A Pegasus Lengyelországban

„Minden törvényes volt”

  • Domány András
  • 2022. január 26.

Külpol

„Mi az a Pegasus”? – kérdezte december végén csodálkozva egy magas rangú lengyel kormánytisztviselő. „Természetes, hogy használjuk a bűnözők ellen – mondta alig pár nappal később egy még magasabb rangú kollégája –, de az hülyeség, hogy politikusokat hallgattunk volna le.” Hetek óta folyik a hárítás, ködösítés, de nem veszett el a remény arra, hogy minden kiderüljön.

Lengyelországban is alkalmazták a világszerte ismertté vált telefonos kémprogramot – közölte az év végén az AP hírügynökség a kanadai Citizen Lab szakértőire hivatkozva. A legismertebb áldozat Krzysztof Brejza szenátor, aki a 2019-es választásokon a legnagyobb ellenzéki párt, a 2007 és 2015 között kormányzó Polgári Platform (PO) kampányfőnöke volt. A torontói egyetem elemzői azt mondták, ilyennel ritkán találkoznak: Brejza telefonját 33-szor törték fel. A kormánypropagandistává züllesztett egykori közszolgálati televízióban szemérmetlenül (és manipuláltan) idéztek olyan SMS-eiből, amelyeket a „riporterek” csak a titkosszolgálattól kaphattak meg. Amint lezajlott a választás, az akció egyből véget ért.

A másik célpont a lengyel politikai élet különös alakja. Roman Giertych 2006–2007-ben a szélsőjobboldali Lengyel Családok Ligája elnökeként Jarosław Kaczyński kormányának rossz emlékű miniszterelnök-helyettese és oktatási minisztere volt, de a 2007-es bukás után váratlanul és máig megmagyarázatlanul Donald Tusk miniszterelnök és több más PO-politikus bizalmasa, számos ügyben ügyvédje lett. (Cikkünket róla lásd: Az otthonosság érzése, Magyar Narancs, 2021. február 25.) Állítja: fontos jogi eljárások adatait lophatták el tőle.

A harmadik megfigyelt személy Ewa Wrzosek ügyésznő volt, aki az Apple-től hivatalos értesítést kapott iPhone-ja „állami hatóság” általi feltöréséről. Ő 2020-ban került ellentétbe a főnökeivel, amikor nyomozást akart indítani, nem bűncselekmény-e a járvány kellős közepén elnökválasztást tartani. Döntését órákon belül visszavonták ugyan, de neki attól kezdve nem volt maradása. Úgy helyezték át kétnapos határidővel egy helyi ügyészségre a lakóhelyétől 350 kilométerre, hogy családi körülményeit nem vették tekintetbe, és magának kellett szállást keresnie. Ehhez tudni kell: Zbigniew Ziobro, a kormány kisebbik, radikális pártjának, a Szolidáris Lengyelországnak az elnöke igazságügyi miniszterként nemcsak felügyeli az ügyészi szervezetet, ami sok demokráciára jellemző, hanem ő maga a legfőbb ügyész, minden ügyész felettese – így Wrzoseké is –, aki minden ügybe közvetlenül beavatkozhat.

Csepegtetett beismerés

A beszerzést intéző Matic vállalat egyik volt dolgozója név nélkül azt mondta a Gazeta Wyborczának: alkalmazták a programot a nagyobbik kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) saját tévelygői ellen is. Ilyen volt állítólag Adam Hofman, a párt volt képviselője és szóvivője, akit egy benzinpénz-elszámolási csalás miatt kirúgtak, bár aztán visszakerült a főnökség kegyeibe. Ő az egyik alapítója annak az R4S tanácsadó cégnek, amelynek 2020. őszi budapesti irodamegnyitásán meglepetésre megjelent Orbán Viktor.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.