Az amerikai autóipar bölcsőjeként emlegetett Detroit múlt pénteken csődeljárás alá helyeztette magát - a maga 700 ezer lakosával ez a legnagyobb amerikai város, amely valaha becsődölt. Adóssága elérheti a 20 milliárd dollárt - már amennyiben hihetünk Kevyn Orr válságmenedzser becslésének, akit márciusban még Michigan állam vezetői kértek fel, hogy tegye rendbe a pénzügyeket.
Detroit a 20. század első felében az Egyesült Államok egyik virágzó nagyvárosa volt, ahol az ország legnagyobb autógyártói mellett számos pompás dzsessz-, blues- és soulelőadó is nyomta: itt alapította meg például a 60-as években Berry Gordy a legendás Motown Recordst, Stevie Wonder, Marvin Gaye, Diana Ross és a Jackson 5 otthonát.
Ám az autóipar elkezdett először délre, majd a tengeren túlra vándorolni, a munkaerő iránti igény csökkenése pedig nyomot hagyott a városon is. Bár a lakosok egy ideig még elhitték, hogy vissza lehet hozni Detroit dicsőségét, mégis elszállingózott az 1,8 milliós népesség közel kétharmada; így ma a városban százezer feletti az üresen álló lakások száma (ez a lakóegységek 29 százaléka). Az utcákat alig világítják éjszaka, a közlekedési lámpák kétharmada nem működik, télen a jeget és a havat senki nem takarítja, a rendőrség és a mentők pedig alig bírnak eleget tenni kötelességeiknek - miközben az egy főre jutó erőszakos bűncselekmények számát tekintve Detroit túltesz minden más amerikai nagyvároson. A Forbes magazin tavaly az Egyesült Államok legnyomorúságosabb városainak rangsorában az első helyre rakta Detroitot. "Ez nem az a város, ahová bárki szívesen költözne, hacsak nem az a célja, hogy valakit megöljön, és megússza felelősségre vonás nélkül" - fogalmazott kicsit sarkosan Douglas G. Baird, a University of Chicago jogászprofesszora.
"Detroit az ipara mellett teljesen elveszítette a felső és középosztálybeli adófizetőit. Ehhez hozzájött még a politikai korrupció és a regionális üzleti körök érdektelensége" - sorolta a Narancsnak a hanyatlás okait Ester Fuchs, a Columbia Egyetem politológusprofesszora. A háború utáni évek közgondolkodásában leértékelődtek a belvárosok, helyüket átvette a kertvárosi idill. Sem a politika, sem a gazdasági szereplők nem érezték szükségét annak, hogy érdemben foglalkozzanak az egykori iparvárosok bajaival. A szövetségi állam csak rontott a helyzeten azzal, hogy erősen támogatta a házépítéseket, és emiatt a módosabb rétegek előszeretettel költöztek az elővárosokba.
"Játékos polgármester"
Mindez ráadásul akkortájt történt, amikor a fehérekben erősen éltek a feketékkel szembeni sztereotípiák, és minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy távol tartsák őket a kertvárosoktól. "Az ingatlanügynökök a legritkább esetben adtak el elővárosi házat feketéknek, és a bankok sem szívesen hiteleztek nekik. Ezért a 70-es évekre a Detroit körüli elővárosok tele lettek jómódú fehér lakosokkal, míg a belvárosban szinte csak feketék maradtak" - fest szomorú képet a faji viszonyokról Reynolds Farley, a University of Michigan szociológiaprofesszora.
A 90-es években a fehéreket követték a jómódú feketék is, és kialakult az a bizarr helyzet, hogy a jómódú Detroit régió közepén maga Detroit város brutális sebességgel csúszott lefelé a lejtőn. "A bajok talán nem is lennének ilyen súlyosak, ha a különböző közigazgatási egységek megosztanák a bevételeiket. De a gyakorlatban azt látjuk, hogy az elővárosok többletbevétellel rendelkeznek, miközben Detroit a túlélésért küzd" - állítja Todd Swanstrom, a University of Missouri-St. Louis közpolitika-professzora, aki szerint az Egyesült Államokban szinte mindenhol ugyanezt a versenyt látjuk a települések között.
Az együttműködés hiánya azért kulcsmozzanat, mert a városoknak maguknak kell előteremteniük a pénzt szinte minden szolgáltatásra - a szemétszállítástól a rendőrség és a mentők működési költségeiig. Az állam és a szövetségi kormány csupán minimálisan járul hozzá a kiadásokhoz, s a tőlük kapott pénzeket kizárólag oktatásra és speciális projektekre lehet felhasználni. A városoknak így maguknak kell kivetniük az adókat, de ezt csak olyasmire tudják, amit magasabb szinteken még nem adóztattak meg. Így az egyetlen komolyabb bevételi forrásnak az ingatlanadó marad; ennek összege viszont nagyban függ a gazdasági környezettől. Detroitban az elmúlt hat év alatt a lakások értéke több mint 50 százalékkal csökkent; az ingatlanadó arra viszont nem ad lehetőséget, hogy megadóztassák az elővárosokban élő, de Detroitban dolgozó gazdagabb rétegeket. Detroitnak ugyan lehetősége van kivetni kisebb jövedelemadót is, hogy az ingázók is hozzájáruljanak az általuk használt szolgáltatásokhoz, ám ez semmire sem elég: a város ezért kénytelen volt hitelekből betömködni a lyukakat.
Fuchs szerint Amerika-szerte probléma a "diszfunkcionális föderalizmus", amely autonómiát ad a városoknak a szolgáltatások és az adózás terén, de ha a város nem tud kit megadóztatni, akkor nem várhatja el az államtól, hogy a segítségére siessen. Detroit megfogyatkozott lakossága ráadásul meglehetősen nagy területen él, ami megdrágítja a szolgáltatásokat. "Detroitban is kinevezett az állam egy válságmenedzsert, de mire ez megtörtént, addigra a gazdaság szabadesésbe kezdett, a város rengeteg pénzt veszített, és képtelen volt irányt váltani" - mondja Fuchs.
Hogy miért vonakodott a városvezetés időben közbelépni, arra több válasz lehetséges. Egyrészt Michigan államot csupa fehér republikánus vezeti, akik nehezen értenek szót a 80 százalékban fekete, demokraták vezette Detroittal. Másrészt Michigan vezetői nem hiszik, hogy jó kezekbe jutna a városnak folyósított pénz. Kwame Kilpatrick, az extravagáns partijairól elhíresült "játékos polgármester," aki 2002 és 2008 között vezette a várost, most éppen rács mögött van korrupciós ügyei miatt. A megkérdezett szakértők viszont mind egyetértettek abban, hogy a vezetők egy-két sötét ügylete csak hab volt a tortán egy olyan városban, ahol még a legrátermettebb, legbecsületesebb vezető is nehezen tudott volna bármit elérni.
Felét, jó esetben
Detroit története, vagy legalábbis az eleje, egyáltalán nem egyedülálló. A 70-es évekre Amerika számos nagyvárosa megszenvedte az ipar leépülését, s többen, köztük Philadelphia és New York, közel sodródtak a csődhöz. "Aztán a 90-es évekre hirtelen mind rendbejöttek - Detroit kivételével" - mondja Dennis Judd, a University of Illinois at Chicago politológia tanszékének vezetője. "A többi város három területre koncentrált. Nagy hangsúlyt fektettek az imázsépítésre és a turizmusra, és a fiatalokat próbálták odacsábítani azzal, hogy befektettek az infrastruktúrába, amellyel egyben a jól fizetett állásokat is vonzották. Végül pedig odafigyeltek arra is, hogy erős és változatos legyen a szolgáltató szektor. Detroit egyiket sem tette."
Az elmúlt években számos javaslat született a város rendbetételére. Farley kiemeli, hogy az autóipar mostanában elég jól teljesít, és bár ez a szektor ma már kevésbé emberigényes, szó van arról, hogy Detroitba költöztetik a hi-tech részét. Terjeszkedik az egészségügyi szektor is a városban, és az elmúlt években egyre több fiatal döntött úgy, hogy Detroitba költözik, mivel itt sokkal olcsóbban tud magas életszínvonalon élni. De nem elég idevonzani a munkaerőt: a város méretével is kezdeni kell valamit. "Detroit az egyik legextrémebb példája a zsugorodó városoknak. Vannak projektek, amelyek azt célozzák, hogyan lehet elegánsan összemenni. Erre lenne megoldás a tervezett zsugorodás, avagy right-sizing, aminek keretében termőföldeket és parkokat alakítanának ki a város elhagyatott részein" - mondja Swanstrom.
Ám a város felvirágoztatása még odébb van: előtte le kell tudni a csődeljárást. Ez az egyetlen módja annak, hogy a város szembenézzen tetemes adósságával - csak a fedezetlen tartozások 11 milliárd dollárra rúgnak, miközben Detroit éves bevétele ennek alig egytizede. A város fizetésképtelen. A kérdés most az, hogy ki veszíti a legtöbbet. "A szolgáltatásokat ennél tovább nem lehet nyírni, hisz már most is minimális, amit a város nyújtani tud" - mondja Farley. Michigan állam alkotmánya szerint a városvezetők nem nyúlhatnak a nyugdíjakhoz, és még kérdéses, hogy ezt a csődeljárás felülírhatja-e. Ráadásul a csődeljárás nemigen engedi meg a bíróknak, hogy beleszóljanak a városvezetés dolgába: szemben a magánszektorban bevett csődeljárásokkal, ahol a vállalatokat a gazdaságosabban működés érdekében át kell szervezni, a városokkal szembeni egyetlen elvárás, hogy oldják meg a tartozásaikat. Emiatt számos település ördögi körben találta magát: alig ért véget egy csődeljárás, már indulhatott is egy új. A csődbe jutott városok ráadásul elzárják magukat a pénzpiacok elől, és ha korábban is csak hitelből tudták finanszírozni a működésüket, nem sok esély van a kilábalásra. Baird szerint viszont biztosan látható, hogy ki lesz a legnagyobb vesztes: "A város közel tízmilliárd dollárral tartozik a munkásoknak. Jó esetben a felét tudja majd kifizetni." Hacsak nem dönt úgy Michigan állam, hogy érdemben kiveszi a részét a munkából. Baird szerint ez nem túl valószínű: "Persze előfordulhat, hogy az állam megmenti az adófizetőket, és az is lehet, hogy a szövetségi kormány teszi ezt meg. Sőt, még a malacok is szárnyra kelhetnek. De jogilag egyik sem kényszeríthető ki."
