Pentagon: Putyin még nem döntött Ukrajna megtámadását illetően

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. január 29.

Külpol

Katonai lehetőségek vannak, végső döntés azonban nincsen erről az amerikai védelmi miniszter szerint.

Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelkezik azokkal a katonai képességekkel, hogy fellépjen Ukrajnával szemben, de nem valószínű, hogy meghozta volna erről a végső döntést – jelentette ki pénteki sajtótájokoztatóján Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

 "Bár nem hisszük, hogy Putyin elnök végső döntést hozott arról, hogy beveti ezeket a katonai erőket Ukrajna ellen, most egyértelműen rendelkezik ezzel a képességgel" – fogalmazott Austin. A tárcavezető szerint Moszkva városokat és jelentősebb területeket is elfoglalhat, de olyan "provokatív politikai cselekményekhez" is folyamodhat, mint a szakadár területek elismerése.

A védelmi miniszter kiemelte, hogy Moszkva hónapok óta "következetesen és egyenletes ütemben" vonultatja fel katonai erőit Ukrajna határa mentén, amit az orosz haditengerészet is támogat.

Austin szerint a konfliktus nem elkerülhetetlen, és hozzátette, hogy még nem késő a helyzetet diplomáciai úton rendezni. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok továbbra is szorosan együttműködik NATO-szövetségeseivel, és "utat kínál Oroszországnak a válság helyett a nagyobb biztonság felé."

"Ennek a helyzetnek nem kell konfliktussá fajulnia. Ő (Putyin) dönthet úgy, hogy visszavonul, és kiadhatja ezt a parancsot a csapatainak. Választhatja a párbeszédet és a diplomáciát" – fogalmazott Austin. – Bárhogy is dönt, az Egyesült Államok kiáll szövetségesei és partnerei mellett."

A tárcavezető kiemelte, az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy segítsen Ukrajnának megvédeni magát, egyebek között további páncélelhárító fegyverekkel.

A sajtótájékoztatón részt vett Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is, aki azt mondta, hogy nem áll szándékukban bevetni amerikai csapatokat egy Oroszország elleni offenzíva részeként. "Senkit nem vetettünk be. Senkit nem telepítettünk a helyszínre. Csak növeljük a készültségi szintünket" – fogalmazott. Milley szerint sem az Egyesült Államoknak, sem a NATO-nak nem áll szándékában katonai erőket felvonultatni Oroszország ellen.

"Az Egyesült Államok kormányának irányelve, hogy továbbra is támogassa a független Ukrajnát és céljait. Mi pedig továbbra is arra törekszünk, hogy javítsuk önvédelmi képességüket" – tette hozzá a tábornok. Milley szintén felhívta a figyelmet, hogy Oroszországnak a diplomáciai megoldásra kellene törekednie. "A fegyveres beavatkozásnak mindig az utolsó eszköznek kell lennie. A siker itt a párbeszéden múlik" – fogalmazott a katonai vezető.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.