A magyar kormány figyelemmel követi a Robert Ficóék ellen indított szlovák eljárást

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. április 23.

Külpol

Az ellenzék vezetőjét börtönbe akarják küldeni, ezért Szijjártó szerint most indokolt a szokásosnál is nagyobb és szorosabb figyelem.

Mi itt Magyarországon figyelemmel követjük a Szlovákiában jelenleg zajló szokatlan belpolitikai eseményeket – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szombaton.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a hírek szerint az ellenzék vezetőjét börtönbe akarják küldeni, ezért most indokolt a szokásosnál is nagyobb és szorosabb figyelem.

A politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) eljárást indított Robert Fico korábbi szlovák kormányfő, a jelenleg ellenzéki Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt elnöke valamint volt kormányának belügyminisztere, Robert Kalinák ellen.

A két szlovák politikust bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsították meg.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.