Kilenc hónapra eltiltotta a FINA az olimpiai bajnok orosz úszót

Külpol

Rilov részt vett egy a háborút támogató moszkvai felvonuláson.

A vizes sportok világszervezete, a FINA kilenc hónapos eltiltással sújtotta Jevgenyij Rilov kétszeres olimpiai bajnok orosz úszót.

A 100 és 200 méteres hátúszás tokiói aranyérmese azért nem versenyezhet januárig, mert részt vett egy moszkvai felvonuláson, amely Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját támogatta. A 25 éves Rilov több sportolóval együtt a hadműveletek jelképének számító Z betűt viselte öltözékén a Luzsnyiki Stadionban rendezett eseményen, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is megjelent.

A kétszeres világbajnok egyúttal ruhaszponzorát is elvesztette, mivel a Speedo cég a szerepvállalása miatt beszünteti az együttműködést vele.

Rilov egyébként márciusban már bejelentette, hogy nem indul el a nyári, budapesti vb-n, ezzel támogatva honfitársait, akik a háború miatt nem szerepelhetnek versenyeken, ugyanis a FINA egy hónapja közölte, hogy kitiltja az orosz és fehérorosz sportolókat a budapesti világbajnokságról. Válaszul az orosz szövetség bejelentette, hogy idén egyetlen FINA-eseményen sem vesznek részt a sportolói.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk