Pentagon: Putyin még nem döntött Ukrajna megtámadását illetően
Katonai lehetőségek vannak, végső döntés azonban nincsen erről az amerikai védelmi miniszter szerint.
Katonai lehetőségek vannak, végső döntés azonban nincsen erről az amerikai védelmi miniszter szerint.
Az ukrán elnök közölte: megállapodtak a jövőbeli közös lépésekről.
Magyarország eddig 2,6 millió vakcinát adományozott afrikai államoknak.
Olaszország, Németország és Belgium már vett is belőle.
Ez azt jelenti, hogy februártól szinte az összes korlátozást feloldhatják.
Két év szabadságvesztéssel büntethető, aki úgynevezett "konverziós terápiát" végez.
Akinek nincs ilyen, a határátlépést megelőzően vagy azt követően legkésőbb 24 órán belül kell tesztelnie.
Egyre többen követelik a miniszterelnök távozását.
Az orosz elnöki szóvivő szerint mindez fokozza a feszültséget, egyben nem zárta ki, hogy Vlagyimir Putyin és Joe Biden újra felveszi a kapcsolatot Ukrajna ügyében.
Ursula von der Leyen kiemelte, az EU Ukrajna mellett áll. "Ukrajna szabad és szuverén ország. Saját döntéseket hoz."