Magyar Narancs: Bizarr helyzet: a demokratikusan választott iszlamista elnök nem tartja tiszteletben a demokratikus intézményrendszert. A hadsereg puccsal elmozdítja, miközben egyre nagyobb politikai súlyt kapnak a Muszlim Testvériségnél is szélsőségesebb szalafisták, és a Mubárak-rezsim egykori befolyásos politikusai is visszatérnének a politikába. Ki itt a demokratikus játékos? Van ilyen egyáltalán?
Nezar AlSayyad: Azt feltételezni, hogy puccs volt, nemcsak a helyzet teljes félreértéséről árulkodik, de naiv is. Mégis tele van vele a média. A puccs az, amikor a hadsereg átveszi a hatalmat, és katonai vezetőkre bízza az ország irányítását. Egyiptomban mindössze egy napra avatkozott be a hadsereg a politikába, majd átadta a hatalmat az alkotmánybíróság elnökének. Erre azért volt szükség, mert Mohamed Morszi elnök, szemben a 2011-ben megbuktatott, diktatórikusan uralkodó Hoszni Mubárakkal, nem volt hajlandó eleget tenni a társadalom követelésének, és lemondani. Decemberben éppen azért nem volt hajlandó létrehozni egy alelnöki posztot, hogy ne legyen olyan ember, akire őt le lehetne majd cserélni. Az alkotmányról folyó vitában végig azon az állásponton volt, hogy nem szeretné, ha az alkotmány lehetőséget nyújtana referendumok tartására. Éppen ezért nem volt más lehetőség, mint a hadsereg segítségével megbuktatni: hacsak nem akarták, hogy teljesen tönkretegye a demokratikus intézményeinket. Igen, a helyzet kusza, az egyiptomiak is meg vannak zavarodva - de hogy ne lennének, ha a demokratikusan választott vezetőjük azt képzelte, hogy bármit megtehet, csak azért, mert kis többséggel megnyerte a választásokat. Az elmozdítására irányuló aláírásgyűjtést, amit július eleje óta 22 millió ember támogatott, nyugodt szívvel nevezhetjük forradalomnak. Ezzel szemben ami 2011 januárjában történt, nem volt forradalom, csak egy felkelés, ami után a hadsereg átvette a hatalmat.
MN: Az nem probléma, hogy az utcán rálőttek Morszi több támogatójára, a Muszlim Testvériséggel szimpatizáló médiumokat pedig bezáratták?
NA: Forradalmi időkben előfordulhatnak ilyesféle problémák, de a négy csatornát nem feltétlenül azért zárták be, mert Morszit támogatták, hanem azért, mert uszítottak, és arra szólították fel a hallgatókat, hogy szálljanak harcba az umma, a nemzet felett álló iszlám közösség érdekében. A halottakról pedig annyit, hogy 52-en estek áldozatul a forradalomnak, a 2011-es felkelésnek pedig hússzor ennyien. (Az interjú elkészülte óta ez a szám majdnem háromszázra emelkedett, csak múlt szombaton legalább 72-en haltak meg, amikor a biztonsági erők belelőttek a Morszi szabadon bocsátásáért tüntető tömegbe - a szerk.)
MN: Morszi azt ígérte, egy "reneszánsz projektet" fog megvalósítani, ami megoldja az ország minden baját, a gazdasági válságtól a közlekedési dugókon át a szemétszállításig. Elvégzett-e ebből bármit is?
NA: Sok erőt fektetett abba, hogy bebetonozza önmagát a hatalomba - de mindeközben sikerült valódi viccfigurává válnia. A reneszánsz projektet nem nevezném valós politikai programnak, szó nem volt benne semmilyen gazdasági vagy társadalmi kérdésről, a társadalmi igazságosságról. Morszi egyetlen dolgot akart: az országot iszlamizálni. Ezt nem mondta ki nyíltan, de minden tettével a Testvériség legfelsőbb vezetőit szolgálta. Morszi hivatalosan a Szabadság és Igazságosság Pártjának a tagja volt, és ez a párt máig létezik, de a döntéseket a Testvériség hozta. Morszi ezt nem azért hagyta, mert gyenge volt, hanem mert hitt benne, hogy ezt kell tennie. A pozícióját azzal is megpróbálta erősíteni a többi párttal szemben, hogy bevonta a döntéshozásba a szalafistákat is, akik még a Testvériségnél is extrémebbek. Nagy hibát követett el azzal is, hogy nem fogadta meg Barack Obama tanácsát. Obama ugyanis felhívta őt július elején, és annyit mondott neki: Amerika csak azért támogatja a kormányát, mert demokratikusan nyerte a választásokat. Morszi valószínűleg nem értette, mire utal Obama.
MN: A Washington Post szerint az Egyesült Államoknak sokkal aktívabban kellett volna fellépnie az emberi jogok védelmében az elmúlt két évben, ezért az Obama-kabinet részben felelőssé tehető azért, hogy Egyiptom demokratizálódása nem ment zökkenőmentesen.
NA: Igazuk van. Az Egyesült Államok korábban jó kapcsolatokat ápolt számos stabil, de diktatórikus rezsimmel a térségben. Mindeközben persze hajtotta őket a demokratizálás vágya is, ezért számos liberális és konzervatív alapítvány küldött pénzt egyiptomi civil szervezeteknek, amelyek vezetőit ezért Mubárak alatt keményen üldözték. Obama Morszit is támogatta, nem akarta ugyanis, hogy az ország első demokratikus kísérlete kudarcként vonuljon be a történelembe. Az Egyesült Államokban sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a választások meglétére, mint arra, hogy a megválasztott jelölt hogyan végezte később a dolgát.
MN: Úgy fest, továbbra is érkezni fog az Egyesült Államoktól az évi 1,3 milliárd dolláros katonai segély: a leállításához hivatalosan is puccsnak kéne nyilvánítani a történteket. Mi történne, ha ez a forrás elapadna?
NA: Ez a forrás akkor se szűnne meg, ha tényleg puccs lett volna Egyiptomban. Egy percig sem merült most fel az amerikai vezetésben, hogy ne szállítsa le a beígért F-16-os bombázókat. Abból az 1,3 milliárd dollárból ugyanis 1,2 milliárdot az Egyesült Államokban költenek el. Olyan nagy amerikai fegyvergyártókhoz jutnak a pénzek, mint például a Boeing. Ha megszűnne ez a segély, amerikai cégek elesnének egy halom pénztől, Egyiptom meg biztosan találna mást, aki juttat neki fegyvereket. Megesett már, hogy Egyiptom hátat fordított Európának és az Egyesült Államoknak, ilyenkor Kína és a Szovjetunió segített. Az 1973-as Jóm Kippúr-i háborút is jórészt szovjet fegyverekkel vívták.
MN: A fejlesztéseket és az infrastrukturális beruházásokat miből finanszírozzák?
NA: Egy időben ezek a pénzek is az Egyesült Államoktól jöttek, de ők mára teljesen átálltak a fegyverekre. Az elmúlt évben csak Katar adott pénzt, mivel a vezetői némi szimpátiát éreztek a Testvériség iránt. Morszi bukása után Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok és Kuvait is nagyobb hajlandóságot mutat arra, hogy pénzt adjon az országnak, de ez nem elég. Nagy szükség lesz a Nemzetközi Valutaalapra.
MN: Az új átmeneti kormány fél tucat tagja már a Mubárak-rezsimben is fontos szerepet töltött be, mindeközben a választásokon 70 százalékot kapott iszlamistáknak nyomuk sincs benne. Abdel Fatah asz-Szíszi tábornokot, a miniszterelnök-helyettest az állami média már-már az új Nasszerként, nemzeti hősként ünnepli. Mit lehet várni ettől a kormánytól?
NA: Nem sokat - de a Nasszer-párhuzamot túlzásnak tartom, Szíszi egyáltalán nem karizmatikus vezető, és sose adta jelét annak, hogy hatalomra szeretne törni. A mandátuma lejárta után talán nem is fog újabb pozícióért indulni, és persze nacionalista mozgalmak sincsenek már az országban. A jelenlegi kormánynak két célja lehet, és a megítélése is attól függ majd, hogyan teljesít ezekben. Az egyik, hogy stabilizálja az országot, és visszahozza a józan ész uralmát. A másik, hogy megpróbálja elindítani az alkotmányozást, amely után a parlamentnek nagyobb beleszólása lesz az ország dolgaiba. Hogy mennyire hiányzott a józan ész az egyiptomi politikából, arra jó példa, hogy pár hónapja Morszi Luxor kormányzójává nevezett ki egy szélsőséges iszlamistát, aki tagja volt annak a Dzsamá'a Al-Iszlamíja nevű szervezetnek, amely 58 turista meggyilkolásáért volt felelős 1997-ben. Hiába tiltakoztak többen is Adel Mohamed al-Kajat kinevezése ellen, Morszi nem hátrált, és kinevezte ezt a figurát, aki korábban azt mondta, hogy a piramisok a bálványimádás színterei, ezért meg kell tőlük szabadulni, vagy legalább is le kell őket takarni. Egy másik nagy botrány Morszi utolsó napjaiban az volt, hogy a parlament alsóháza, amelyet 75 százalékban Morszi nevezett ki, egy hét tanakodás után betiltotta a balettet, mert a táncosnőknek nincs elfedve a lábuk. Mármost az országban jó, ha van egy tucat balett-táncos, és negyven ember, aki rendszeresen eljár őket megnézni. Az embereknek egyszerűen elegük lett ebből. Az infrastruktúra romokban, nincsen gáz, hatalmas a szegénység, és a politikusok ahelyett, hogy a demokráciáról, fejlesztésekről vagy a gazdaságról beszélnének, úgy tesznek, mintha ezek a problémák nem is léteznének.
MN: Egyiptom a legnépesebb arab ország, kultúrája fontos szerepet játszik az arab világban - de mekkora ma a politikai befolyása?
NA: Egyiptom a legnagyobb arab ország a legnagyobb hadsereggel, a legnagyobb városokkal, a legnagyobb ipari termeléssel. Egyiptomnak vannak a legszerteágazóbb nemzetközi kapcsolatai is, és évekig fontos szerepet játszott más arab országok diplomáciai ügyeinek rendezésében. Ez a befolyása az elmúlt tíz évben rohamosan csökkent, részben a növekvő szegénység miatt. Kulturálisan és ipari termelésben még mindig vezető szerepet játszik az arab világban, bár Morszi elnöksége kétségkívül nem tett jót a renoméjának. Morszi annyira komolytalan volt, hogy még Basar al-Asszad szír elnök is gúnyt űzött belőle, és most júliusban azt mondta, így jár, aki behódol az iszlamistáknak, majd hozzátette: éppen ezért harcol ő maga az iszlamisták ellen Szíriában. De az, ami most történik Egyiptomban, nagy hatással lehet az egész arab világra. Az arab tavasz tudatosította, hogy szükség van demokratikus intézményrendszerre, és ezt most kell majd az alapoktól felépíteni, lehetőleg úgy, hogy a kisebbségek is kivehessék a részüket a politizálásból. Tunézia és Líbia elindult a demokratizálódás útján, Jemen ugyancsak. Az Öböl-államoknak szintén tanulniuk kellene az elmúlt évek eseményeiből, de nem hiszem, hogy fognak, mert a demokrácia hiányáért sikerült magas életszínvonallal kárpótolniuk a lakosságot. Az egyetlen kivétel, ahol ez nem teljesen jött be, Bahrein, ott túl erősek voltak ehhez a felekezeti ellentétek. És persze ki tudja, hogy végződik a szíriai polgárháború.
MN: Mindeközben mi történik az arab világ műemlékeivel?
NA: Számos kulturális intézmény, mint például az Egyiptomi Régiségek Múzeuma, a Tahrír téren található. A felkelések alatt ezt többször megtámadták, sok értékes műtárgyat elloptak vagy megrongáltak. Ezután fiatalok egy csoportja őrséget kezdett állni a múzeum előtt, azóta nem is volt több támadás. Nem a tüntetések, hanem bizonyos politikai csoportok ártanak a műemlékeknek. Az iszlamisták nem szeretnek semmit, aminek köze van az ókori Egyiptomhoz. Azt akarják, hogy az iskolában ne essen szó az ország ókori történelméről.
NévjegyNezar AlSayyad a University of California, Berkeley Közel-Kelet Központjának vezetője, eredetileg urbanista és építész, aki számos könyvet írt és szerkesztett Kairó történelméről, valamint az iszlám és a fundamentalizmus szerepéről az arab városokban. Az arab tavasz kitörése óta számos vezető amerikai hírműsorban beszélt meghívott szakértőként az egyiptomi belpolitikáról. |
Kik azok a Muszlim Testvérek?Az 1928-ban alapított Muszlim Testvériség eleinte az iszlám erkölcsiségét kívánta terjeszteni, de hamar politikailag is aktív lett, hogy megszabadítsa Egyiptomot a nyugati befolyástól és a brit gyarmati felügyelettől. A mozgalom paramilitáris szárnya bombatámadásokkal és merényletekkel is küzdött ezért. A szervezetet 1954-ben feloszlatták, miután őket vádolták a Gamal Abden-Nasszer elnök elleni sikertelen merénylettel, majd több ezer tagját bebörtönözték és megkínozták. Ekkoriban vált a mozgalom főideológusává Szájjid Kutb, aki állítólag Uszáma bin Ládin világképének kialakulásában is meghatározó szerepet játszott. Kutbot a dzsihád, a szent háború modern kútfőjének tartják; úgy vélte, az erőszakos ellenállás nemcsak a "hitetlenekkel" szemben megengedett, hanem azon rendszerekkel szemben is, amelyeket muszlimok vezetnek, de nem tartják be az iszlám előírásait. A mozgalomnak számos közel-keleti és afrikai országban van fiókszervezete, köztük Líbiában, Szudánban és Szíriában. A Testvériség a 80-as években kezdett visszatérni az egyiptomi politikába, a 2005-ös választásokon már 20 százalékot kaptak; Mubárak ismét a szervezet számos tagjának letartóztatásával reagált. Mubárak bukása után a Testvériségből verbuválódott Szabadság és Igazságosság Pártja megnyerte a választásokat, míg a második helyen a szalafista al-Núr párt végzett. Ketten együtt a parlamenti helyek 70 százaléka felett rendelkeztek, és az új alkotmányba számos olyan passzust belefoglaltak, ami a sariát nevezi meg a törvénykezés alapjának. A Testvériség nagy támogatottságát szociálpolitikájának köszönheti. Az 1992-es kairói földrengés után kórházat szervezett, ételt osztott; a szegényebb vidékeken ők nyújtották azokat az egészségügyi és oktatási szolgáltatásokat, amelyeket az állam elhanyagolt. Ami a politikai hatalmat illeti, Morszinak már jóval kevesebb jutott, mint elődjének. Samer Shehata, az Oklahomai Egyetem közel-keleti politikával foglalkozó professzora hangsúlyozta a Narancsnak, hogy Morszi és pártja rosszban volt a hadsereggel, a rendőrséget sem tudta irányítani, ráadásul az államapparátusban is sok ellensége volt. Sok lehetősége most nincs a mozgalomnak: erőszakhoz nem folyamodhat, mert nincsen ütőképes hadereje, és agresszív fellépéssel csak egy újbóli betiltásra adna okot. A Testvériség az elmúlt évtizedekben amúgy is azon fáradozott, hogy elfogadtassa magát szalonképes politikai mozgalomként, ezt nem is akarják feladni. Shehata szerint hatalomra kerülve még az iszlamista pártok sem próbálkoznának azzal, hogy rövid távon felrúgják az egyiptomi-izraeli békeszerződést, és sem az Egyesült Államokkal, sem az Európai Unióval nem akarnának rosszban lenni. "Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy bárkit is választ az egyiptomi nép, az sokkal nyitottabb lesz majd a palesztin és arab ügyek felé, mint a Mubárak-rezsim, azt ugyanis az Egyesült Államok bábjának tekintik, amely közkeletű vélekedés szerint figyelmen kívül hagyta az egyiptomiak és az arabok érdekeit." |
