol

Az izraeli miniszterelnököt a hágai bíróság körözi, de Magyarországon nem fogják el.

Budapestre jön tárgyalni Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök – írja a hvg.hu a Times of Israel híre alapján.

A közel-keleti állam kormányfője szerda este érkezik és vasárnap utazik el, mert ahogyan más útjain is, a vendéglátó országban tölti a péntek délutántól szombat estig tartó időszakot. 

Az izraeli miniszterelnököt magyar kollégája, Orbán Viktor hívta meg, tárgyalni is fognak. A meghívásról tavaly novemberben írtak az újságok, nem sokkal azután, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki – többek között – Netanjahu ellen, a vád miatt, amely szerint a Gázai övezetben élőket szándékosan éheztette ki Izrael. A bírósági határozatot Netanjahu antiszemitának minősítette, a magyar kormány pedig abszurdnak és szégyenteljesnek. 

Azt, hogy az izraeli kormányfő jön, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, de a látogatás időpontját nem közölte.

 

 

A címlapképen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszédet mond az antiszemitizmus elleni harcról szóló kétnapos konferencián, Jeruzsálemben 2025. március 27-én. MTI/EPA/Atef Szafadi

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.